Amikor megízleled a tisztán látás állapotát, soha többet nem akarsz kijönni belőle.

Az önszeretet, mámorító édes állapota, felszabadító.

Sokkal könnyedebbé válik az elengedés. A létezés.

Utazz most velem, téren és időn túl, a végtelenbe.

Vettem egy mély levegőt – legyen – és kimondtam, amit érzek.
 
A körülöttem lévő lelkek, nagyon meglepődtek, felháborodtak, kérdeztek, minősítettek, mindent elkövettek, hogy kizökkentsenek szent-belső békémből. Nem hatoltak belém. Tudtam, már nem fontos nekem a reakciójuk.
 
Boldog voltam, hogy kinyilvánítottam az érzéseimet, nem számított a fogadtatás. Háborogtak. Bántottak. Én mélyen mégis végtelen szeretetet éreztem.
 
Lélekrészeim nem érezték át változásom. Nem érezték át fejlődésem, irányváltásom. Marasztalni akartak, nem akartak elveszíteni. Mindent felajánlottak, hogy ha velük maradok, mindent megadnak nekem, mindenben támogatnak, de ne forduljak el tőlük.
Önsajnálatba burkolóztak és a veszteségtől való félelmük egyre agresszívebben jelent meg közös terünkben.
 
Ám egy lélek nem mozdult. Csöndben volt. Bölcs szemével melegen tekintett rám, és az apró mosoly a szája szélén elárulta őt. Megértett. 
 
A hangos zaj kettőnk között halkulni kezdett. Kifénylett a többi lélek közül, kapcsolódásunk erősödött.
Nem szólt, nem gondolt, csak tudott.
 
Tudta, mennem kell tovább. Nem félt elvesztésemtől, mert pontosan tudta, hogy mi sohasem veszíthetjük el egymást. Biccentett egyet, hátat fordított, szeme ereje közben,  a szememben lángolt.
 
Éreztem egyetért velem, és távozása távozásomat inspirálta. Éreztem, eljött a pillanat. A Bölcs lélek feloszlani látszott, jelenléte más helyre költözött, erejét mégis magamban éreztem, ahogy erősített. Talán bennem van.
 
Szeretet szintem erősödött, éreztem lélegzetem mélyül. Nem volt bennem kétség, ellentmondás.
Határozott szándék voltam.
Menni tovább, nem maradni.
 
Egyszerre újra hallottam őket. Erejük rogyadozott, kétségbeesésük nőtt.
Szeretlek benneteket – mondtam, és egyesével átöleltem őket. Sírtak, marasztaltak, féltettek, mégis bennem a bizonyosság egyre mélyült, élesedett. Biztonságban éreztem magam a döntésemben, szabadság és mély nyugalom szegődött kíséretemül.
 
Nem hagyta el szó a szám. Nem volt mit mondanom nekik. Megváltoztam, és ők már nem kísérhetnek tovább utamon.
Picit egyedül leszek megint, közelebb önmagamhoz, hogy új lelkekkel, új helyzetekkel találkozva fejlődhessek tovább.
 
Növekszem. Belső terem határtalanság, erő, nyugalom.
 
A végtelen lehetőségek terében, mindig az történik velem, ami számomra a legjobb. Bízom, hiszek.
 
Ebben az állapotban tudom, élek! Belső tüzem táplál, életet lehel az élet áramába. Hagyom és megengedem, hogy az élet áramoljon bennem.
 
Nem néztem hátra.
 
Mentem, mentem, és minden egyes lépés felszabadított. Szinte repültem, ahogy kiléptem a Körből.
 
Új utak, új élet várt engem eddig, és én haboztam. Nem habozok tovább, megteszem, ami szükséges. Nem állítom meg az áramlatot. Bemozdítom az energiát.
 
Tiszta tudatosságban, tisztán láttam. 
 
Testem feloldódni látszott egy álomban, messze a helytől, ahol aludni tértem.
Szellemem betekintést engedett, hogy egy pillanatban lássam az idő és a tér illúzióját.
Tovaláttam a fátylon, és megláttam az egészben önmagam. “EgészÖnmagam”.
 
Egy aprócska pillanatra sikerült felfognom, hogy mind az, ami jelen van, az a van, ami nincs. Megértettem, átláttam. A látszat, csak kivetülés. Belőlem születik. Én teremtem.
 
Átláttam a káoszon, átláttam a renden. Felülemelkedtem a fogalmakon, felül az érzéseken, feloldódtam egy táncban, eggyé váltam önmagammal.
 
Kitágultam egy kvantumnyi pontban, egy felfoghatatlan pillanatban. Határtalan, végtelen, Isten vagyok. Minden vagyok. Mindenhol vagyok. Vagyok.
 
Nem emlékszem honnan jöttem, nem látom, hova tartok. Csak azt tudom, mennem kell tovább, hiszen megérkeztem, itthon vagyok. Nem maradhatok. 
 
Érzem lényem minden sejtjében a bizonyosságot, ami szavakkal el nem mondható, ésszel fel nem fogható. Átrendez most, fordulunk tovább.
 
Nem maradok, megyek. Elengedlek, elfelejtelek. Amíg utazom, nem fogok emlékezni rád, pontosan tudom, hogy velem leszel mindig.
 
Az egész világom egyetlen pont, a végtelen tér, melyben Te és én, mi vagyunk. 
Egyek vagyunk. Egység. 
 
Visszatértem a testembe. Hajnalodik. Az ég barackszínű és vörös. Lassan tovatűnik a kép, csak az érzés marad.
 
Az ég türkiz, zöldes. Felszabadul a fény.
Nem tudom felidézni hol jártam.
 
Érzés, mely bennem van, tudatja velem, a mai naptól megváltozik minden.
 
Hagyom, legyen, ami lenni akar.
 
Bennem változik most, ezáltal a valóságomban is. Nem tudom mi ez az új, mégis gyermeki lelkesedéssel, éber figyelemmel készülök rá. Várom, befogadom, legyen.
 
Fordult a racsni, új ajtó, új kulcs, új történetek. Új élet. 
 
Mindent hátra hagyok, csak ezt az érzést nem. Egyetlen egy dolgot viszek magammal tovább.
 
Az érzést, hogy: Szeretek.
 
Szeretem magam. Szeretek. Szeretet vagyok. 

Szeretek, és még nem volt elég!

Vigyázok rád, te piciny Föld.

onszeretet3

 

Pin It on Pinterest