A Tiszta Kommunikáció a Szeretet kommunikációja

Öntudatlanul, mindenki úgy kommunikál – verbálisan és non-verbálisan egyaránt- ahogy a tudatalatti védekező mechanizmusai működnek. Az örökölt jegyek mellett ott vannak azok a sajátosságaink is, amelyek kizárólag minket jellemeznek, melyet a környezethez való megfelelésünk „beilleszkedésünk”, a szocializációnk folyamatában épülnek a személyiségünkbe. Az örökölt és tanult vonások együttese adja személyiségünk egyedi sajátosságait.

A tudatos élet megkívánja a tisztánlátást, aminek alapfeltétele a tiszta (asszertív) kommunikáció gyakorlati alkalmazása.

Ha fejlődni szeretnél a valódi önismeret útján, látni mások valódiságát, közben felfedezni ki is vagy te valójában, érdemes elsajátítani ezt a technikát, hogy azt az életet élhesd, ami valójában boldoggá tesz.

Alapja a a szeretet, mely elfogadó és figyelő. Amikor nem minősítem a másikat, nem mondok felette ítéletet, nem bírálom, hanem törekszem megérteni, miért olyan, amilyen. Miközben figyelek a másikra, nem a saját mondandómat hallgatom a fejemben, hanem 100% figyelmet adok neki. természetesen ehhez alázat szükséges.

Ám ez is, abszolút őszinteséget igényel. A sumákolás, az elhallgatás, a kegyes hazugságok, a kompenzációk, már nem a tiszta-szeretet kommunikációt támogatják. Vagy őszinte valaki, vagy hazudik. Nincs arany középút!

Az asszertív kommunikáció belülről fakadó alkalmazása nem egy egynapos folyamat, de hosszan tartó használata során az egyén önértékelése megnő, szorongás és stressz-szintje nagymértékben csökken, élete harmonikusabbá, boldogabbá válhat.
Az asszertivitás nem velünk született, hanem meg kell tanulnunk!

Az az asszertivitás lényege, hogy nem mondunk le a saját értékeinkről, szükségleteinkről, miközben tiszteletben tartjuk, hogy másik szükségleteit, véleményét, az ehhez való jogát.

Személyiség típusok
Te melyikbe tartozol? Magadra ismersz?

Passzív attitűd – Az emberiség jóbarátja – A Zárkózott- A szegény én
Önmagát értéktelenebbnek tartja másoknál, és meggyőződése, hogy mások is ezt gondolják róla. Gyakran eleve úgy ítéli meg a helyzetet, hogy kudarcot fog vallani, ezért inkább kikerüli a legkisebb konfliktust is. Meg sem próbálja az érdekeit képviselni, szinte azonnal megadja magát. Konfliktus kerülő, mindent a szőnyeg alá söpör, sosem néz szembe a problémákkal. Pesszimista és mindig önsajnálatban van. Eszköze az érzelmi zsarolás.

Agresszív attitűd – A Megfélemlítő
Nem feltétlenül durván erőszakos, sokkal inkább az alacsony önértékelését kompenzálja látszólagos önbizalommal. Éppen mivel kitűnőnek szeretné látni magát, alul értékel másokat. Tetteti, hogy egyeduralkodó, hogy nincs szüksége másokra, döntéseiben nem veszi figyelembe mások véleményét. Kihasználja a környezetét, félelemben tart mindenkit, folyamatosan arra törekszik, hogy kibillentse a másikat a középpontjából. Eszköze a mások önbecsülésének rombolása.

Manipulatív attitűd- A Hízelkedő – A Vallató
Hátulról, ügyeskedve próbálja elérni a céljait, mert nem bízik sem magában, sem másokban. Nem tudja elhinni, hogy egyenesen is kiállhat a céljaiért, hiszen alacsony önértékelése miatt nem tudja elképzelni, hogy elfogadják. Másokat sem tart sokra, ugyanis attól fél, hogy a környezete őt is hasonlóan manipulálja. Hízelgő, amolyan mosolygós gyilkos. Ezer arca van, mindig azt adja, amit ép elfogadnak. Eszköze a bűntudat és a szégyenérzet keltése.

Asszertív attitűd – Szeretet alapú tiszta kommunikáció – Az Együttműködő
Elfogadja és tiszteli önmagát és másokat, reálisan látja a helyzetét, értékeit, hiányosságait. Vállalja a felelősséget tetteiért, közvetíti a saját érdekeit, de figyelembe veszi a másokét is.
Akkor viselkedünk együttműködő módon, amikor kifejezésre juttatjuk igényeinket, ötleteinket, érzéseinket olyan módon, hogy teljes mértékben figyelembe vesszük, elfogadjuk, és képviseljük együttműködési megnyilvánulásaink által, hogy ehhez másoknak is joguk van. Eszköze a szeretet.

Szeretet alapú, Tiszta (asszertív) Kommunikáció

1. Értsd meg a másikat! –  Hallgass és 100%-ban figyelj rá! Ne vegyél semmit sem személyes sértésnek, maradj érzelmileg kibillenthetetlen!
2. Értesd meg magad! – Bátran fejezd ki az érzéseidet, gondolataidat, észrevételeidet érdekeidet, önérdekérvényesítő módon.
3. Törekedj a megegyezésre! – Ez egy nyer-nyer beszélgetés.

Ez a gondolkodás mód és ennek a technikának az alkalmazása nagyban megkönnyíti az életedet.

És nem utolsó sorban rengeteget segít a valódi önismeretben!

GYAKOROLJ!

HAJRÁ!