A vonzás törvénye a valóságban: Lehull a lepel a vonzás törvényéről!

Szerző: | teremtés, tudatos spirituális önismeret, tudatosság

Feltétlenül olvasd el ezt az írást, mielőtt a vonzás törvényét (tovább) használnád!

Bár mára kissé alább hagyott a Titok című film és „A vonzás törvénye” körüli őrület, nem tűnt el nyom nélkül.

Hódítása során két nagy táborra szakította az embereket.

Az egyik tábor szerint színtiszta butaság és gyerekmese, ami nem működik. A másik tábor pedig vakon hisz benne még akkor is, ha nem tapasztal semmilyen eredményt.

Ennek az írásnak nem az a célja, hogy igazságot tegyen a két tábor között. Egyetlen célja megmutatni, hogy amikor működik a vonzás törvénye, akkor miért és hogyan. Ha pedig nem, akkor miért nem. Ebben „A Mester” lesz segítségemre, aki tanítványát most sem hagyja kétségek között. Talán csak annyira, hogy megtalálja a saját válaszait…

„A titok a vonzás törvénye”

Hallottuk a filmben.

De akad vele egy kis probléma, amiről sok önfejlesztő nem vesz tudomást.

– Mester! Hogyan lehetséges az, hogy mindent tudok a vonzás törvényéről, alkalmazom is több éve, még sem élek pont úgy, ahogy szeretnék?

– Ebből a kérdésedből arra kell következtessek, hogy egyáltalán nem érted a vonzás törvényének a lényegét.

– Pedig több évet foglalkoztam a különböző információk beszerzésével, Ábrahámtól, Bob Proctortól, Brian Tracytől. Voltam Tudatos teremtés tréningen, kívülről fújom Rhonda Byrne könyveit, ezerszer láttam a Titok című filmet és minden ehhez kapcsolódó videót a YouTube-on.

Én akarok társteremtő lenni, jólétben, gazdagságban megélni a szent célom megvalósítását. Szenvedélyes szerelemre vágyok, és boldog, kiegyensúlyozott, sikeres életet akarok!

Miért nem működik a vonzás törvénye nálam?

Valamit még sem csinálok jól, vagy még nem tudom a legbelső titok titkát?

El vagyok keseredve!

– Hmmm, negatív elégedetlenség felváltva felelősséghárító hurrá optimizmussal. Hullámzó a hited. Ez a legegyszerűbb válasz jelen körülményeidre.

Ám, hogy tisztán láthasd, ahogy te fogalmaztál a legbelső titok titkát, vegyük végig a vonzás törvényét a gyakorlati szemmel.

Ám mielőtt belemennék a vonzás törvényének konkrét lépéseibe, néhány dolgot tisztán kell látnod.

6 dolog, amit tisztán kell látnod, hogy a vonzás törvénye téged szolgáljon

1. Hagyd a misztikumot. A vonzás törvénye univerzális törvény, amely akkor is működik, ha nem tudsz róla, vagy nem hiszel benne. A Kvantum fizika törvényei szerint működik, azaz sokkal inkább a természet tudománya, mint valami varázslat.

Ne akard érteni, hogyan működik, csak arra törekedj, hogy jól működtesd, mint bármely elektromos eszköz esetében.

2. A vonzás törvényét sikeresen csak megfelelő mentális és érzelmi önfegyelemmel lehet tudatosan működtetni. Ha nem rendelkezel ezen tulajdonságok egyre magasabb szintű képességével, öntudatlan, félelemmel teli teremtéseid áldozata leszel.

Ahogyan most is.

3. A tudatosság, ahogyan a valódi önismeret is, nem egy technika, hanem egy életforma.

A vonzás törvénye sem egy technika.

Vagy átjárja, átitatja teljes tudatod, vagy nem fogod tudni hatékonyan működtetni. Nem egy csodaszer, ami ha baj van, előveszed és használod, majd amikor már minden jobbra fordul, félreteszed. A vonzás törvénye nem fájdalomcsillapító. Hanem egy szellemi szint, egy tágabb tudatosság, mely erős és magas intelligenciahányadosokat (mentális, érzelmi, fizikai, spirituális) kíván.

