Önszeretetben élni, önszeretetben, önszeretetből!

Önszeretetben élni… és egyéb érdekes gondolatok jönnek

Ma is így vagyok. Nagyon szeretek!

Az életünkben, az egyik legradikálisabb változást hozó döntés, amikor önmagunk felé elkezdünk szeretni. Elkezdjük igazán szeretni önmagunkat. Nem kifele szeretünk csak, hanem befelé is, azaz önmagunkat kedjük el felfényesíteni, erősíteni, megfigyelni, hogy meglássuk, elfogadjuk, megszeressük önmagunkat.

A döntés elkezdi összekuszálni a régi dolgokat, és elindul egy új világ, egy új élet, az igazi, az önazonos, ami elvezet a önmegvalósításhoz, az életfeladat beteljesítéséhez.

A kapcsolataink is változáson mennek keresztül.

Hiszen eddig egy alacsony 4Ö-jű embert láttak és kaptak az emberek akik körülöttünk élnek, most pedig egy fényesebben ragyogóbb embert.

Minden változik és minden úgy, hogy minden egyre boldogabbá tesz.

Persze nem elég meghozni egy döntést, majd mindent ugyanúgy csinálni, mint a döntés előtt. Új szokások, új cselekedetek kellenek ahhoz, hogy a körülményeinkben is változás induljon el, és az egész világ igazodjon az új önmagunkhoz.

Az új önmagunkhoz megalkotott és felszínre hozott szívbéli célok köré építjük az életünket. És most már soha többé nem adjuk el a lelkünket.

Önszeretetben élni egy felemelő életet ad. Önmagunknak is és szeretteinknek is.

Önszeretetből célokat tűzűnk ki, önszeretetből döntünk, önszeretetből kapcsolódunk, önszeretetből kommunikálunk, önszeretetből cselekszünk.

Ez a legmélyebb tisztelet önmagunk és mások iránt is, hiszen az önszeretet teret ad annak, hogy másokat is fényessé szeressünk, és ők is eljussanak oda, hogy önszeretetből éljék az életüket.

Talán a legnagyobb ajándéka az önszeretetnek hogy szabadon tudjuk szeretni önmagunkat, másokat is, és elfogadjuk azt, hogy mások is szabadon tudnak minket szeretni.

Ez valami igazi csoda élet.

Önszeretet blablabla…

De hogyan is működik ez a gyakorlatban?

Mert sokan dolgoznak a bennük élő önszeretet szint növelésével, ám ezt meg is kell tudni élni, mindig ezt választani, védeni, és ki is kell árasztani. Ami azt jelenti, hogy minden, ami nem önszeretetből van jelen az életünkben, szépen lssan, lépésről lépésre elengedésre kerül.
És ez nem fájdalmas, hanem felszabadító fordulatokat hoz. Az elengedés sosem féjdalmas a szerete szintjén, csakis az ego szintjén az.

Már jól megtanultuk, hogy jót teremteni magunknak, magas tudatszinten, örömben tudunk.
Ezért is fejlesztjük a valódi önismeret útján a mentális és az érzelmi intelligenciát párhuzamosan.
Egyiknek sincs igazából haszna a másik nélkül.
Ahhoz, hogy a lelkünk legmélyebb szintjéig örömben tudjunk lenni, a valódi önismeret által a 4Ö(önszeretet, önbizalom, önértékelés, önbecsülés) rendezése, tisztítása, fejlesztése, helyreigazítása szükséges.

A tudatosuláshoz a tükör törvénye, az örömhöz az asszertív beállítottság, és asszertív kommunikáció által haladtunk.

Most pedig a 4Ö-ne belül az önszeretettel foglalkozunk.

Önszeretet hiányban is el lehet érni a sikert, a gazdagságot, a magas egzisztenciát, úgy, hogy egy életen át harcol az ember az anyagi javak növeléséért és fenntartásáért.

Én ezt sosem akartam. Utálok harcolászni, szenvedni, elveszetnek érezni magam, elkeseredni, hazudni, bántani másokat, és félni mindig, mindenkitől, a lebukástól, a veszteségtól…stb…
Nem akartam nélkülözni, közben boldog akartam lenni, félelem nélkül.
De ebben senki sem tudott segíteni.

Az üzleti mentorok, mesterek az önkínzás, az önmegerőszakolás által elérhető sikert tanították.

