Miért van szükségünk megerősítő mondatokra?

A pozitív megerősítő mondatok -hívják még megerősítéseknek, vagy affirmációknak is- használatát a tudomány ihlette.

Azt kezdték el ugyanis vizsgálni, hogy mennyire vagyunk a tudatában a gondolatainknak, a döntéseinknek és a cselekedeteinknek.

Az eredmények megdöbbentőek.

A Sydney Egyetem, Centre for the Mind kutatóintézet professzora, Allan Snyder szerint alig:

A napi cselekedeteink 90%-át öntudatlanul hajtjuk végre.

Allan-Snyder-hiresegekkel-pozitiv-megerosito-mondatok-comp

Tehát amit teszünk, azt 90%-ban a tudatalattink irányítja, nem pedig a mi tudatos döntésünk.
Hogyan lehetséges ez?
Úgy, hogy a tudatalattinkban programok sokaságát tároljuk, amelyek a fókuszált figyelmünk nélkül írányítják a gondolatainkat, érzéseinket és cselekedeteinket.
Így agyunk, szinte egész nap robotpilóta üzem módban van.

Amit teszünk, azt nem tudatosan tesszük, hanem a tudatalattink irányítása alatt, öntudatlanul.

A Yale Egyetemen kutatásokkal igazolták, hogy a tudatalattink 200.000-szer több információt dolgoz fel, mint a tudatos agyunk.
Tehát a minket körülvevő világot leginkább a tudatalattinkban lévő programok szemüvegén keresztül dolgozzuk fel.
Azaz nagyrészt a tudatalattinkban lévő programok határozzák meg azt, amit a világból felfogunk és azt is, amit gondolunk, érzünk és teszünk.
Emeljünk ki egy fontos tényt:

A tudatalattink minden egyes programja irányít minket, legyen az minket szolgáló, vagy minket hátráltató program.

Egy boldogabb, tudatosabb élet megteremtése érdekében szükségünk van arra, hogy megismerjük önmagunkat, tisztán lássuk a belső folyamatainkat és ráncba szedjük a tudatalattinkat is.

Hogyan kerülnek programok a tudatalattiba?

Folyamatosan és szinte észrevétlenül.
Egészen a születésünk pillanatától (mások szerint akár már magzatként).
Azt már biztosan sokszor hallottad, hogy a gyermek agya, mint egy szivacs, mindent magába szív.
A valóság bár árnyaltabb, a lényeg pontosan ez.
Mindazok, akikre felnéztünk, vagy akár csak hitelesnek tartottunk a gondolataikat illetően, tudatalatti programokat ültettek el bennünk.
Konkretizáljuk!
Ha sokszor hallottad azt kislányként anyukádtól, hogy „Minden férfi szemétláda”, akkor jó eséllyel komoly nehézségeid lesznek, hogy megbízz a férfiakban.
Szépen begyűjtöttél egy tudatalatti programot, amely folyamatosan ott dolgozik a mélyben és kihatással van arra, ahogy látod a világot és arra is, ahogyan reagálsz rá.
Nyilvánvaló, hogy ezek a tudatalatti programok legnagyobb részt nem szolgálnak téged, inkább hátráltatnak.
Adja tehát magát a kérdés, hogy mit lehet velük kezdeni?
Hogyan írhatjuk felül a tudatalattinkban lévő negatív programokat?

Pozitív megerősítő mondatokkal felülírhatjuk a tudatalattinkban lévő programokat.

Miért kell felülírni a tudatalatti programokat?
A kérdés jogos, a válasz egyértelmű és megdöbbentő egyszerre:
Mert gyakorlatilag nincs más mód, hogy valóban a saját életünket élhessük.
Gondolj csak bele:
Ha minden amit látsz, sok-sok másoktól összeszedett tudatalatti program eredménye (egy torz kép)…
És ha minden amit gondolsz, érzel, teszel, szintén ezen programok eredménye…
…akkor mennyire éled a saját életed és mennyire mások életének koktélját?
Ha a tudatalattid irányítja az életed, akkor ne csodáljozz, ha nem élvezed azt.
Írjuk hát felül ezeket a tudatalatti programokat megerősítő mondatokkal, pozitív megerősítésekkel!
De vigyázz, hogy milyen megerősítéseket használsz!
A megerősítő mondatok károsak is lehetnek.
Hiszen a nem megfelelő mondatok ugyanolyan negatív hatást válthatnak ki, mint a jelenleg is dolgozó (negatív) tudatalatti programjaid.
A félelemből, hiány elkerüléséből, másokra vonatkozó „megerősítő mondatokból” nagyon rossz eredményt várhatsz.
Olyan ez, mint a helyes célkitűzés, vagy a jó meditáció: csak megbízható forrásból származzon.
Ezért óva intelek a saját megerősítő mondatok készítésétől.
Sok éves tapasztalattal a hátam mögött pontosan látom, hogy megfelelő „képzettség” nélkül szinte biztosan káros mondatokat fogsz gyártani.

