A múlt rendezésének pozitív hatása

Biztosan láttál már olyan embert, aki elképesztően kreatív, csodás dolgokat hoz létre, és közben örömben, szenvedélyben és lelkesedésben éli az életét.

Nincs egóban, bölcs és alázatosan türelmes, nem halogat, és az élete kívülről tökéletesnek tűnik. És nem csak látszólag van rendben az élete, hanem tudod, hogy őszinte, önazonos, önfelvállaló életet él. Látszik rajta, hogy uralja önmagát, az életét, és dolgait úgy szervezi, rendezi, ahogy számára a lehető legtöbb örömet adja.

 

A múlt rendezés hiányának hatása

Egy átlagos ember, aki nem foglalkozik önismerettel, egóban van. Tehát folyamatosan azt látja, mit veszíthet (pénz) alacsony az önértékelése (mindenki át akarja őt verni, így nem bízik senkiben) megfelelési kényszerben van (mindenki másnak meg akar felelni) jó gyerek szerepben van (a tudatalatti programjai olyanokra késztetik, amitől boldogtalan lesz).

És nem tudja, hogy amit jelenleg tapasztal a külvilágban a fél évvel ezelőtti gondolkodásának a következményei. Nem vállal felelősséget, és az élete egy örök szenvedés és harc, hogy másoktól rabolhasson energiát a túlélésért.

Nagyon sokan nem mernek szembenézni a múltjukkal, mert rettegnek akkor, hogy kiderülne, a jelenük hazugságokra és önámításra épülne.

És minél inkább el akarja nyomni magában az igazságot, annál boldogtalanabb lesz, és annál jobban fogy az ereje, amit majd másoktól akar pótolni. Ezt eltusolva látszatpolitikában éli az életét és mélyen retteg attól, hogy titkára fény derül, és lebukik.

A belső ellentétek lassan szétszedik elméjét, és üldözési mániája lesz, folyamatos frusztráltságban, melyeket pánikrohamokkal díszített depresszióban él meg.
Mind ezt azért, mert nem meri még magának se bevallani, sőt mások előtt felvállalni, hogyan is akar valójában élni.

És ami a legszomorúbb, hogy telik az idő, és eljut odáig, hogy elkezd félni önmagától, az erejétől, attól, aki ő valójában.
Így végleg lemond a szabad akaratáról, saját félelmei, azaz az ego rabszolgája lesz.

És a mélyen ott él benne a céltudatos művész, aki lehetne.
Ahogy körül nézel, láthatod, hogy a világban sokan élnek így.

Te már meghoztad a döntést, hogy a saját, szabad életet akarod élni?

A saját élet azt jelenti, hogy már nem megfelelési kényszerből éled az életed, nem másoknak akarsz megfelelni, és nem azért vagy olyan, amilyen és teszed azt, amit, hogy mások elismeréséért küzdj.

A saját életedben te döntesz az dolgaidról, és törekszel önmagad boldogságáért mindent megtenni, hogy a lehető legjobban legyél. Hiszen az nem korrekt a szeretteiddel, ha szarul vagy. De a saját életedben nem miattuk akarsz jól lenni, hanem magad miatt elsősorban.

A szabad élet azt jelenti, hogy te dönthetsz arról, milyen a gondolkodási módod, milyen érzelmek vannak benned, miről beszélsz, mit cselekszel, úgy hogy közben tiszteletben tartod mások szabad akaratát, és már senkinek sem akarod lenyomni a torkán a saját igazad.

Már nem érdekel kinek van igaza, békét, szeretetet, támogatást akarsz adni és kapni, miközben könnyedén teremted meg a vágyaidat, ezzel mutatva pozitív példát másoknak.

Felébresztetted azt, aki valójában vagy, és folyamatosan tisztítod az útját. A múltrendezés, a jelenre és a célra fókuszálva, őrizve a látomást, vízióját egy csodás jövőnek és az ego uralása által.

Azzal, hogy 100%-os felelősséget vállalsz a saját teremtett valóságodért, máris megnyílt az út a boldogság és a szabadság felé. Kitartó szorgalommal teszed a dolgod, és már nem foglalkozol azzal, mások mit gondolnak rólad.

Ha meghoztad a döntést, hogy a saját, szabad életed akarod élni, akkor itt az ideje a múltrendezésnek, és elengedni mindent, ami nem te vagy.

 

Merd áttörni a saját korlátaidat, válj szabaddá, mert az ego fegyverei lebuktak

A benned élő művész kreatív energiáját tedd bele a szeretettel teli célirányos cselekvésbe.

A művész, nem csak az a személy benned, aki rajzol, színez, és egyéb művészeti alkotásokat végez.
Meg kell értened, hogy az egész életed, minden pillanatában felszabadult művészként kellene jelen lenned, minden szituációban mindenkivel, hogy a kreatív erődhöz hozzáférve a saját életedet tudd élni.
A felszabadult művész, aki céltudatos gondolkodásmódra tudja kapcsolni az elméjét, hihetetlen meglátásokra, teljesítményre, alkotásokra képes, és tudja, hogy élete legnagyobb teremtése önmaga.

