Amikor új célt szeretnél elérni, akkor azzal elkötelezed magad a változás és változtatás mellett.

Hiszen ahhoz, hogy elérd azt a célt, változnod kell belül (gondolkodásmód stb.) és változtatnod kell kívül (szokások, társaság stb.) is. Igazából minden egyes új céllal egy új „változási körbe” kerülsz.

És lássuk be, beszélni könnyű a változásról, csinálni sokkal nehezebb.

Hiszen nem könnyű elengedni akár több tízéves kapcsolatokat, barátokat, ismerősöket.

Már-már fizikai fájdalmat okozhat évtizedes szokásokat elhagyni (pl. kávézás, dohányzás, vagy bármi más), és új szokásokat kialakítani helyettük.

Ebben az Önismereti 33 adásban ehhez a változási folyamathoz fogsz értékes és gyakorlati segítséget kapni.

Hogy a változásokat könnyebben és tudatosabban eszközölhesd, a céljaidat pedig könnyebben érhesd el.

Hangfelvétel (MP3) formátum:

[smart_track_player url=”https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/of-public/Hanganyagok/Onismereti33/2018-03-12_a-valtozas-es-celkituzes-nelkulozhetetlen-velejaroi-edit.mp3″ title=”A változás és célkitűzés elkerülhetetlen velejárói” artist=”Kárpáti Boglárka – OtthonFa” hashtag=”önismeret,önismereti33,kommunikáció,asszertív kommunikáció,változás,célok,célkitűzés” twitter_username=”otthonfa” ]

Kapcsolódó anyagok:

"Mintha szupererőd lenne, pedig csak kommunikálsz"

TRÉNING: „Konfliktusból megegyezés, avagy az asszertív kommunikáció elsajátítása”

Önismereti Club

Csatlakozz a -szerintünk- legszuperebb önismerereti közösséghez!

Transcript (videó legépelve)

Sziasztok OtthonFások! Szeretettel köszöntelek benneteket a mai Önismereti 33 élő Facebook műsorban, ahol megoldásokat kapsz varázslatok és mellébeszélés nélkül a hétköznapi problémáidra itt, a valódi önismeret útján. Nagy szeretettel köszöntelek hát, nagyon nagy hála, hogy újra itt vagy élőben és ne felejtsd el ezt a sok csodát, amit itt kapsz az Önismereti 33-ban, megosztani az ismerőseiddel, hiszen mindig a megosztás hozza a bőséget! Úgyhogy ne vond meg magadtól azt a sok csodát, amit szeretnél. Oszd meg a kedvenc csoportjaidban, az idővonaladon, tageld be azok nevét, akikkel szeretnéd megosztani ezeket a tanításokat és akkor utána vágjunk is bele a mai műsorba! Természetesen várom a hozzászólásba egy hellot, egy sziát a részedről, illetve azt is, hogy honnan nézed a műsort. Azt mindig szeretem látni, és hogyha bármi kérdés van a mai műsorunk témájával kapcsolatban, akkor azt is tedd fel élőben, hogy tudjak rá válaszolni ebben a 33 percben. Ugye a mai témánk: a változás és célkitűzés elkerülhetetlen velejárói. Ezt a műsort azért választottam ma nektek, mert azt tapasztalom, hogy ilyenkor márciusban, közeledve a márciusi, tavaszi napéjegyenlőségig, amikor beindulnak a, a cselekvő energiák, ugye januárban kitűztük a célokat, márciusig egy kicsit még formáljuk, tisztítjuk, finomítjuk, ugye történik egy csomó elengedés ezáltal, hogy kitűztél egy csomó célt. És hát bizony elmondható az, hogy 2018 első negyedéve, hát egy igen-igen termékeny, hullámzásokkal, elengedéssel, őrületekkel, csodákkal teli időszakot hozott itt, a valódi önismeret útján, aminek én nagyon örülök, hiszen ez egyértelműen bizonyítja a fejlődést. Úgyhogy én ennek nagyon-nagyon örülök. És azt tapasztalom, hogy most már ugye sokadik éve pörögnek az Antares csoportok, a Skype tréningek, ugye az OtthonFa Club előfizetői csoportban is már átléptük a 100 főt, tehát hogy nagyon-nagyon sok kérdés jött hozzám hál’ istennek most már e-mailben, illetve az OtthonFa Club előfizetői csoportban – ugye Messengert, azt nem annyira látom -, és azt tapasztalom, hogy van, van most egy közös probléma. És pontosan ezért választottam ezt a műsort, mert azt gondolom, hogy ez nagyon sokat segít mindazoknak, akik elindulnak a valódi önismeret útján, új célokat tűznek ki és a változás útjára lépnek. Ugyanis hogyha célokat tűzünk ki, új célokat, olyan célokat, amiket eddig még sosem alkottunk meg, akkor természetesen olyan emberré kell válnunk, amilyenek eddig még sosem voltunk. Új attitűdöket, új szokásokat, új gondolkodási módokat kell kialakítanunk saját magunkban ahhoz, hogy egyértelműen felnőjünk ahhoz a célhoz, amit volt bátorságunk kitűzni magunknak és ezáltal felrobban az életünk. És ez a felrobbanás, ez azért tele van egy csomó kellemetlen, kényelmetlen, félelemmel teli szituációval, lehetőséggel, és mivel ezt tapasztaljátok, ezért ez a műsor rengeteget fog neked abban segíteni, hogy megkönnyítse a célmegvalósításodat, megkönnyítse a változás útját itt az önismeret által.

Közben látom, hogy szépen jelentkeztek be. Juhuuuuu! Köszi Mariann! Írja, hogy tök csinos vagyok. Hát törekszem, megtisztellek benneteket, hogy a tőlem telhető legszebbebb legyek, hogy amikor néztek, hallgattok, akkor is a szép látást tudjátok majd gyakorolni.