És ez nem a te hibád, csupán teljesen más megközelítést és bőséges tapasztalatot igényel a megfelelő megerősítések elkészítése.

A 3 legnagyobb ego-akadály a pozitív megerősítő mondatok használata ellen

A hiedelmeid és gondolataid megváltoztatása természetesen nem fog tetszeni mindenkinek. De ezzel nem is kell túl sokat foglalkoznod.

Amivel viszont érdemes foglalkoznod, azok a benned futó, egós védekezési mechanizmusok.

Most végigvesszük mindhármat, már biztosan sikert fogsz elérni. És ez nagyon jó érzés lesz.

EGO akadály #1: Az elterelés

Az egod mindent el fog követni a régi hiedelmeid megőrzése érdekében. Az első „fegyver” amit majd bevet a döntésed ellen, hogy pozitív irányba változtasd az életed, az elterelés.

Néha azt fogod tapasztalni (és ilyenkor légy majd éber!), hogy elfelejted elolvasni a megerősítő mondataidat. Akár két-három nap is eltelhet úgy, hogy eszedbe sem jut, hogy egyáltalán vannak ezek a mondatok.

Semmi ok az aggodalomra remek ötletem van rá, hogyan csípd fülön az ego elterelés hadműveletét.

EGO akadály #2: A halogatás

Fúúúú…ez az én nagy tüském. Még ma is.

Ezért kellenek nekem is apró trükkök, hogy az egot együttműködésre bírjam, és ne ellenem dolgozzon.

A halogatás azt jelenti, hogy tudod, hogy itt az idő felolvasni, meghallgatni a mondatokat. És akkor jön a: DE!

Mondom, hogy bennem/nekem miket dumál az ego:

Programozd át a negatív gondolataidat pozitívakká

„Mindjárt, csak még gyorsan összepakolok itt.”

„Máris leülök, de még előtte gyorsan fogat mosok.”

„Még úgyis megnézek egy részt a kedvenc sorozatomból, majd utána foglalkozom vele.”

„Á…még túl korán van”

„Á…már túl késő van.”

„Losi miatt most nem tudok vele foglalkozni.” (Itt az egom még felelősséget is hárít, hát nagyon cuki. 😀 )

És ekkor már tiszta frusztrált vagyok, de csak nem állok neki.

Mert még ezt elintézem, mert amazt még megcsinálom, és lelkiismeret furdalással lefekszem aludni, hogy:

„Na mára már úgyis mindegy majd holnap újrakezdem a 33 napot.”

És akkor kudarccal, sikertelenségben, az önmagamban való csalódással fekszem le.

Ja és persze győzött az ego. És sikerült rombolni az önbecsülésemet és a magamba vetett hitemet.

Ma már ez nem történik meg.

Hidd el, érdemes ezeken egy jót kacagni, és megszeretgetni magad.

Napról napra egyre jobban szokássá alakítod majd a megerősítő mondatok használatát, és egy nap sem fog eltelni anélkül, hogy mentálisan is sokat tettél a szabad és boldog, saját életed megteremtéséért és egyre jobbá tételéért.

Erre a problémára is van egyszerű, bevált trükk.

Programozd át a negatív gondolataidat pozitívakká

De most nézzük a harmadik EGO akadályt, amely a pozitív megerősítő mondatok használata ellen dolgozik…

EGO akadály #3: A kimagyarázás

Ez az ego végső „fegyvere” a megerősítések használata ellen.

Úgy is szoktuk hívni, hogy racionalizálás.

Egyszerűen azt jelenti, hogy kidumáljuk magunkat (magyarázzuk a bizonyítványunkat) a cselekvésből.

Amikor valamit nem tettünk meg, elkezdjük megmagyarázni, hogy az miért is volt jó döntés.

Gyakorlatilag leérveljük a hülyeséget, ez az igazság.

Ez egy nagyon kegyetlen dolog az ego részéről.

Ám mivel az ego is a részünk, így fontos hogy elfogadjuk olyannak amilyen, és megtanuljuk együttműködésre bírni.

A kidumálás ellen két nagyon fontos dologra kell figyelni.

Mivel már mind a kettővel rendelkezel, ezért egyáltalán nem lesz nehéz.

Az első a felelősségvállalás, a második az érzelmeid kordában tartása (érzelmi önfegyelem).

A titok az, hogy itt, a harmadik esetben, a kimagyarázásnál ott sunyizik az elterelés és a halogatás mögötti bűntudat is.

És ahhoz, hogy szégyenünket és bűntudatunkat csökkenteni tudjuk, ezért inkább kimagyarázzuk a dolgokat, így egy érzelmi feszültségtől, frusztrációtól szabadulunk meg.

Ez természetesen mindig felelősséghárítás, ami pedig nagyon rossz megoldás.

Olvastad már a Pozitív Megerősítő Mondatokról szóló sorozat folytatását?
Itt találod.