A spirituális mentorok, pedig pont az ellenkezőjét, hogy nem a cél fontos, csakis az út. És csak egó sóvárgás a gazdagság.

És itt mély szakadékba zuhantam mindig, hogy akkor most melyik oldalra álljak.

Legyek fejlett, de szegény, vagy gazdag és törtető?

A spirik azt mondták a pénz minden gonosz forrása, az üzleti világ mentális mentorai pedig minden eredményt a pénzed alapján mértek.

Utáltam ezt a világot, minden szélsőséges oldalával, és úgy döntöttem, magas spirituális szintre építem magam, és gazdag leszek az önmegvalósításom által.

Újradefiniáltam mindent és visszatértem a forráshoz, magamba mélyen zarándokoltam, hogy megtaláljam a végtelen lehetőségekben azt, ahogyan én élni akarok, és leszarom a külvilági konvenciókat, hogy azt úgy nem lehet, ahogyan én akarom.

Beszorultam két világ közé 😃 valahol….

2010-ben ez nagyon mélyre vitt, és azt mondtam, ha nem élhetek úgy, ahogy én akarok, akkor minek élni.

A felfedezó, tudós, kiváncsifáncsi énem, csak nem hagyott nyugodni, és mindent elengedve, 2012-ig teljesen újraépítettem önmagam (már ki tudja hányadjára), hogy berobbantsam az új életem. És ezután jött az OtthonFa is.

És az addigi összes szélsőséges tudásomat összeöntöttem, hogy megtaláljam a kvintesszenciális titkos tudást.

És ez lett a valódi önismeret, ahol felismertem a külvilág és a benti világ közös pontja, ahol összeérnek, ahol elérhető a belső boldogság és a kinti gazdagság, az a 4Ö!

Önszeretetből élni, magas önértékelésben (nem csak úgy mondva, hanem a legmélyebb szinten átélve) önbecsülést, és önbizalmat ad, és ez a 4-es stabil állapot adja azt az életet, amit sosem tudtam elengedni, mert mélyen belül nagyon hittem benne: az önmegvalósításra épülő bőség gazdagságát.

Az önszeretet az alap, a kiinduló pont

Mivel a szeretet erő, és nélküle erőtlenek vagyunk, szeretet nélkül csak még inkább elgyengítő és bekebelező félelem van.

Én már annyira utáltam félni, hogy nagyon vágytam a szeretere 😃

Örökre emlékezni fogok a pillanatra, amikor felírtam a nagytükörre: szeretem magam!
És bárki jött, mindenki lesajnáló nevetéssel díjazta a lelkesedésemet. 😃 Még az akkori párom is.

De megnyíltak az ajtók bennem, és én megállíthatatlanná váltam. Hitem oly erős és megkérdőjelezhetetlen volt, hogy már meg sem hallottam az ego bántalmazásait. A szeretet védő búrát alkotott körülöttem és én csak adtam, adtam, tudatosan, hogy táguljon bennem az Erő.

Szeretni másokat azt jelenti, megadod nekik a szeretet erejét. Magadat szeretni is ugyan ezt jelenti. De ha benned hiány van, csakis hiányt tudsz adni, ami elvárásokat, megfelelési kényszereket, csalódásokat szül. Ha benned túlcsordul a szeretet, akkor tudsz adni ego nélkül.

A szülők folyamtosan próbálják ezt megcáfolni, hogy de ők akkor is szeretnek, ha teljesen kiürültek. Ha ez így lenne egy gyermekkel sem kiabáltak volna, minden szülő belső békében, türelemben, alázatban lenne. És minden gyerek már pici korától a boldogság biztonságában nőhetne fel. És minden párkapcsolat (amire a család épül) csodás emelő és támogató válallkozás lenne. De tudjuk, ez nem így van!

Az életerő, a chi, a ka, a prána, vagy hívjuk akárhogyan is, a szeretet erejéből születik. Így, aki nem gerjeszti magában a szeretetet tudatosan, nem rendelkezik életerővel, így kényetelen másoktól beszerezni. Ez az ego, a hatalmi drámázások szintere.

