Szeretni, szeretettel? De hogyan?

A szeretet nem más, mint 100%-os megértő figyelem és 100%-os elfogadás. Nem véleményezlek, nem bírállak, nem ítélkezem feletted. Törekszem rá, hogy tisztán lássalak. Nincs bennem megfelelési kényszer irántad, nem védem magam előtted. Felvállalom magam, és megmutatom az önazonos Bogit. Felvállalom az érzéseimet, a gondolataimat. A kezedbe helyezem a lelkem. Mert bízom benned. Hiszek bennem. Szeretlek.

És amíg önismereti hiányban voltam, ezt megélni nagyon nehéz volt. Mert féltem. Féltem attól, ha megmutatom magamat neked, nem fogsz szeretni. Féltem attól, ha felismered a sebezhető pontomat, bántani fogsz. Féltem, hogy csalódni fogok benned, mint már annyiszor másokban.

És aztán megértettem. Mind azt a félelmet, amit rád vetítettem ki, magamban történik. Magamtól féltem. Mert nem szerettem magam, így nem tudtalak szeretni téged sem.

Önszeretet

Elindultam az önszeretet útján. Torzult szeretetnyelvemet kellett rendbe raknom. Szenvedélyesen szeretni akartam magamat. Nem csak mondani, nem csak kifele mutatni, hanem érezni minden sejtemben. Érezni, ahogy felemel ez a szenvedélyes kapcsolat. 

Teljesen feleslegesnek éreztem az életem, ha döntéseim és cselekvéseim nem szeretetből, nem önszeretetből születtek. Egy nagy hazugság az élet, ha szerepet játszom. Elhazudok egy Bogit a szeretteimnek, becsapva ezzel őket, magamat pedig a szerep börtönébe zárom.

Van bármi értelme annak, hogy cselekvésem ne szeretettből induljon? Van, de minek? Minden más csak illúzió, programozott elmém reakciói csupán.

Nem akartam más életét élni

 
Nem akartam más elvárásainak megfelelni. Ehhez csak azt az egyszerű döntést kellett meghoznom, hogy a saját életemet élem. 

A Döntés felszabadít, ám ehhez merni kell konfrontálódni. Amikor belső bizonyosságból tudtam, hogy mi az, ami már nem támogatja fejlődésem, könnyű volt kizárnom azon személyeket és eseményeket az életemből, akik lehúztak.

Voltak olyanok, akiket fájdalmas szívvel engedtem el először, azonban mikor tudatosult bennem, hogy ragaszkodásommal saját magam útjában állok, egy pillanat alatt megszületett a döntés. Na neki nem veszem fel a telefont többé. Majd ha jön egy sugallat, hogy most, akkor foglalkozom újra vele, megadva mindenkinek a lehetőséget arra, hogy változhat pozitív irányba. Talán ez önzőségnek tűnhet. De ez más gondolata, nem az enyém, így foglalkozzon ezzel ő, hogy neki ez milyen tükröt tart.
 
 
A legnagyobb ellenségem régen mindig az idő volt. A megfoghatatlan ellenség. Szentimentális, idealisztikus hozzáállásomba, még a menedzser képzéseken elsajátított időgazdálkodás módszere is, csak halvány változást tudod eredményezni. Valami ütősre vágytam, ami felébreszti édes szendergésből tudatomat, hol csúszik el a szeretet kontra félelem létállapot harca, a félelem győzelmének javára.
 
 