Na, és akkor vágjunk is bele a mai műsorba! 2 részből fogunk ma állni. Először felvetünk olyan tapasztalatokat, lehetőségeket, problémákat, amelyeket tapasztalsz a célmegvalósítás és a változás útján. És akkor a műsor második felében pedig egy jó pár olyan ötletet, technikát, lehetőséget fogsz kapni, amik segítenek majd neked abban, hogy megkönnyítse a változásodat. Ugye miért félünk a változástól? Azért félünk, mert amikor elköteleződünk egy, egy célmegvalósítás iránt, akkor el kell köteleznünk amellett is, hogy változtatunk és változunk. Meghozunk egy csomó őrült döntést az életünkben, aminek hát, talán a saját egónk és nagyon sok mindenki a külvilágunkban nem annyira örül. És amikor elindulunk a változás útján és meghoztuk azt a bizonyos döntést, borzasztó nagy kihívást kér tőlünk az, hogy kitartsunk az úton, hogy vállaljuk azt a sok bátorságot és bátor szembenézést a félelmeinkkel, hogy, hogy el tudjunk köteleződni amellett, hogy márpedig mi igenis ezt akarunk, bármennyi kényelmetlen, kellemetlen szituációba kerüljünk is. Bármennyi konfrontációt és konfliktust is kelljen vállalnunk azért, hogy megteremtsük azokat a célokat, amik mi vagyunk. És hát sokszor támogató közeg nélkül itt vérzünk el, itt bukunk el, mert egyedül baromira nehéz amikor nap mint nap szembesülünk a, a múltbéli gondolkodásmódunk szörnyűségeivel, az összes hülyeséggel, amit csináltunk a múltban a tudatlanságunk miatt. És hát ez egy, nem, nem egy könnyű folyamat. Tehát hogy higgyétek el, hogy ezzel mindenki megküzd ezen az úton, mindenki végigjár, én is, sőt! Megnyugtatásképpen mondom, hogy mivel a változás örök, ezért sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy szükségünk van segítségre, szükségünk van arra, hogy valaki megfogja a kezünket, megsimogasson és azt mondja, hogy „Figyelj! Minden rendbe van. Meg tudod csinálni. Gyerünk tovább!” Ugyanis ezek nélkül a, a támogató mondatok, támogató szeretet nélkül nagyon nehéz megvalósítani a célokat és állni a változás viszontagságait. És ugye rengeteg negatív velejárója van a változásnak, mert amikor elkezdesz változtatni – nyilván ez mind illúzió, de akkor is megéljük, akkor is ott van, akkor is foglalkozni kell vele -, tehát amikor elkezdesz változtatni és elkezdesz más személyiség lenni, akkor mi történik? Hát azonnal bejön a múlt, elkezd harcolni, azt akarja, hogy maradj a komfortzónádon belül, hogy biztonságban maradj, hogy ne csinálj olyat, amitől esetleg kellemetlen, kényelmetlen, félelemmel teli szituációba kerülsz és ez, ez, ez, ez egy kicsit, kicsit nehéz. A Szabadulj fel! csoportban pont ma osztottam meg egy, egy régebbi blogbejegyzésemet – Az őrület határán -, ami hasonló állapotokról szól, és én azért törekszem nagyon széles körűen leírni ezt a, ezt az állapotot, mert tudom, hogy nagyon nehéz. És mivel te járod a valódi önismeret útját hála a Jóistennek, neked, éppen ezért nagyon, nagyon-nagyon büszke vagyok rád és nagyon akarlak támogatni, ha kéred abban, hogy, hogy ezeket a, a pokoljárásokat könnyebben tudd végrehajtani.

Na, és akkor nézem, hogy közbe jött-e esetleg kérdés. Ugye kérdéseket, gondolatokat, saját életedből vett szituációkat azzal kapcsolatban kérek, hogy járod már a valódi önismeret útját, elkezdtél változtatni a céljaidhoz, de mondjuk megrekedtél egy szituációban. Vagy, vagy azt érzed, hogy nem tudsz továbblépni egy szituáción, egy emberen, egy, egy élethelyzeten. És akkor ezt írd meg hozzászólásba, és akkor ezt megpróbáljuk kielemezni közösen, illetve megoldást találni a problémára! Ugye az első és legfontosabb, amit el kell tudnod fogadni, hogy ahhoz, hogy elérd a céljaidat, hogy sikeres legyen a célmegvalósításod, ahhoz ugye neked is változnod kell, és változtatnod kell a, a gondolkodásmódodon, hozzáállásodon, attitűdödön. És ez egy nehéz folyamat, tehát saját magunkat változtatni, az, az egy, az egy munkás meló, de hát ezért szeretjük az önismeretet, hiszen ezáltal tudunk nagyon könnyedén változni. És ugye az első lépés mindig az, hogy amikor akarok egy célt elérni és, és azt mondom, hogy oké, elindulok, megcsinálom, akkor mindig beleütközünk abba a problémába, hogy „Na jó, de akkor hogyan?” És a gondolkodásmódból ezeket a hogyan kérdéseket, ezeket ki kell kapcsolni, mert a céltudatos gondolkodásmód alapján ugye úgy gondolkodsz, hogy cél-döntés-cselekvés. És még meg se hozod a döntést, még el se köteleződsz a célod mellett, de már elkezdesz gondolkodni a hogyanokon. És ez az első, amit felejts el, hogy ne a hogyanokon akarj gondolkodni, hanem találd meg a tiszta célt, hozd meg hozzá az őszinte, határozott, magabiztos döntésedet és utána tedd meg azt az első lépést, ami a jelenlegi külső és belső erőforrásaid által lehetséges! Hogy majd még milyen lépéseket, milyen változtatásokat kell tenni az út folyamán, úgyse látjuk előre. Hiszen most még egy beszűkültebb tudatállapotban vagyunk, majd ahogy haladunk a célunk felé, úgy fogunk tágulni. Tehát az teljesen normális, hogy az elején meg egy kicsit olyan, olyan kótyagos, olyan homályos ez az egész, nem tudjuk megmondani hogy fogjuk megvalósítani a célunkat, de egy biztos, hogy hiszünk magunkba, meghoztuk a döntést és a jelenlegi életünkben, a jelenlegi erőforrásaink által elkezdünk tenni, cselekedni annak érdekében, hogy közelebb kerüljünk a célunkhoz és közelebb kerüljünk ahhoz az emberhez, aki ezt a célt megérdemli.