Az undor, a szégyen, a bűntudat, a csalódás, a félelem, a folyamtos stressz amiben a szív bezáródik, és pszichoszómatikus tünetelet produkál a test, hogy néha legyen egy lélegzetvételnyi ideje pihenni: pánik, szorongás, depi, stb…

A szeretet a bőség, és minden más szeretet hiányból fakad

A régi párom mellett sosem tudtam volna beindítani, működtetni az OtthonFát, mert nem éltem érzelmi biztonságban. Folyamatosan veszélyeztetve éreztem magam, mikor tesz valami olyat, amitől gyomorgörcsöm van, és leesik a 4Ö-m szintje.

Minden emberi kapcsolatot lezártam, ahol azt éreztem rombolnak (rombolom magam a másik által) mert a túlélésem múlt azon, hogy magasan tudodm e tartani a 4Öm folyamatosan, vagy megy a harc: reggel felépítem, estére lezuhan.

Döbbenetes volt tapasztalni, mennyire egyedül vagyok.

Tisztán látva az emberi kapcsolataim kusza mátrixát, könnyű volt elengedni a régi életem játékszabályait, és csak azokat beengedni, akik mellett szabadnak éreztem magam és nem kellett tartanom magam egy esetleges kibillentés félelme miatt.

Azt, hogy mennyire egy folyamatos stresszben éltem, folyamtos készültségben a verbális és érzelmi támadások miatt, csak akkor vettem észre, mikor kikerültem ebből az életből.

A legnagyobb kincsem ma már a párkapcsolatom. Tisztán emlékszem, mikor Losi azt mondta:
Már annyit törték a szárnyaidat, én megvédelek, és soha többé nem fogom engedni, hogy bárki ezt tegye veled, (vagy bárki által ezt tedd magaddal). Még velem sem.

Megszüntetve a külvilági folyamatos félelem keltő stresszfaktorait, megtalálva a támogató közegem boldogáság szabad biztonságát, a 4Öm szintje azonnal az egekbe ugrott.

Na basszus, akkor ezt megléphettem volna 10 évvel ezelőtt is… a p@csába! – gondoltam 😃K@rva nehéz magas szinten tartani magad olyan közegben, ahol folyamtosan visszahúznak!

10 éve élek Losival és teremtem az OtthonFa Univerzum OtthonFáját, ahol mindenki szabadon önmaga lehet, de az anyukám még ma is arra vár, mikor hagyom abba ezt, és megyek el végre valami rendes állásba dolgozni.

Szerencsés vagy, ha a barátaid, szüleid és a párod támogatnak téged. Ha nem támogatnak, válts világot, és a 4Öre alapozva építsd fel a saját univerzumod. Bent, hogy ez legyen kint is.

Nem önzőség kilépni a szarból, igaz? SŐT!

De önző dolog, hogy mások elvárják tőled azt, hogy úgy élj, ahogyan szerintük élned kellene, még akkor is, ha garantáltan boldogtalanná tesznek!

Az önszeretet abból a tisztánlátó tudatosságból tud kibontakozni, felszabadulni, kiépülni benned, ha megszünteted az azt elnyomó érzéseket. Ha olyan közegben vagy, ahol a szeretetet elnyomó érzéseket táplálják, naná, hogy az önszeretet és a 4Ö szintje állandóan eltűnik.

Egy mély, szabad, tiszta lélegzet a pillanata az, amikor tudod, hogy felszabadítottad magad a külvilági elnyomás alól.

Az önszeretet legmagasabb szintje az, amikor az életed minden pillanat önszeretetből való döntésre épül.

Amikor úgy élsz, ahogyan ez téged emel, egyre magasabbra az önszeretetben, szeretetben, akkor vállalsz igazán felelősséget magadért, és a szeretteidnek is akkor tudsz a legtöbb szeretetet adni.

Ha feláldozod magad és mások elvárásai szerint éled az életed, megtagadod magad, és a szeretetet is. Ez nem élet, ez rabszolgaság!

Mert te magad vagy a szeretet és a világodba csakis rajtad keresztül áradhat ki, és a saját világodat csakis te tudod feltölteni szeretettel.
Ez nem jön kívűlről, kintről csak a szabadság biztonságát tudja neked megadni az, aki valóban szeret téged.
Egy szeretetre épülő kapcsolat, párkapcsolat szárnyakat ad, és nem korlátokat. Felszabadítja a benned lévő kreativítást, kreatív zsenit, békés harcost.

A szeretet dimenziójába belépve azt fogod tapasztalni nem is érted, hoygan élhettél enélkül valaha is.