Párbeszéd önmagammal

– Hogy néz ki egy napod?
– Felkelek, reggeli teendők, Kedvessel való reggelizés, munka, (otthonról dolgoztam már akkor is így a közlekedés kimaradt, de talán neked ez is benne van a napi teendőid listájában), közben háztartási feladatok, Kedves hazajött, esti teendők, fekvés.
– Egy évben hány napod ilyen?
– 365-ből, ha levonom a hétvégéket (104 nap), a szabadnapokat (40 nap, nyaralásokat, egyéb elutazásokat), akkor mondjuk 365-144=221 napom ilyen.
– Hétvégéken csak olyan tevékenységeket űzöl, ami rólad szól, vagy akkor is hódolsz általános teendőidnek. Háztartás, kötelező látogatások, határidős munkák, kertrendezés, bevásárlás, stb.
– Hát, igen. Nem minden hétvége szól a kikapcsolódásról.
– 104 napból, hány nap szól a pihenésről, aktív feltöltődésről?
– Mondjuk a fele, 52.
– Tehát egy évben hány napod szól a „kell” feladatok elvégzéséről?
– 365-52(hétvégék)-40(szabadnapok)=273 napom
– És 102 napod szól a szabad életedről. Melyik a több?
– A „kell feladatok” napok száma.
– Életedet úgy töltöd, hogy sokkal többet nem vagy örömben, mint amennyit örömben vagy, jól értem?
– Ööööö, igen, mert a „kell feladatok” nem igazán töltenek el boldogsággal.
– Akkor minek csinálod?
– Mert kell, mert különben megállna az élet, nem lennének befizetve a csekkjeim, nem lenne otthon mit enni, kosz és rendetlenség venne körül az otthonomban, a barátaim és a családom neheztelne rám, mert nem töltök velük időt. Ezeket a feladatokat nem lehet csak úgy elhagyni. Illetve el lehet, de akkor kint élnék egy hegyen, önfenntartóként. Na de akkor is vannak kell feladatok. Ezt ebben az életben nem lehet megúszni.

– Boldog vagy?

– Persze!
– Életed 2/3-ban utálod az életed, 1/3-ban szereted, és azt mondod boldog vagy. Mikor lelkesedtél valamiért utoljára?
– ?
– Milyen tevékenység elvégzése közben lángolt benned a szenvedélyes vágy a feladat elvégzése miatt?
– Hát…
– Életed 2/3-át zombiként éled meg. Szerinted a maradék idő elég arra, hogy feltöltsön életenergiával, erővel? Mennyit foglalkozol magaddal, ebből a 102-napból? Máshogy kérdezem. Napi szinten mennyit foglalkozol magaddal?
– Mondjuk napi fél órát általában.
– Mindennap, vagy csak a szabadnapjaidon?
– Mondjuk inkább hetente 5xfél órát.
– Az 7800 perc egy évben, azaz 130 órát töltesz boldogságban. Értem. Ehhez képest a „kell feladatok” elvégzése 273 napot, 6624 órát töltesz. Én értem és Te érted? 130 óra és 6624 óra.
– Úristen!
– Mennyi ideig szeretnéd még ezt az életet élni?
– Nem szeretném.
– Mit gondolsz, mi lehet erre a megoldás?
 
 

A transzmutáció

A magammal folytatott beszélgetések, rendszerint kiütnek, transzmutáltak, megváltoztattak. Egy egy tisztító fájdalmas felismerés után mindig megnő az energia szintem, magasabb rezgésre kalibrálódik a testem, a kitágult tudatomnak köszönhetően. És ez nagyon radikális folyamat, minden szinten.
 
Ezért szeretek magammal beszélgetni, most már. Régen ez nem ment. Nem tudtam jól kérdezni magamtól mert a védekezési mechanizmusaim bekorlátoztak. 10 év, kemény önismereti munka után egész jól megy az objektivitás. Persze nem mindig, még most sem.
 
Őszintén, nyíltan, egyenesen kérdezni magamtól, nagyon nagy mentális s érzelmi önfegyelmet kíván. Nincs simogatás, nincs sajnálat, arról beszélünk, ami van. Nem könnyű szembesülni a ténnyel, hol csúszik el az életem. 
 
– Mit gondolsz, mi lehet erre a megoldás?
– Dönteni, hogyan akarok élni, cselekedni, megtenni az első lépést, bízni.
– Hajrá!
 
 
Egyfolytában ez a mondat motoszkált a fejemben: 

Azt hiszed úgy élhetsz, mint eddig?

 
Tudtam, most változtatom meg az egész életemet. Az ismeretlentől való félelem kerített néha hatalmába, de nem adtam meg magam neki. Változzon meg minden, ami szükségszerű. Nem állok saját magam fejlődésének útjába soha többé.
 