Na, hello srácok! Közbe Gábor Niki írja, hogy „Folyamatosan ütöm a plafont pénzügyileg és szuperül megy, de még mindig nem marad plusz pénzem. Mit tegyek következőleg?” Érdemes ugye a pénzügyi intelligenciát abba az irányba elvinni, hogy egyrészt ugye legyen cashflow táblázatod, minden hónapban a bevételednek X%-át, 5-10%-át tedd félre, dugd el magad elől, képezz egy, egy, egy vagyonszámlát, amire ezeket az összegeket átutalod és csinálj még egy számlát, amit hívj adakozó számlának! A vagyonszámlához soha nem nyúlunk, az azért van, hogy megtanuljuk, hogy a pénz jön, a pénz mindig van, az adakozó számlát pedig minden hónapban ürítsd ki és adakozz valamilyen szervezetnek, ami a számodra fontos és szerinted jó célt szolgál. És akkor így fog átváltozni a pénzügyi gondolkodásod.

Na, és akkor menjünk bele azokba a problémákba, amiket az általatok írt kérdések, problémák alapján összeírtam! Ugye nem könnyű változtatni a gondolkodásmódodon, a hozzáállásodon, az emberi kapcsolataidon, viszont mindenféleképpen meg kell tenni. És hát miért jó, hogyha, ha változtatsz az életeden? Hiszen amikor elindulsz, azt érzed, hogy a változás, az nagyon nehéz, hogy az, az, az, az nagyon fájdalmas, hogy elengedni nagyon szomorú, nagyon nehéz, ugyanakkor látni kell a célt, hogy, hogy mit akarok elérni, és hogyha látod a célt, hogy mit akarsz elérni, akkor az motiválni fog téged, lelkesíteni fog téged és ezek a problémák, ezek a nehézségek már nem lesznek olyan nagyok.

Na, nézzük, miért is jó, hogyha megteszed azt, hogy változtatsz a gondolkodásmódodon, változtatsz a hozzáállásodon, az attitűdön és az emberi kapcsolataidon! Biztosan láttál már olyan embert, aki minden célját eléri, aki mond valamit, hogy ez így lesz és megcsinálja. És ez egy hatalmas nagy boldogságforrás, amikor el tudod érni a szívbéli vágyaidat. Tehát azáltal, hogy változtatsz, azt nyered, hogy igazából amit szeretnél, azt el tudod érni. Aztán egy boldogabb és kiegyensúlyozottabb élet lesz a jutalmad, amire igazából mindannyian vágyunk, de azt el kell fogadnod, hogy nincs, tehát hogy a boldog élet, az nem azt jelenti, hogy nincsenek problémák vagy nincsenek megoldásra váró feladatok. Mindig vannak. Csak annyira stabil, annyira kiegyensúlyozott leszel, annyira erősen a belső békédben leszel, hogy bármi is történik, nem tudsz kizökkenni. És így, egy csapásra tisztán fogod látni a dobozon kívül, hogy hogyan lehet megoldani a problémáidat. Ennek ugye az oka az a magasabb rezgésszint, az a nyugodtabb, békésebb, kiegyensúlyozottabb állapot, aminek köszönhető az, hogy te folyamatosan változol, hogy te folyamatosan lüktetsz ezzel az egész világgal itt a Földön.

Na és akkor ugye menjünk majd abba bele, hogy mik azok a „szörnyűségek”, amiket tapasztalsz a változás útján, és hogyha van még majd ötleted, kiegészítenivalód az én listámhoz, akkor azt is várom majd hozzászólásba! Niki írja, hogy „Ok, ezt megcsináltam. Akkor csak így tovább! Vettem! Köszi!” Igen, a kitartás. Tehát nagyon fontos a változtatásban és a változásban a türelem. Tehát azért, mert egyszer meghozol egy döntést, az nem lesz elég. Nincs olyan nagy ereje még, azt a döntést sűrűn-sűrűn, minden nap akár, minden pillanatban meg kell hoznod 3 hónapig, 6 hónapig, akár 18 hónapig, attól függően, hogy hány éves vagy és azok a belső bevésődött, rögzült paradigmáid mennyire erősek, amik a régi életedben akarnak tartani. Minél idősebb vagy, annál nehezebb változtatni, annál félelmetesebb. Minél fiatalabb vagy, annál könnyebb.
Közbe Ági írja, hogy „Sokszor nekirugaszkodtam már, hogy változtassak – jobb munkahely, diéta, testmozgás -, megvolt az elhatározás, a lelkesedés. Leírtam, programoztam, eredmény sehol.” Mennyi idő után nem volt eredmény, Ági? Ez nagyon fontos! „Pedig úgy érzem, sokat változtam, de valahol hiba van, nem jön a siker.” Biztosan nem jön a siker, vagy csak az egód nem engedi meg, hogy lásd a sikert? Ezt majd azért Antaresen át fogjuk venni Ági, de egy, az, hogy nem jön az eredmény, mennyi idő után nem jön az eredmény? Évek, évtizedek? Kettő, „nem jön a siker, pedig úgy érzem, hogy változtattam, de hol a hiba”. Én azt gyanítom Ági, hogy türelmetlen vagy és nem vagy elég kitartó. És ezért van az, hogy teszed, teszed, teszed bele az energiát, elindul a teremtésed, majd egyszer csak bekapcsol az egód, türelmetlen leszel, kétségbeesel, miért nem jön a változás, ’áááááá’. És tönkreteszed az addigi teremtésedet, és akkor kezdheted elölről. Jó? Tehát hogy erre figyelj oda, hogy sosem mondok olyat, hogy nem jön a siker. Dehogynem! A teremtésed a döntésed pillanatában megvalósul, az, hogy mennyi időbe telik, az igazából a te hátráltató védekezési mechanizmusaidtól függ. Van, akinek hosszabb, akinek erősebbek a hátráltató védekező mechanizmusai, önkorlátozó hiedelmei. Aki pedig jobban uralja ezeket, azoknak sokkal rövidebb idő alatt manifesztálódnak a céljai. Úgyhogy ne tedd tönkre a teremtésedet! Cambridge-ből írt Kislőrincz Gabriella, sziasztok! Közbe látom, hogy rengetegen bejelentkeztetek, Svájcból is. Szombathely ugye Ági, Londonból Nikiék. Oké!

