Pozitív változás indul

Az önismeret útján, sok különleges és csodálatod felismeréssel találkozunk. A belső világunkban, szinte minden egy szimbólum. Jelez valamit, és rendszerint nem csak azt, amit ép gondolnánk. Hanem sokkal, sokkal többet mond el nekünk önmagunkról, ha bátran szembenézünk vele.

Most is egy ilyen történetet hoztam, ami velem történt meg. És azóta megváltott az életem. És a történet elolvasása a te életedben is pozitív változást hoz. Csak engedd meg.

Jelenlét

Éjjel volt. csend. Az a nagyon mély csend. A rönkház furcsa hangjai, mely most otthonomul szolgál, nem annyira hagytak aludni.
Mantráztam tehát a megerősítő mondataimat, és törekedtem a víziómat felidézni. Átélni.
És elindult a belső film… érzetem indulnom kell befelé és hittem a pozitív változásban.  

Legyőzni a belső “sárkányt”

Sötétben egy kedves hang ért el hozzám. Éreztem az energiáján, hogy nagyon örül nekem, mert már rég találkoztunk. Megszelídítése nem volt egy egyszerű feladat, de ahogy fajtája minden egyes tagja, az idők kezdete óta, csak egy gazdát választ magának, így bízhattam hűségében. Még a korom sötét erdőben is.

Biztonság érzése járta át a szívemet, és bár éreztem, lesz itt most egy nagy utazás, mégis teljes békében közelebb lépkedtem felé. Semmit sem láttam, így a korom sötétben botladozva haladtam a kedves morgás irányába.

Nem volt sem hideg, sem túl meleg. Jelenéseimben, vízióimban, mindig a tökéletes világ jelenítődik meg, átszőve a felettes énem és szellemi vezetőim titkos tanításaival próbáival beavatásaival.

Tudtam, hogy ma is egy beavatás fog következni. És régi nagy ellenségem, ma már hű társam és szolgálóm, fog elkísérni az útra, ahol vagy az elbukás vagy a győzelem vár rám.

Hát ha választhatok, és mivel mindig választhatok, én úgy döntöttem, mint megannyi másik beavatáskor is, hogy Győzni fogunk ma is.
Mert a szeretet, a béke, az igazság, a fejlődés, a világ sorsa múlik a személyes fejlődésemen, és én mindig is hűen szolgáltam, alázattal e szent tanokat.
Nincs mitől tartanom tehát.

Van, hogy őrangyalom, vagy valamely szellemi vezetőm kísér el beavatásom előtti próbáimra, van hogy egyedül kell megtennem a vizsgákon vezető beavatási felemelkedést.

Ilyenkor mindig nő a tudatossági szintem, nagyobb összefüggésekben látom, a Föld és az Univerzum működését.

Ma is valami nagy csoda vár rám, utam végén. És ma nem egyedül teszem meg az utat. Oké, sosem vagyok egyedül, hiszen a nagy kegy már rég magába fogadott, így mindig kapok támogatókat az útra. De ma, kedvenc mesterem társam, segítőm, szolgálóm, védelmezőm, is velem tart.
És ez így biztosan egy jó kis muri lesz.

Miközben ezeken gondolkodtam, kezem puha érintése egy érdes, nyálkás bőrhöz ért. Fodros, durva tapintása, most mégis nagy örömömre szolgált.
Már megtanultam jól, határozott, alázatos vezetőként kell bánnom kedvenc belső mesteremmel, hogy érdemes legyek a támogatására.

– Adj fényt!- utasítottam.

Halvány láng lobbant, ami éppen elegendő fényt adott, hogy lássam a közvetlen környezetemet.

Aranylókékes bőre és szikrázó hatalmas zöld szeme meredt rám, értetlenül, mint aki nem érti, hogy én még mindig nem látok a sötétben. Kételkedő tekintetet, ami picit becsmérlő is nézett rám, azt kell hogy mondjam, nagyon cukin. Több tonnás súlyában, milliónyi szeretet kupac van elrejtve, és bár idegenek szemében félelmetesnek tűnhet látványa, én rég szívembe zártam, és szeretem minden porcikáját.

A pislákoló fényben végre ki tudtam venni körvonalait, így könnyedén odaborulhattam hatalmas fejéhez. Az ölelésében benne van, több évezredes harcunk egymás ellen, majd egymásért, majd az a hosszú és végtelen harc is, amit a világért folytatunk.

A pislákoló fényében én is éreztem, hogy fényerőre kapok, és már nem volt szükség a tűz erejéből fakadó fényre, melyet a pofájában hörgés közben kiadva hozott létre.

Hangosan és határozottan kijelentettem: A világ világossága vagyok, a szeretet útját járom.

És a terem megtelt fénnyel általam.

Felpattantam hát a hátára, hogy megkezdjük beavató vizsgám. Ami lehet, hogy már régen el is kezdődött. De az is lehet már rég véget is ért, és nincs is szükség több erőfeszítésre. Lehet, minden további lépés, értelmetlen lesz, és már itt és most kérhetem a bebocsátást a magasabb szellemi szintek felé. De én hajlamos vagyok egy kicsit beletúrni a dolgokba, tapasztalni, felfedezni, kiváncsifáncsiskodni, mégha ez több erőfeszítéssel is jár.