4. Ha nincs erős önkontrollod, ha nem te irányítod az életed, ha tényként, véleményként tekintesz a jelenlegi körülményeidre, nem fogod tudni jól működtetni a vonzás törvényét sem.

5. Ha az önmagadba vetett hited gyenge, kétségbe vonod társteremtő mivoltodat, alacsony az önbecsülésed, negatív az énképed, nem fogod tudni bevonzani azt a sok, pozitív csodát.

6. Ha nehezebbre fordulnak a dolgok, csak felkészítésed zajlik a vágyott eredmények eléréséhez. Általában sokan itt adják fel, keserednek el, veszítik el a hitüket. Pedig pont itt kellene a leginkább hinni és cselekedni!

Láthatod, hogy ha nem ismered önmagad, nem látod tisztán, miben kell önmagadon változtatnod, hiába tudod elméletben a vonzás törvényét, csak „pici dolgokban” fogod tudni tudatosan alkalmazni. Mivel magadat is picinek látod, csak önmagad szerinti meghatározás alapján, pici dolgokon fogsz tudni változtatni.

A vonzás törvénye nagyon egyszerűen azt jelenti, hogy gondolatok megvalósulnak dolgokká.

Minden gondolat teremt.

És mivel rengeteg felesleges gondolat van a fejedben, (ezt hívjuk mentális zajnak), a fizikai valóságodban is káoszt teremtesz.

A vonzás törvényének hatékony alkalmazása a tudatos teremtés.

Ahhoz, hogy azt tudd megteremteni, amit akarsz, ahhoz ki kell dobálnod a fejedből a sok felesleges gondolatot.

Ehhez a meditáció és imagináció mellett remek eszközként szolgálnak a pozitív megerősítések.

Mert a gondolatok teremtik az érzéseidet, melyek rezgések (hullámok) formájában kiárasztódnak belőled.

És valójában a megélt érzéseid (akár tudatos, akár öntudatlan) teremtenek, a vonzás törvényét alkalmazva.

És itt még nincs vége.

Mert az érzéseid valamilyen cselekvésre fognak motiválni. Ha az érzelmi önfegyelmed gyenge, halogatós, lusta, konfliktus kerülő, megalázó, visszatartó, hátráltató cselekvést fogsz véghezvinni.

És ez a cselekvés az utolsó lépése a teremtésednek.

1. gondolsz valamire

2. ez kivált belőled egy érzést, mely érzés rezgési frekvenciájára válaszol az Univerzum, megadja neked, amit kérsz

3. és a lehetőségekre, melyeket felkínál neked az Univerzum, cselekvés formájában reagálsz.

Példa a vonzás törvényének helyes alkalmazására

Nézzük egy életterületet. Majd ezt a sémát húzd rá azon életterületeidre, amelyeken változást akarsz elérni.

Tételezzük fel, hogy több pénzt akarsz keresni:

1. Gondolsz a valamire: sok pénz, bőség, adósságok kifizetése, vállalkozás beindításához több millió megléte, stb.

2. Ez a gondolat, kivált belőled egy érzést.

No, de milyet? Jót, rosszat? Pozitívat, negatívat? Előrevivőt, vagy hátráltatót? Összhangban van az érzés azzal, amit gondolsz=akarsz?

3. Az Univerzum teljesíti a kívánságod, amit te lehetőségek formájában fogsz megtapasztalni, és a fő kérdés, hogy beengeded, élsz-e a lehetőségekkel, vagy megijedsz és visszahúzódsz a komfortzónádba

Hol rontod el a vonzás törvényét?

Tételezzük fel, hogy tisztán látod, mit akarsz, és rendbe tetted ehhez a gondolathoz az érzéseidet. Majd célirányos cselekvőként reagáltál az Univerzum által felkínált lehetőségekre.

(Bár láthatod, hogy itt is rengeteg azon faktor, ahol el tudsz csúszni.)

Mi lehet a probléma, hogy még sem úgy alakul minden, ahogy te akarod?