Na, menjünk tovább! Mi az, amire számíthatsz ugye? Tehát mik azok a szörnyűségek, amik jöhetnek a változás útján? Amit tapasztalsz biztosan, az a megnövekedett félelem, a gyomorgörcsös állapot, a, azt érzed, hogy folyamatosan ilyen készenléti állapotban vagy. Aztán amit még érzel, az a több kellemetlen és kényelmetlen szituáció. Ugye először is azt érzed, hogy csökken a rezgésszinted azáltal, hogy elindulsz egy új úton, tele vagy félelemmel, ugye semmi biztos nincs, vállalni kell a bizonytalanságot, hinni kell magadban, magabiztosan, önérdekérvényesítően, határozottan menni kell előre. Állandóan mindenki bombáz kérdésekkel, hogy „hogy lesz így, hogy lesz úgy, úristen, mit fogsz csinálni, bajod lesz, elbuksz, csalódni fogsz, ne csináld, inkább maradj itt, nem kell neked változtatni”. Ugye jönnek ezek. És hát ugye ezek egyre nagyobb félelmet szülnek az emberben, plusz még ott vannak a múltbéli programok, paradigmák, gondolkodási mód, amelyek ugye szintén hátráltatnak. Tehát igazából egy ilyen szűk lukon látjuk csak a fényt, ami fele menni akarunk és oda ki akarunk törni, de mindenféleképpen kell menni tovább. De az biztos, hogy a félelem, a, több konfrontáció lesz, azt érzed, hogy türelmetlenebb vagy, idegesebb vagy. Egy kicsit olyan, mint amikor volt egy szokásod – dohányoztál, ’nemtom’ miket csináltál -, és úgy döntöttél, hogy ezen változtatsz. Leteszed a cukrot, nem eszel glutént, stb., stb. És akkor először jönnek ezek a frusztráltabb állapotok és azt érzed, hogy „Basszus! Hát, ha a változás ennyi szenvedéssel jár, akkor hagyom a francba az egészet. Kell ez nekem? Így is annyi bajom van!” És ugye ilyenkor szépen-szépen visszalépdelsz és nem éred el a célodat. Aminek ugye az lesz az eredménye, hogy csalódsz magadba és hagyod a francba az egészet. Te akkor nem akarsz változtatni. Jó lesz ez így. Nekem is volt egy ismerősöm, aki azt mondta, hogy „Ha a változás ennyi szenvedéssel jár, akkor én nem csinálom.” És nyilván ez nekem tök science fiction volt. Tehát hogy ez a pici áldozat itt a jelenben és az a sok csoda, ami lesz a jövőben, hát ez, ez, ez nem áldozat. Az lenne az áldozat, ha nem változtatnék. De hát ugye mindenki szabad akaratából azt dönt, amit akar. Jó! A manifesztáláshoz türelem kell és az, hogy ne tedd tönkre a teremtésedet! Jó, Mona Liza? Oké!

Aztán amire még számíthatsz a változás útján, az a kikövetelt, a belső késztetésből kikövetelt fejlődés. Ezt is biztosan tapasztaltátok, hogy kell, kell több információ, kell több tréning. Ugye amikor huzalozod újra az agyadat, akkor szükséged van új információkra, ugyanakkor ez még nem fejlődés. A fejlődés az az, amikor az új információt átülteted a gyakorlatba, elkezded azokat alkalmazni, használni. Jönnek a tapasztalatok és szépen elkezded az új gondolat, gondolkodásmóddal megtalálni a saját hangodat. Hogy hogyan vagy jól, hogy tudod magasan tartani a rezgésszintedet, ehhez milyen szokások, szertartások kellenek. Milyen emberek, milyen tulajdonságú, milyen fejlettségű emberek tudnak neked támogató közegeid lenni? Mik azok, amik leszívják az energiádat, kik az energiavámpírok a kapcsolatrendszeredből? Tehát elindul egy ilyen bombasztikus, belső késztetésből születő fejlődés, ami ugye rengeteg információt igényel és itt is van egy csapda! Az, hogy megakadsz itt, hogy csak információkat gyűjtesz be. Na és ezzel a spiri egód, az okoskodó attitűdöd, az olyan szinten jóllakik, az olyan szinten ki van elégítve, hogy te elméletbe, te mindent tudsz. Te azt is olvastad, te róla is hallottál. Igen, te tudod, hogy ez mit jelent, hogy ez milyen tanításból való, hogy ezt ki tanította. Hogy azt hogy kell csinálni. Mindent tudsz az asszertív kommunikációról. Egy dolgot nem csinálsz, nem alkalmazod és nem ülteted át a gyakorlatba! És ugye ez is félelmetes. Hiszen eddig kommunikáltál a szüleiddel, a pároddal, a gyerekeiddel, a barátaiddal a valahogy és igazából azt, azt tapasztalod, hogy nem mondhatok neki nemet. Nem mondhatom neki azt, hogy egész életemben untam és utáltam ezeket a papolásokat, amiket kaptam tőle, mert mit fog róla gondolni. És ugye a legnagyobb félelem az az a kommunikációban, hogy „Jajj, nem akarom mondani neki, nehogy megbántsam!” És ugye ez egy őrült nagy hazugság, hogy, hogy azért nem vagyunk őszinték az emberekkel – nem kell kíméletlenül őszintének lenni, nem kell vitatkozni, nem kell felemelni a hangodat -, csak egyszerűen mondd el, hogy mit érzel és, és mivel nem merjük ezt megtenni, hanem mást mondunk, mint ami belül van, az ugye hazugság. A hazugság, az rombolja a rezgésszintünket és ezért vagyunk szarul. Ugyanis úgy működünk a változás útján, hogyha valaki már belekukkantott Pandora szelencéjébe és meglátta az igazságot, meglátta a valódiságot, és utána nem csinálja, nagyon-nagyon nincs jól. Tehát amire számíthatsz, ha nem változtathatsz: megnövekedett félelem, több kellemetlen és kényelmetlen szituáció, több konfliktus és több konfrontálódás. Fejlődés 4 szinten, megjön az információéhség és megjönnek a tapasztalatok azáltal, hogy az információt elkezded a gyakorlatba ültetni és ezáltal fejlődsz, ezáltal változik a személyiséged, ezáltal változik a gondolkodásmódod.