A benned élő művész, a kreatív, lelkes, szenvedélyes aspektusod tudd csak összekapcsolódni a felettes éned végtelen bölcsességével. Így meg kell szoknod, hogy bármit is csinálsz éppen, azt művészien tedd, azaz legyél benne a tevékenységben 100%-os figyelemmel, szeretettel.
Itt és most, ahogy teszed a dolgod, elméd minden teremtő kapacitását arra az adott tevékenységre koncentráld, amit éppen csinálsz.
És amiért csinálod, azok a saját céljaid legyenek, a célokat teremtő tevékenységek, azaz a szeretettel teli célirányos cselekvés.

A múltrendezésnek köszönhetően sok minden a felszínre jött, tudatosult a múltaddal kapcsolatban. És bármennyire is fájóak ezek, ideje továbblépni.

Ehhez minden segítséget megkaptál az elmúlt 2 hétben:
Múltrendező videó tréning
Önismereti kapcsolati háló

Így tudod, mi az, amitől most meg kell válnod. Fájó, lehúzó érzések, harag, düh, gyűlölet, önsajnálat, félelem, felelősséghárítás, halogatás.

Az elengedésnek hála, hogy elindul egy új kezdet. Kitörhetsz az ego rabszolgaságából, a lassú öngyilkosságból és a saját kezedbe veszed az életet, felelősséget vállalsz a saját teremtett valóságodért.
És ez most meg fog történni. Végre megtörténik.
Mert a belső feszítésed már óriási, már nagyon akarod, már annyit dolgoztál magadon, így belül, a belső világodban igen, végre meg fog történni a kiemelkedés, a felszabadulás.
Belül.

Ezt értsd meg, hogy a változás először belül történik meg, és majd egy pár hónap múlva jelenik meg a külvilágodban. Ha végig kitartóan őrzöd a belső állapotot, és a látomást arról, mit is akarsz tapasztalni a külvilágodban és szeretettel célirányosan cselekszel. Közben figyelmen kívül hagyva, nem belefolyva érzelmileg a külvilág jelenlegi visszacsatolásaiba.
Amit most felépítesz, felszabadítasz, letisztítasz magadban, nyár végére fog megvalósulni a külvilágodban.

Annál előbb, minél erősebb a mentális önfegyelmed, és minél erősebben hiszel és bízol önmagadban és minél gyorsabban cselekszel.
Kitartó szorgalom kell akkor is, ha a külvilágban látszatra nem változik semmi, vagy dolgok dőlnek össze.
A cél megvalósulásához minden meg fog történni, ami a cél megvalósulásához szükséges.

Az Új szint, ahova fellépünk, az ego nélküli szint lesz. A 6. héten betekintést kaptunk arról, milyen is az a tudatosság, úgy valójában, majd egy kis ideig, még betámad az ego, ám utána képesek leszünk MEGÉRTENI milyen is az az elme, az az élet, amit nem terhel az ego védekezési, féltési őrülete.

Bátran tudunk kezdeményezni, belevágni új dolgokba, könnyedén szembenézni a félelmekkel, és megugrani mindent, amit eddig sose mertünk.
Mély, radikális, változás.

Ez az, végre, Juhuuuuuuuuuuuuuuu, innen indul a fizikai világba is megjelenő sorsfordítás.
Ez egészen elképesztően csodálatos!

Alázatosan menetelünk bele, az új, szabad életünkbe.

Amiért persze tenni kell, kint és bent is, de minden pillanatnyi erőfeszítést megér, hogy itt vagyunk és élhetünk ezzel a csodálatos lehetőséggel.

Kettős energiák mozdulnak meg benned

1. elengedés, a múltrendezésnek köszönhetően
2. felszabadulást és kilépési lehetőséget az új életedbe, a belső építkezésnek köszönhetően

 

Hogyan rendezd a belső beállítottságodat?

1. vedd le a fókuszod a problémáidról, feladataidról
2. 100%-ban fókuszálj önmagadra
3. meditációval földeléssel, légzéstechnikával, tudatos jelenlét gyakorlattal kerülj a belső béke állapotába (minden reggel mielőtt bármit is csinálnál)
4. belül legyél egész nap a slow-flow állapotában, kivűl pedig szeretettel teli célirányos cselekvésben
5. azt lásd, és arra fókuszálj, amit építeni, látni akarsz (ne foglalkozz a külvilág negatív visszacsatolásaival)
6. mentális önfegyelemben tedd a dolgod, és őrizd meg egész nap a belső béke állapotát.
7. alázattal, megértő figyelemmel szemléld a teremtett valóságod, és láss át mások egóján, hatalmi drámáin. Ők nem akarnak bántani téged, csak energiát rabolni. Te döntöd el, kikkel töltöd az időd.