1. mert az alapvető beállítottságod nem a hálára rezeg

2. nem hiszel önmagadban megkérdőjelezhetetlenül

3. nem csinálod folyamatosan, kitartóan

4. nem vagy összhangban a céljaiddal

– Köszönöm Mester! Azt hiszem, amit leginkább nem jól csináltam az a bátor cselekvés. Azaz, nem csináltam. És nem kitartóan, és nem folyamatosan.

Mivel kezdjem? Mert annyi mindent akarok megváltoztatni az életemben, és lehetőleg minél előbb! Lehet egyszerre több mindent is teremteni? Több mindenre figyelni?

– Az ego beszél belőled. Ő akar mindent, azonnal!

Légy türelmes!

Készíts tervet!

Írd össze a céljaidat!

Priorizáld őket!

Döntsd el, hogy megcsinálod,

és ahogy jönnek szembe a lehetőségek, csináld!

Ahogy a Titok című filmben is van:

1. Kérj!

Mit akarsz valójában? Írd le, tervezd meg, alkoss róla képet, vizualizálj, minden nap, folyamatosan és kitartóan!

2. Az Univerzum válaszol!

Lehetőségek formájában, tálcán hozza el neked a megoldásokat!

3. Fogadd el!

Cselekedd meg akkor is ha, félsz!

– De hogyan cselekedjek? Hogyan csináljam?

– A „hogyan” megjelenik az elkötelezettségből és a hitből. Amikor ott állsz a cselekvés döntő pillanatában, tudni fogod. Higgy magadban!

– Rendben. Olyan nehéz ebben az állapotban úgy vizualizálni, hogy még pozitív érzéseket árasszak ki magamból, mikor annyi a baj. Az egóm meg egyfolytában sürget, hogy csináljak valamit, miközben tudom, hogy napi 1-2 órát ha nem szánok erre, szinte semmi sem fog változni, vagy nagyon lassan.

Hogyan képzeljek el bőséget, amikor nincs egy vasam sem?

Hogyan teremt nekem pénzt és bőséget a vonzás törvénye, ha most nincs pénzem?

Ez a vonzás törvényének egyik legerősebb paradoxona. Ami talán nem is paradoxon 😉

– Nos, a legnagyobb hiba, hogy a jelenlegi eredményeiden van figyelmed fókusza.

Így folyamatosan a múltban élsz. Hiszen, ami most a fizikai valóságod, azt régebben gondoltad. És te ezt ténynek veszed a jelenben is.

– Most akkor hazudjak magamnak egy világot? Hiszen ez lehetetlen.

– Úgy beszélsz, mint Alice Tükörországban:

„– Ezt nem hiszem! – mondta Alice.
– Nem? – szánakozott a Királynő. – Próbáld meg elhinni: végy mély lélegzetet, és hunyd be a szemed!
Alice nevetett.
– Nincs értelme – mondta –, a lehetetlent nem hiheti el az ember!
– Szerintem nincs elég gyakorlatod – mondta a Királynő. – Én a te korodban naponta félórán át csak ezt gyakoroltam. Volt úgy, hogy már reggeli előtt hat lehetetlen dolgot elhittem.”

Minden azon múlik, milyen képet alkotsz a tudatodban, milyen rezgést bocsátasz ki magadból, majd erre milyen cselekvéssel reagálsz.

Légy őszintén jó hangulatban, cselekedj akkor is, ha félsz, és erős hittel és hálával őrizd a látomást!

Hajrá!

Ha tetszett az írás oszd meg, likeold és írd meg hozzászólásban.
Ha nem tetszett, akkor is 😉

Segítségre van szükséged a vonzás törvényének alkalmazásában?

Csatlakozz az OtthonFa Club Önismereti Club és Közösséghez!

Oszd meg:

Kárpáti Boglárka

Kárpáti Boglárka

szerző

Szia! Kárpáti Boglárka vagyok, az Önismereten alapuló problémakezelés specialistája, az OtthonFa társalapítója, író, vlogger és az OtthonFa Önismereti Blog szerzője. Célom az emberek tudatának felszabadítása. Köszönöm, hogy az én írásomat olvasod. Hiszem, hogy Neked is segít.

Pin It on Pinterest