Közbe nézem, hogy jött-e esetleg kérdés. Petik Kati írja, „Nekem a reggeli napkezdés tud jó vágányra állítani, de még nem találtam meg a tutit.” Én 21 éve csinálom a reggeli napkezdést, meg a különböző programozásokat és nincs olyan, hogy tuti. Tehát van, amikor az esett jól, hogy meditáltam reggel. Volt, amikor az esett jól, hogy napüdvözlet jógát csináltam. Volt, amikor az esett jól, hogy olvastam. Most megint tök más esik jól. Tehát ahogy én is változom, úgy változnak a szertartásaim is, úgy leszek egyre nyugodtabb, egyre békésebb. Egyre határozottabban, magabiztosabban bízom magamban, bármit képes vagyok megtenni. Bármennyire álmos vagyok, bármennyire beteg vagyok, bármennyire rosszul vagyok, egy Önismereti 33-at biztos, hogy meg tudok tartani. Tehát hogy nagy lelkesedéssel, nagy profizmussal, mert, mert az emberbe beivódnak ezek a dolgok. De azáltal, hogy változunk, biztos te is látod, hogyha nézed a videóimat, hogy egy 3 évvel ezelőtti videó tök más, mint egy mostani. Miért? Mert én is változom. És hogy ez a szép ebben, hogy nincsen olyan, hogy tuti. Csináld azt, ami most jólesik és azáltal, ahogy változol, azáltal fognak változni a szertartásaid is. Egy dolgot ne felejts el! Hogy mindig friss szemmel tekints magadra és mindig legyél felfedező attitűdben! Tehát mindig fedezd fel, hogy, hogy, hogy a tegnap gondolatai, a tegnapi felismerések ma milyen új embert mutatnak neked a tükörben. És ez a csoda a változásban, hogy semmi sem örök a világon, csak a változás. És hogyha megtanulod azt, hogy mindig friss szemmel és mindig felfedezőként tekints magadra, akkor innentől kezdve, hát, majd meglátod, hogy milyen csodák fognak történni. Oké!

Na és akkor, ugye ezek azok a, a problémák, ami miatt megakadsz, ami miatt megállsz, hogy, hogy megijedsz, félsz, konfrontálódni kell, nincs támogató közeg, nemet kell mondani, mit fognak gondolni, nem fognak szeretni, nem akarsz megbántani mást és ugye ezek a programok, ezek az önkorlátozó hiedelmek miatt van az, hogy megállsz a változásban. Szerintem Ági, ugye te is azt írtad, hogy mész, mész, mész, de hogy nem jön az eredmény, nincs siker. Hogy szerintem érdemes lenne azt, azt megnézned, hogy mikor van az, hogy, hogy, hogy megállsz és visszaveszel abból a változtatásból! Ugyanis ott teszed tönkre a teremtésedet. Jó? Amikor bejön egy félelem, amikor bejön egy fájdalom, amikor elvisz az egód és inkább bent tart a komfortzónádon belül, amikor ki kellene lépni.

Na és akkor, nézzük azt, hogy mik azok a lépések, amik megkönnyítik ezt a folyamatot! Mert – aaaaa -, ezek akkora nagy csodák és annyira-annyira fogod őket imádni! És hidd el, hogy nagyon sokat fognak neked segíteni, úgyhogy javaslom, hogy ténylegesen csináld őket! Na, ja és akkor így ne takarjam el magam. Ami segít megkönnyíteni a változást, az első, ez az önmagadba vetett hited erősítése. Ugyanis belőled indul minden. A te gondolataid teremtik a valóságodat. És nagyon fontos, hogyha egy alárendelt, kishitű, negatív énképű, alacsony önértékelésű ember vagy, akkor persze, hogy folyamatosan olyan szituációkat teremtesz magadnak, ami miatt nehézségekbe ütközöl. Mondok egy példát! Én ma annyira álmos vagyok, hogy azt nem tudom elmondani. Ha most itt lefeküdnék, el tudnék aludni, és egész nap nem tudom kiverni magamból, hogy álmos vagyok. És mivel nagyon álmos vagyok, ezért olyan dolgokat vonzok be, amik azt segítik, hogy feküdj le Bogi, pihenj Bogi! Elmentünk ebédelni és ilyen, nem is tudom, a 80-as évek nagy slágerei szólt a, a, a, a hangszóróból, de tudjátok azok az ilyen, nem tudom, tehát ez a Wonderful World meg a, meg a nem tudom, tehát hogy ilyen, ilyen Boy George meg Rick Astley, meg ilyen nyenyergős zenék, és így annyira-annyira tudtam volna aludni és akkor ott röhögtünk, hogy na tessék, ennyire működik a teremtés. Hogy amit kisugárzok, ugye azt teremtem. És mivel azt sugároztam ki, hogy hullaálmos vagyok, ezért mi szólt a rádióból? Olyan zenék, amire gyerekkoromba akkorákat tudtam aludni, hogy csak na! Mert a nővéreim mindig ilyeneket hallgattak. És hát természetesen ez nem segített hozzá, hogy felébredjek. Tehát ugye mindig azt teremted, mindig azt vonzod be, amire gondolsz. Ha szörnyűségeket, szarságokat, nehézségeket, problémákat, akadályokat tapasztalsz a világban, akkor az azt jelenti, hogy itt is folyamatosan ilyenekre gondolsz, ilyen a kisugárzásod, tehát egyértelmű, hogy ezt teremted meg. Viszont hogyha elkezded az önmagadba vetett hitedet erősíteni, akkor teljesen meg fog változni az, hogy mennyire tudod majd uralni a gondolataidat. Hogyan tudod erősíteni az önmagadba vetett hitedet? Ugye kellenek megerősítő mondatok, ehhez ajánlom a, az Önszeretet ebookomat, a 303 ebookomat. És hát nagyon fontos az őszinte, önazonos önfelvállalás. Hogy kezdj el őszinte lenni saját magaddal és mindenkivel, és ami belül, azt tedd ki. Sokan szokták mondani, hogy „De Bogi! Ha én elmondanám az embereknek, hogy én mit gondolok róluk, vagy hogy én mit látok, vagy hogy én, én mennyire másképp látom a világot, akkor velem egy ember se akarna szóba állni.” És hát higgyétek el, hogy de! Tehát hogy én azt gondolom, hogy egy baromi őszinte ember vagyok, ezt az Antareses 1-esek ugye most szombaton meg is tapasztalhatták. És, és hogy pontosan azért, mert hogy én, nekem az egy vágyam, hogy engem olyannak fogadj el, amilyen vagyok. Én nem akarok szerepet játszani. Én, én nem akarok cuki mókus lenni neked. Én nem akarok be, behízelegni, beédesgetni magamat hozzád. Én azt akarom, hogy ezt a Bogit szeresd, ha szeretni akarod. Ha meg nem tudod, tök jó! De hogy én nem fogok azért lépéseket tenni, hogy szeressenek. És ez az őszinte, önazonos önfelvállalás, hogy én ilyen vagyok. És hogyha ez kell, akkor tök jó, tudunk beszélgetni, tudunk barátkozni. Ha pedig nem kell, akkor is nagyon szeretlek, csak akkor nincs miről beszélgetni. Jó? Tehát ez nagyon fontos!