A saját romboló energiáid lesznek az erősebbek, ha:

– nem konfrontálódsz önmagadért
– nem mondasz nemet
– ha egós nyüzsgésben cselekszel
– ha személyes sértésnek veszel dolgokat
– ha halogatod a célirányos cselekvést
– ha felelősséget hárítasz
– ha önámításban vagy
– ha elnyomod, aki valójában vagy
– ha félsz önmagadtól
– ha lemondasz a vágyaidról
– ha megfelelési kényszerben vagy
– ha jó gyerek szerepben vagy
– ha technikákra hárítod a felelőséget, ahelyett, hogy céltudatos gondolkodás módban lennél (cél-döntés-cselekvés)

Mondok erre az önromboló mechanizmusra példákat:

Most ezt a könyvet olvasom, mert ez segít a cselekvésben.
Alkalmazok egy technikát, hogy a cselekvés előtt csökkentsem a félelmem.
Még nincs itt az ideje, hogy cselekedjek.
Ki vagyok akadva azon, hogy…
Ezt így nem lehet csinálni, nekem kötelezettségeim vannak…
Nem tudom mik a céljaim, nem tudom mit akarok…..

Ezek a gondolatok azt sugallják, hogy szétválasztottságban van az illető. Nem érti (vagy talán nem is akarja érteni) hogy a saját élete megélésével, nem kell lemondania a kötelezettségeiről. Önmaga felvállalásával, felszabadításával, sokkal könnyebben tudja megoldani a problémáit és rendezni folytonos kötelezettségeit.

 

A saját, szabad élet nem ellentéte annak az életnek, amit most élsz

Aki nem mer változtatni az életén, azt hiszi, ha ő a saját életét élné, akkor a jelenlegi élete elveszne. És a veszteségtől való félelme és a mások általi bírálattól való félelme, sokkal nagyobb, mint a nyereség iránti vágya, hogy boldog legyen.

Belekényszerítette magát egy szar életbe, amiben boldogtalan, de legalább ez már biztosan ez övé (gondolja) már valamit elért, már valamit fel tud mutatni, amiért másoktól elismerést és felhatalmazást kap, így nem fordul önmagához.
Lassú öngyilkosságot válassza tehát.
Közben racionálisan leérveli magának, hogy ő tesz a boldogságáért, mert információt gyűjt, de szart se ültet a gyakorlatba, csak okoskodik.

Aki nem változik és nem változtat az életén, úgy ahogy azt a legmélyebb szinten ő is akarja, halálra ítéli a lelkét.

Csak ego és önámítás nélkül lehet megtapasztalni az egység és a bőség állapotát.

És ennek első lépése a múlt rendezés.

Miért lesz neked jó, ha ezeket megtapasztalod az egység és a bőség állapotát?

Egység

Az egység érzete azt hozza el neked, hogy amit gondolsz, érzel, mondasz, teszel, összhangban van az tudatalattiddal, az univerzummal, a céljaiddal, és méltó ahhoz az élethez, amit érdemelsz.
A rend állapota. A bölcsesség előszobája.

Bőség

A Bőség egy látásmód, egy szemléletmód, ami megnyitja a végtelen lehetőségek világát a külvilágodban is. Csak az látja meg a bőséget a külvilágban, és utána teremtheti csak meg, aki kifejleszti önmagban ezt a látásmódot.

Mind a két állapot csak az ego feladása után, a múlt rendezés által érhető el.

A benned élő művész és békés harcos, sokkal jobb választás, mint az ego.

Persze a sikertől és a boldogságtól való félelem visszatartó ereje óriási. Ehhez hozzákapcsolódik a veszteségtől való és a bírálattól való félelem, és az, hogy az eddig eltitkolt belső világra fény derül, és sok sok hazugság, sumákolás, mások átverése, és mások kihasználása itt és most, már nem lesz titok.

És ezért bizony vállalni kell a felelősséget.

 

Merd áttörni a saját korlátaidat, válj szabaddá!

Ez a te szolgálatod.
Nem másokat kell szolgálnod, hanem önmagad, hogy jól legyél (ego nélküli állapot). Mert csak akkor adhatsz másoknak értéket, ha te jól vagy, türelmes vagy, jó példát mutatsz, teszed a dolgod, és a saját szolgálatoddal szolgálod mások jólétét.

Ha te rendben vagy belül, leszoktál a hatalmi drámákról, az energiaszívásról, a megfelelési kényszerekről, akkor vagy pozitív és emelő hatással önmagadra és másokra.

Összességében mind az a belső állapot, amire vágysz, csak akkor érhető el, ha a saját, szabad életed éled önmagadban és kint a nagy világban is. Tehát a múlt rendezésével.

Amíg a két világ (belső-külső) teljesen más, boldogtalan vagy. Majd jön a frusztráció, a pánikroham, a depresszió. Majd jönnek a gyógyszerek és végleg elveszíted az irányítást az elméd felett.

Itt az idő, hogy rendezd a múltad, hogy rendezett és stabil jelened legyen, és olyan jövőt teremthess magadnak, amire vágysz.

Hajrá és gyerünk tovább!