Uuuuhhhh, éreztem, hogy eljött a döntés pillanata. Papírt tollat ragadtam és elkezdtem írni, mit szeretnék, hogyan nézzen ki az életem. Csak úgy sercegett a papír, a gyorsan rohanó toll alatt. Írtam, írtam, volt, hogy zokogtam, volt, hogy kacagtam. Fenomenális érzés volt. Visszanőttek a szárnyaim.
 
A felismerés, hogy eddigi nyavalygásom, mind csak azért volt, mert nem láttam tisztán mit művelek önmagammal. És a családommal és a barátaimmal is persze. Teljesen kiborultam.
 
 

Tudatos teremtés

 
Tudtam, első lépésként, miután meghoztam a döntést, azt kell megvalósítanom, hogy azt csináljam, azzal foglalkozzak, amit szeretek.
 
El sem tudtam képzelni, hogy fogom elhagyni „kell feladataimat” , úgy hogy sokkal több olyan dolgot csináljak, amit szeretek.
 
Hoppá! Hát nem is tudom, mit is szeretek egyáltalán csinálni. Nem véletlen, hogy nem szántam magamra több időt eddig, hiszen azt sem tudom, mi tesz boldoggá. Újabb papír, újabb pár óra, könnyek kacagástól, zokogástól, felismerések csöndjében.
 
Ez is megvan nagyjából, kiindulásnak jó lesz. A lényeg, hogy konkrét legyen, mert anélkül, csak kusza szavak egy papíron, nincs teremtő erejük. Most jön a képzelet és az érzelmi töltet hozzáadása a tudatos teremtésben.
 
Napok teltek el azzal, hogy virtualizáltam magam, különböző helyzetekben, életeseményekben. Nagyon fáradt voltam már, hiszen közben a „kell feladatoktól” vettem el az időt. Mit szól ilyenkor a család? Elmondtam én, hogy mit csinálok és miért, de nem igazán értették. A legtöbb, amit tehettek, hogy hagyták, hagy csináljam, nem hátráltattak.
 
Döntöttem. Rend a fejben. Mi jön most?… Mély csend fogadott. Ajaj… megakadtam.
 
Szellemi inspiráció kell, ez mindig segít! Könyvek, filmek, beszélgetések magas mentális szinten álló ismerősökkel. Semmi. Aztán egy napsütötte, őszi, hideg napon villámcsapásként ért a mondat a filmben.
 
„A harcos nem attól harcos, hogy feladja, amit szeret, hanem hogy szereti, amit csinál. „
Dan Millman
 

Szereti, amit csinál

 
Nem csak szeretni vágytam minden tevékenységet, azt a célt tűztem ki határozottan magamnak, hogy mindent szenvedélyesen akarok szeretni. Szenvedélyes szerelemmel akarom megélni a jelen pillanatot!
 
Az „akarok szeretni” lassan átminősült szeretettel teli elfogadásba. Végig gyalogoltam a hála ösvényeit, bejártam a megbocsátás rögös útjait, szembenéztem emberekkel, helyzetekkel, önmagammal.
Néha elgyengültem, akkor leültem megpihenni picit, hogy a belső utazás ne sérüljön, hiszen ahhoz teljes figyelem szükségeltetik.
 
 
Ha átforgatom az időt, és ha egy éven belül elérem, hogy 51%-ban legyek boldog, és 49%-ban „kell feladataimnak” szentelem az időmet, áttöröm azt a korlátot, ahonnan a dolgok önműködővé válnak.
 
Ezt a pontot meglépve egyre több és több boldogságos eseményt vonzok majd be. Szóval, az 51% ot elérve a dolgok mennek majd a maguk útján. Nagyon vártam ezt a pillanatot.
 
 

Hogyan fogtam hozzá?