A következő, közbe írjatok kérdéseket! Nagy László írja, hogy „Olyankor mi a helyzet, amikor eldöntöm, hogy mit akarok, leírom, hogy mit akarok, és amikor cselekednék, akkor szinte megbénulok. És amikor nagy nehezen elindulok, akkor olyan, mintha egy láthatatlan falba ütköznék és minden kedvem elillan.” Nagyon jó! Ez mindig így van. Az a láthatatlan fal, az a komfortzónádnak a határa, amit mentálisan és bizonyos szinteken érzékelsz. És rettenetesen fél az egód attól, hogy te ebből a biztonsági zónából kilépj. Ezért minden eszközt bevet. De tényleg! A betegséget, a lesérülést, a problémát. Jön egy nagy csekk. Tehát hogy valami történik azért, hogy te ne lépd át a komfortzónád határát. És igazából ilyenkor azt érdemes csinálni, hogy, hogy pici, apró lépésekkel haladj! Nem kell nagy ugrás, nem kell áttörni a falat. Csak pici, apró lépésekkel kezdj el, tehát hogy nem tudom, nem kell kitakarítani rögtön az egész lakást, takarítsd ki az egyik szobát. Nem kell felmondani és felrúgni az összes emberi kapcsolatodat, hanem egyszerűen csak beszélj 1-2 barátoddal és mondjuk velük rendezd a kapcsolatodat. Tehát itt nagyon fontos, hogy türelem, kitartás és lépésről lépésre, pici, apró lépésenként haladj előre! De kitartóan, ne állj meg! Mindig legyél mozgásban, mindig legyél haladásban. Ugye ez az ősfélelem, ez a remegés, ez a, ez a, ez a, ez a teljes offenzíva, tényleg az egód mindent bevet annak érdekében, hogy megállítson téged. Ezért szoktunk megegyezni az egóval, hogy „Figyelj, ha most ezt megcsináljuk, akkor te is kapsz valamit! Nem, kapsz egy táskát, egy cipőt, vagy egy új elektronikai kütyüt, vagy elmegyünk masszíroztatni, vagy mit tudom én.” Tehát hogy egyezz meg az egóddal, hogy ne ellened dolgozzon, hanem érted és a közös céljaitokért, és hogy ez neki is jó lesz!

Érdemes, ugye folyamatosan mondom az asszertív kommunikációt, és ez is a következő lépés. Hogy mi segíti a változásodat? Ugye az asszertív attitűd és az őszinte, asszertív kommunikáció elsajátítása. Hogyha nézitek a videóimat, jártok a tréningjeimre, akkor tudjátok, hogy nekem a kommunikáció nagyon-nagyon fontos és sarkalatos. Az őszinte, megegyező, önérdekérvényesítő kommunikáció, amit összességében úgy hívunk, hogy az asszertív kommunikáció. És azért gondolom ezt, mert ahhoz, hogy boldog legyél, ahhoz, hogy szabad legyél, ahhoz őszintén kell kommunikálnod. Mert ha nem kommunikálsz őszintén és vannak hazugság spirálok az életedben, akkor sose leszel belső békében. Ha arra kell emlékezni, hogy mit mondtam neki meg neki meg neki, az eleve egy stresszhormon szintet, egy feszültséget eredményez benned, sosem leszel boldog. Az az ember, aki hazudik, az nem tud boldog lenni. És ezért nagyon fontos az őszinte, tiszta, egyenes kommunikáció. Nagyon sokan azt gondolják magukról tévesen, hogy ők őszintén kommunikálnak, ami a szívemen, azt a számon én elmondom, stb., stb. És akkor mondom, hogy „Tök jó! Amikor egy fölényes helyzetben vagy. De egy alárendelt helyzetbe mit csinálsz? Kitörsz, ugatsz, megfélemlítő vagy? Hogy kommunikálsz akkor? Hogy tudsz egy alárendelt helyzetből egy megegyező, együttműködő, azonos szintű kommunikációt létrehozni? Vagy hogyha azt érzed, hogy te vagy fölényben és folyamatosan degradálod, lenézed a másik embert, ítélkezel, bíráskodsz, véleményezed azt az embert, akkor megint nem vagy őszinte. Ugyanis az őszinteségben van egy elfogadás is. És hogyha nem tudod elfogadni az embereket meg saját magadat, akkor nem tudsz velük őszintén kommunikálni.” Úgyhogy mindenféleképpen el kell tudnod sajátítani az asszertív kommunikációt. Ez tényleg nem lehetőség, ez, ez, ezt meg kell tanulni ahhoz, hogy azokat a célokat, amiket kitűztél, hogy olyan szenvedélyes párkapcsolatod legyen, hogy olyan munkahelyed legyen, hogy annyi pénzt keress, ha nem tanulod meg az asszertív kommunikációt, nem fog működni. Úgyhogy ajánlom nektek nagyon-nagyon-nagyon az Asszertív Kommunikációs Tréningemet még mindig. Úgyhogy ha valakinek nincs meg, akkor itt, hozzászólásba kattints a linkre és szerezd be magadnak, hallgasd éjjel-nappal, amíg azok a kérdések, azok a gondolatok, az a gondolkodásmód be nem épül!