A szeretet dimenziója az ötödik dimenzió

És oda, ha el akarsz jutni, át kell menned a bátorság hídján, ahol egoáldozatokat hozva, tudod mindig a következő lépést megtenni.

Mik az egoáldozatok?
– elengedés
– leszarod ki mit gondol rólad
– nem akarsz a szüleidnek megfelelni
– nem akarsz megfelelni senkinek
– nincsenek korlátokat építő elvárásaid másoktól
– hiszel és bízol magadban a veszteségtől való félelem helyett
stb….

Mind az, ami a külvilág biztonságának az illúzjában akar tartani, az mind ego, így azokat elengedni ego áldozatnak hívjuk.

Mint láthatod, ahhoz hogy felismerd magadban, önszeretetben élsz, vagy sem, sok fátylat kell letépni az igazi világ és az illúzió világa között.

Az eddigi gyakorlatokkal széles körű tudásra tettél szert az önszeretetről. Nincs szükséged újabb és újabb infóra. Arra van szükséged, hogy önszeretetből élj, azaz ültesd a gyakorlatba mind azt, amit az önszeretetről tudsz.

Tedd fel magadnak a kérdéseket:

A szabadság biztonságában élek, ahol az önszeretetem ki tud teljesedni?

Olyan emberek vesznek körül, akikben túlcsordul az önszeretet, így lehetőségem van nekem is áldozatföldről átköltözni velük Szeretetföldre?

A jelenlegi életkörülményeid támogatják, (munkehely, válallkozás, emberek, otthon) hogy érzelmi biztonságban élj, és a szíved-lelked szabadon kifejezhesse önmagát?

És ahhoz, hogy mind a 3 kérdésre ingennel tudj felelni, milyen új célok, döntések, változtatások szükségesek, hogy adott legyen a szabad önmegvalósításod?

Mert az igazi boldogság, a gazdagító önkifejező értékadásod a belső szabadsággal kezdődik, a szabadsághoz érzelmi biztonság kell, az érzelmi biztonsághoz magas és stabil, folyamatosan erősödő 4ö, és a 4Önek az első lépése az önszeretet.

Tegyél meg mindent, hogy az önszeretet szinted egyre magasabb egyre stabilabb legyen, hogy bent új világot tudj építeni, így könnyedén hatással lehetsz a külvilágod alakulására is.

Az öngondoskodás, az öntáplálás meghozza az ősbizalom érzését. A külvilágban ez abban mutatkozik meg, hogy többet mondunk nemet lehúzó dolgokra, és többet mondunk igent, örömet adó és boldogságot adó dolgokra.

Honnan tudjuk melyik melyik?

Az őszinte, igaz, tiszta érzéseink megmutatják. Túl az egón, túl a félelmeken, túl a megfelellésii kéynszereken, túl a traumákon, a szeretet igazsága tisztánlátást ad.

Nincs már önámítás, nincs önhazugság, hanem őszinte, önazonos, önfelvállaló, önmegvalósító élet, hétköznapok, hétvégék, és önnepek.

A legfelszabadítóbb, hogy szabadon önmagunk lehetünk. Olyan kapcsolataink, munkánk, teendő listánk lesz, ami örömmel tőlt el.
Az élet örömszerző tevékenységekkel lesz tele.

Persze ehhez változtatni kell egy csomó dolgon.

Aki elköteleződik önmaga mellett, önszeretetből éli az örömszerző életét, őszintén, önazonosan, önfelvállalóan, önmegvalósítóan, sok mindent el kell engedni a régi hazug életből.

Ezt is egoáldozatnak hívjuk.

Ha a saját életemet nézem, ahogyan ma élek, semmi, de semmi köze sincs a régi életemhez.

20 évvel ezelőtt munkahelyen dolgoztam, egy megfelelési kényszerekkel teli párkapcsolatban. Drogoztam, ittam,  és olyan dolgokat tettem, amivel menővé válok a környezetem szemében.

Utáltam azt az életet, de nem láttam másikat, nem voltak szemfelnyitó kapcsolataim.

100%-ban hazug életet éltem.

Ma minden ahhoz igazodik, mi tesz engem boldoggá, és nem csinálok olyan dolgokat, amiket nem akarok.

Ez elsőre önző dolognak tűnhet. Valóban?

Ha én jól vagyok, mert önszeretetből élem az örömszerző életemet, sokkal, sokkal többet adhatok másoknak. És persze magamnak is.