 
Lebontottam a nagy célt kisebb, majd egészen apró részekre.
Hetente, 4 napon boldog vagyok.
Naponta, 13 órát boldog vagyok.
(Kérlek ki ne számold, hogy ez most 51%-e, nem ez a lényeg, hanem az arányok. Köszi)
Óránként, legalább 35 percet boldog vagyok.
Percenként, legalább 35 másodpercet boldog vagyok.
 
Elkezdtem figyelni magamat. Este programoztam, hogy az éjszakáim pihentetőek legyenek, és reggel boldogan, lelkesen ébredjek. Reggel előre hálát adtam a csodákkal teli napomért.
 
Éber tudattal figyeltem magam. Ez természetesen annyira lefárasztott estére, hogy nem volt probléma az alvással.
Egészségesen ettem, rengeteg tiszta vizet ittam, szedtem vitaminokat, jógáztam, pilateszeztem, sokat lélegeztem mélyen, és mindent, de mindent tudatosan figyelve csináltam.
Még pisilés közben is arra koncentráltam, hogy most elengedem azon dolgokat, amelyekre már nincs szükségem.
Folyamatosan arra koncentráltam, hogy lelassuljak, élvezzem, amit csinálok, és addig nem lépek egy tapodtat sem, amíg nem tudom szeretettel tenni a dolgomat.

 

Önfegyelem és önkontroll

Ez a két tulajdonságom segített az elején. Úgy fél év alatt sikerült a szokásaimat felülírni, és úgy másfél év alatt jutottam el arra a szintre, hogy nagyjából minden tevékenységemet szerettem csinálni.
 
Fokoztam azon tevékenységek gyakoriságát, amelyekért szenvedélyes vágy fűtött.
 
Elhagytam az életem irányítására való törekvésemet, mert láttuk, hogy ez hova vezetett. Elhagytam az ego és a büszkeség tudatossági szintjét, és minden percben törekedtem tudatosságom szintjének emelésére.

Tettem a dolgom, nagy szeretettel, és hagytam, hogy a hogyan-ok, maguktól megérkezzenek, lehetőségek formájában.
 
Meghoztam a kívánt döntéseket, hozzáállásom pozitív és szeretettel teli lett. Bátran cselekedtem, ha a helyzet megkívánta, és soha nem annyit teljesítettem egy feladat elvégzésében, ami tőlem telt, hanem úgy, ahogy a helyzet megkívánta.
 
3 év alatt eljutottam a csendes jelen pillanathoz, a belső békéhez.
 
Amikor elindultam, nem tudtam meddig fog tartani ez az út. Reméltem egy hét és kész. Türelmet kellet tanulnom a pszichikai idő fogságában, hogy feloldjam az idő illuzórikus linearitását. Erőfeszítést kellett tennem, hogy egom őrületeit le tudjam csitítani.
 
Soha nem adtam fel. Mentem, mentem, pihentem, ha kellett, de önmagam meggyilkolása élőhalottá, nem volt a terveimben soha többé.
 
És ez az utazás, csak egy aprócska momentuma, nem elhanyagolható, de aprócska, a fejlődésünkben. Emellett, vagy ezzel párhuzamosan még rengeteg dolgot kell rendbe tennünk belső valóságunkba.
 
 

Egyszerű élet

Mostanra elmondhatom, hogy az életem letisztult. Egyszerű és csodálatos! Arra törekszem, hogy életem tartalmas legyen. Értékrendem megváltozott, a fontossági sorrendek felcserélődtek. A változás kézzelfogható lett.
 
Igyekszem intuícióból spontán cselekedni, és élvezem, ahogy a szeretet vezérel, motivál minden élethelyzetemben. 
 
Boldog vagyok
 
Szeretek és még nem volt elég 
 

Te jössz

  
Megcsináltad velem együtt saját életedre levetített számításodat?  
Kíméletlenül őszinte vagy magaddal?
 
Bárhol is tartasz most az utadon, mindig van még hova fejlődni. Igaz?
Akkor ne állj meg!
 
„A tökéletesség nem az, amihez nincs mit hozzátenni, hanem amiből nincs mit elvenni.”
Antoine de Saint-Exupéry
  
GYERÜNK TOVÁBB!