A következő szint, amit, lépés, ami ugye segíti ezt a szörnyűségekkel teli változás folyamatát, az a fókuszáltság és összeszedettség. Tehát ugye ehhez, ahhoz hogy fókuszálni tudj, ahhoz, hogy összeszedettek legyenek a gondolataid, hogy egy hirtelen, váratlan szituációban, egy nagy tragédia idején is meg tudd őrizni a belső békédet, hogy csípőből olyan dolgok jöjjenek, amit mondani szeretnél. Mert ugye van olyan, hogy hazamegyek és akkor „Fúúú, hogy nekem mindig másnap jut eszembe, hogy mit kellett volna ott mondani!” Hát ebből is látszik ugye, hogy a kommunikációs szintet, azt fejleszteni kell. Tehát ahhoz, hogy összeszedett és fókuszált tudj lenni, ahhoz meg kell szabadulnod a mentális zajtól. Úgyhogy ehhez mindenféleképpen érdemes meditációs és relaxációs gyakorlatokat használni. Nagyon fontos a tudatos pihenés, a feltöltődés, úgyhogy ezeket mindenképpen építsd be! Ugye a blogomon, a régebbi Önismereti 33-akban, az OFC-s anyagokban rengeteg információ van ezekről. Mégis, hogyha úgy érzed, hogy ez nem megy, akkor mindenképpen gyere el a Tavaszi Elvonulásra, hiszen ott pont ezeket fogjuk gyakorolni. És ugye a Tavaszi Elvonulás egy nagy Föld feltöltődés és ugye a, a tavaszpontnak köszönhetően hát mindenféleképpen várlak rá!

A következő lépés, ami segíthet téged abban, hogy a változás szörnyűségeit meg tudd könnyíteni, az a határozottabb, magabiztosabb önérdekérvényesítő fellépés. És most, hogy olvastam, így láttalak benneteket és hogy, „Áá, na, kösz Bogi! Elmész te a tudod hova!” Mert hogy ezt most hogy kell csinálni? És ugye tök sokan küzdenek azzal, hogy növeljék az önbizalmukat, hogy határozottabbak legyenek, hogy magabiztosabbak legyenek, hogy, hogy önérdekérvényesítőbb legyen a fellépésük. És ezt mindig el szoktam mondani Antaresen vagy egy Skype tréningen, hogy ezek a tulajdonságok ott vannak benned. És a múltbéli programjaidnak köszönhetően ezek el vannak nyomva. Be vannak szűkítve egy pici helyre, amit fel kell tudnod szabadítani! És hát remélem, hogy elhiszed nekem, de hogy ez már így tényleg a te dolgod, hogyha elkezded használni az asszertív kommunikációt és elkezded kialakítani az asszertív attitűdödet, akkor ez az egész egy öngerjesztő folyamattá válik az önismeretben. Ugyanis hogyha eldöntöd, hogy őszintén kommunikálsz, az már egy magabiztos és határozottabb fellépés. És ahogy elkezdesz őszintén kommunikálni, jó helyre teszed a fókuszod, összeszedett vagy, ez magával fogja hozni a magabiztosságot, a határozottságot és az önérdekérvényesítő attitűdöt. Ha, ha mindenfajta információkat gyűjtesz be arról, hogy hogyan viselkedik egy magabiztos ember, akkor annak az lesz az eredménye, hogy elkezdesz technikákat alkalmazni arra, hogy te magabiztosnak tűnj. De te attól még nem leszel magabiztos! Mert 2 kérdéssel ki tudlak billenteni a saját belső középpontodból. Az csak egy felvett technika. Oké? Attól te még nem leszel határozott és magabiztos. Ennek belülről kell jönnie! És belülről felszabadítani ezt csak és kizárólag őszinteséggel tudod. Nem megy máshogy, így működik az ember. Tehát nagyon fontos, hogy legyél tisztában a belső és külső erőforrásokkal! Tehát hogy hogyan szabadítsd föl önmagadban ezt? Először is írj egy listát a pozitív tulajdonságaidról! Ez lehet legalább 200 darab. Írd össze őket! Meg írd össze, hogy miben vagy jó. Ezek lesznek a te belső erőforrásaid. Ahhoz, hogy magabiztosan, határozottan tudj fellépni, ahhoz neked szükséged van arra, hogy tisztán lásd ezeket a belső erőforrásokat. És akkor utána, ha megvan ez a lista, akkor írd össze a külső erőforrásokat! Milyen támogató közegeid vannak? Milyen a munkahelyed? Milyen anyagi helyzetbe vagy? Milyen a párkapcsolatod? Kikre számíthatsz? Stb., stb. Tehát írd össze, hogy a céljaidhoz jelenleg milyen belső erőforrásokkal rendelkezel és milyen külső erőforrásokkal rendelkezel. És amikor arról beszélünk, hogy meghozol egy célt, ezt eldöntöd és tedd meg az első lépést a jelenlegi külső-belső erőforrásaidból, akkor ebből a listából fognak tudni jönni a hogyanok. És nem kell rajta gondolkodni! Oké? Ezért nagyon fontos!