Türelmet, alázatot, tiszteletet, elfogadást, megbocsátást, emelő szeretetet, tudást, pozitív példát, megoldásokat, és odaadhatom az összes különleges képességemet, azok erejét, az életfeladatom beteljesítését, szolgálatot, és hitet, változást, őszinteséget, önmegvalósítást, igazi mély kapcsolatokat, bőséget, gazdagságot, adakozást, hálát, erőt, és mindent, amit e nagy világ a szívében tartogat.

Egy hazug, alacsony 4Öjű életből mit is adhatok másoknak?

Elvárásokat, hatalmi drámákat, hazugságokat, hisztit, barbárkodást, megfelelési kényszereket, alacsony rezgést, szegénységet, hamis barátokat, hamis szeretőket, szar párkapcsolatot, és még ha gyermekem is lenni, vajon milyen példát mutatnék neki?

Az önszeretetből való élet, felellőséget is hoz magával

Hiszen nem mondhatom hogy önszeretetből élek, ha szar a párkapcsolatom, utálom a munkám, utálok reggel felkelni, nincs bőség, stb.

Én önmagam odaadásából élek. Ez Shambala (az igazi szent szakrális világ titka), amikor mindenki kibontakoztatja a saját képességeit, és odaadóan adja azt másoknak, aki ő valójában, önmegvalósító életet él, a lelke hangját, szíve vágyét követi, és beteljesíti az életfeladatát.

Ez hozza a könnyed bőséget és gazdagságot.

Azt csinálom, amire születtem, így életemnek értelme és célja van.

Nem mellékállásból, hullafáradtan építem az OtthonFa Univerzumot, hanem 100%-os figyelemből szeretetből hálából. Itt vagyok, napi 24 órában veled. Mindig.

Szóval senkisem él igazi önszeretetben, amíg a környezetétben nem hoz létre az önszeretethez igazodó változásokat.

Egyszer valaki azt mondta: sokat követel tőlem az önszeretet!

Ő persze csak az ego veszteségeit látta.

Nem hitte el, hogy lehet jobb, szabadabb, boldogabb, gazdagabb az élete.

Ragaszkodott az ego biztonságot adó illúziójához.

Rengeteg önismerettel foglalkozó embert látsz ma már a piacon.

Vagy spirituális dolgokkal foglalkozó embert, akik hírdetik a női istenségek visszatértét, meg a felemelkedést, meg az önszeretetet.

Ma már a hálózatépítő cégek is rááltak az önismeretre, mert trendi lett.

Nekem nem a hivatásom az önismereti fejlesztésed.

Hanem az önszeretetből megélt életem kiárasztása a hivatásom!

Talán érted a különbséget.

Az embereknek segítség kell, emeld fel a popsid!

2010-ben hatalmas döntést hoztam. befejeztem, hogy alkalmazottként élem az életem.

2012-ben megismertem Losit.

2013-ban elindult az OtthonFa Önismereti Univerzum felépítése.

2023 van. 10 éves az OtthonFa!

Még sikerül felidéznem, milyen állapotban voltam akkor, amikor önutálatban, önszabotálásban, önbüntetésben éltem az életem. Már egyre kevésbé fáj.

Ma már tudom, hogy az önszeretetből meghozott döntéseimnek van ego áldozata. De ezt már nem veszteségnek élem, meg, hanem az Univerzum szeretettel teli ajándékának.

Nézz körül az életedben. És valld be magadnak őszintén:

Mi az, ami jelenleg nem önszeretetből meghozott döntés által van jelen az életedben?

És azt mind írd fel az elengedés listádra.  És engedd el, majd gyakorlatilag zárd is le a küévilágodban.

Mert vagy a te döntésed által, vagy nagy fájdalmak közepette 2023-ben biztosan el fognak tűnni az életedből.

Akkor már inkább legyen a te teremtő döntésedből, igaz?

Gyerünk tovább!

Oszd meg:

Kárpáti Boglárka

Kárpáti Boglárka

szerző

Szia! Kárpáti Boglárka vagyok, az Önismereten alapuló problémakezelés specialistája, az OtthonFa társalapítója, író, vlogger és az OtthonFa Önismereti Blog szerzője. Célom az emberek tudatának felszabadítása. Köszönöm, hogy az én írásomat olvasod. Hiszem, hogy Neked is segít.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Önszeretetben élni, önszeretetben, önszeretetből!

Pin It on Pinterest