És ugye természetesen ide tartozik, és ez a következő lépés, hogy a támogató közeg kialakítása, azaz megszabadulni mindenkitől, aki visszafog és olyan őszinte, támogató emberi kapcsolatokat kialakítani – ez nemcsak barátság -, ez lehet ismerős, ez lehet üzleti partner, ez lehet bárki. Teljesen mindegy, hogy mi a funkciója a te életedbe annak az embernek! De hogyha nincs támogató közeged, akkor nem fogod tudni, amit ugye írt az előbb Nagy Laci is, nem fogod tudni meglépni ezeket a rettegésekkel teli pillanatokat. Vissza fogod magad nyugtatni, visszafogod magad, visszatol az egód a belső komfortzónádba, és baromira nem fogod tudni megvalósítani a céljaidat és szenvedni fogsz a változástól. Holott igazából a változás, hogyha ezeket rendbe rakod, akkor tök könnyű. Felülsz a változás hullámára és az szépen visz magával. Nem itt lenn, a pokolba, hanem itt sokkal magasabban fogsz rezegni és ott fogod megélni az érzelmi amplitúdókat, amik a gyönyör és a csodálatosság között fognak történni. Nagyon érdekes az, hogy ez is egy olyan sarkalatos pont itt az önismeret útján, ahol nagyon sokan elnyakalnak, ahol nagyon sok tanítvány visszafordul. „Úristen, 30 éve barátom, hát most így, most küldjem el?” Nem, nem kell elküldeni! Kezdj el vele őszintén kommunikálni. Hogyha tényleg a barátod, akkor ő is őszintén fog, elmondja, hogy ezért utál, ez a bajod vele, ezért haragudott rá. Meg tudjátok beszélni, és ilyen őrületes nagy robbanásba és magaslatokba tudjátok emelni az emberi kapcsolataidat, amitől nincs szebb a világon. Oké? Tehát ezért nagyon fontos, hogy, hogyha valakinek nincs támogató közege, ha egyedül megy az úton, úgy nagyon nehéz. Ez a, ez az egész világ nem a magányos farkasok útja. Ha nincs körülötted egy csapat, akikre rábízhatod az életedet, nagyon nehezen fogsz tudni haladni. És akkor az utolsó lépés, amit én összeírtam, aztán persze gyertek majd a Tavaszi Elvonulásra, és akkor ott is fogunk még erről bőven beszélni.
Imi írja, hogy „Egész nap egy kérdés motoszkált bennem, most adtad meg rá a választ.” Hát, tudjuk, hogy vannak véletlenek. Tröster Erika írja, hogy „Hol találom?” Pont a hozzászólásod alatt és fölött találod a Kommunikációs Tréninget és a Tavaszi Elvonulást. Jó, és akkor nincs több kérdés.

Na, tehát visszatérve így a támogató közegre, én mindenféleképpen javaslom neked, hogyha járod a valódi önismeret útját és határozott szándékod elérni a céljaidat és változtatni az életeden, akkor gyere az OtthonFa Clubba! Ugyanis ott egy olyan, olyan támogató közeget kapsz, amit, amit most még úgyse tudsz elképzelni, ameddig nem vagy ott. Az Antaresesek szokták azt mondani, hogy az Antares 1-esek, hogy őrület, hogy, hogy mennyire befogadóak. Tehát hogy képzeljétek azt el, hogy amikor csoport indul, Antareses csoport, akkor a nagyobb csoport, a 2-esek és a 3-asok írnak nekem üzenetet, hogy csodálatos napot kívánunk a „kicsiknek”. Meg hogy nagyon szurkolunk nekik! Meg kérdezik, hogy na és milyen a csapat és milyen emberek vannak ott? És, és amikor találkoznak egy programon, mondjuk a Tavaszi Elvonuláson, akkor a, a, a, a 2-esek meg a 3-asok nem ilyen dölyfösen, hogy „Figyelj! Én már 2-es, 3-as vagyok! Te meg még csak….” Nem így állnak hozzá! Hanem beszélgetnek, segítenek, az OtthonFa Clubban tényleg akikkel évek óta együtt dolgozom, folyamatosan segítik az újakat, adják át a tudást. Tehát itt nincs az, hogy megtartom magamnak a tudást, nehogy valaki nálam jobb legyen, vagy stb. Hanem hogy tényleg itt a megosztás elve uralkodik nálunk, úgyhogy gyertek az OtthonFa Clubba! Tapasztald meg és akkor majd meglátod!

Na, és akkor az utolsó segítség, lépés itt a változás útján, az pedig a mentális és az érzelmi önfegyelem kialakítása, amit ugye új szokások segítenek téged, hogy ne legyél rabja az érzéseidnek. Ugye reggeli-esti programozások, célok a fókuszban. Ne billenj ki, ne vegyél személyes sértésnek külső támadásokat, hanem próbáld meg meglátni, megérteni, hogy ez most milyen tanítás a számodra! Használd és alkalmazd a Tükör törvényét, és figyeld meg azt, hogy igazából az egész világban minden akadály, szörnyűség az azért történik, hogy te fejlődni tudj, hogy téged támogat. És hogyha nemcsak az átkokat veszed észre, hanem mindenben észreveszed az áldást, akkor sokkal-sokkal meg fog könnyebbülni ez a változás útja!

Na, úgyhogy összegezzünk egy picit! Tehát amiket mindenféleképpen érdemes megtenned, hogy megkönnyítsd a változást: az önmagadba vetett hited erősítése, asszertív attitűd és az őszinte, asszertív kommunikáció elsajátítása, fókuszáltság és összeszedettség, határozottabb, magabiztosabb, önérdekérvényesítőbb fellépés, támogató közeg kialakítása, mentális és érzelmi önfegyelem kialakítása. Ha bármivel kapcsolatba kérdésed van, tedd fel majd hozzászólásban! Illetve nézzétek meg a régebbi Önismereti 33 műsorokat, olvassátok a blogot és gyertek az OtthonFa Clubba, hogy megkapjátok azt a támogató közeget, ami a valódi önismeret útján segít benneteket! Ne felejtsétek el, jövő héten 20-án startol a Tavaszi Elvonulás, mindenféleképpen regisztrálj be, gyertek, pihenjünk egy nagyot, töltődjünk egy napot a tavaszi napéjegyenlőségnél! Jövő héten találkozunk! Sziasztok!