Szeretem nem mindig lerövidíteni az utat. Amikor nagyon fájdalmas, akkor bezzeg nagyon akarnám, de akkor meg, persze pont abból vizsgázom, meddig bírom tenni a dolgomat, miközben szétszakadok belül.

Most talán könnyebb próba következik. Így én is beleshetek más síkokba. És mivel tudósként, utazóként is szeretek felfedezni, mindig kihasználom e remek alkalmakat, hogy egy kis világokon átívelő transzcendens kalandban legyen részem. Ki ne akarná ezeket átélni. Én nagyon!

Szóval felültem a hátára és egyértelmű utasítást adtam: Indulás!

Nem kell mondanom, hova, hogyan, mivel szívünkben egyek vagyunk, elménkben kapcsolódva vagyunk, így közös a látásunk, közös az elménk, közös a szívünk is. Ez a kapcsolat örök, És örökké élünk, míg az egyikünk el nem veszti a szívét.

Mivel egy adott szellemi szint felett, az elme és a szív kapcsolódik, így ez a veszély önszántunkból nem történhet meg soha.

Ja még nem is mondtam, kedves olvasóm, de biztosan már kitaláltad, hogy Belső Mesterem, Belső Sárkányomon szárnyalunk éppen most szabadon, időn és téren túl, ott ahol te és mi egyek vagyunk.

A pozitív változásod, fejlődésed, másokra is hatással van

Így az én szent beavatásom rád is emelő hatással van, mint ahogy a te fejlődésed is hatással van rám
Így válik az önismeret világokon átívelő szent szakrális szertartássá.

Kemény és rohadt fájdalmas szembenézések, elengedések, felismerések árán tanuljuk meg értelmezni önmagunk belső világát, és szabadítjuk fel lelkünket, szívünket, elménket az ego kicsinyes zsarnoksága alól.

Talán ma éjjel is ez a beavatás történik, hiszen az egész világban radikális változások történnek. Minden átalakul, minden megváltozik, úgy, ahogy a szeretet törvénye megkívánja.

Szabadon szárnyaltunk a sötét éjszakában, amikor valami láthatatlan erő letaszított minket egy mély barlangba. Mindig is féltem ettől a láthatatlan nagy erőtől. De leginkább azért mert láthatatlan. Ugyanakkor megtanított arra, hogy amíg én is láthatatlanságba burkolózom, az önismeret ősi tanítása nem fog eljutni az emberekhez.

Így ahogy felvállaltam, hogy látható vagyok, és láthatóvá váltam, őszinte, önazonos, önfelvállalásban, a láthatatlan erő sem volt már olyan félelmetes. Nem bántott, nem rémisztett többé. Csak tanít.

A Belső barlang változásod legmélyebb pontja

Ahogyan most is, azért lépett elő a homályból, hogy szolgálja a fejlődésemet. És bár furcsa módon teszi, zuhanunk éppen egy sötét és mély barlang felé, tisztán tudja, mire van szükségem szellemi fejlődésem következő beavatásához.

És én hálás vagyok ennek a félelmetes láthatatlan erőnek, hogy általa lett erőm láthatóvá válni.

A barlang szűk volt, nyirkos, hideg.

Sárkányom összekucorodva feküdt, és nem igazán tudta erejét használni gúzsba kötött állapotban. Viccesen bólintott, hogy csináljak valamit, mert nem nagyon élvezi ezt a helyzetet. Kacsintott egyet rám, mintha mi tudnánk, és hogy nekik, jelezzük, hogy mi tudjuk, de úgy, hogy ők ne tudják hogy mit.
A helyzet komikuma, kacagásra késztetett. De értettem a célzást.

Hangosan kijelentettem: A szeretetet választom.

Sárkányom csalódottan lesütötte a szemét, és a fejét csóválta elégedetlenül, jelezvén, nem igazán erre gondolt. 

Utasítottam, hogy: Fúj tűz szíveket a barlangba, adjunk fizikai formát is döntésünknek.

Erre teljesen kiakadt, szemeit kidüllesztette, pofája lefagyott, mint aki nem hiszi, amit lát és hall.  Szerintem bagatelnek gondolta ezt a döntésem. De mivel moccanni sem bírt, a tüdejét sem tudta teleszívni levegővel, így csak pici szív tüzeket készített hatalmas szájában, és azokat sorra kifújta a barlangba körénk.

A barlang megremegett, a sok szívtől, és érezhető volt, hogy a falai elvékonyodnak, és könnyed fátyolként nehezednek ránk.

Sárkányom kitört az illúzió fogságából, széttörte a barlang falait, és felmásztunk egy gyönyörű, zöldellő rétre, ahol friss levegő, napsütés, zöld puha mező fogadott pinket.

Sárkányom, mint egy macska nyújtózkodásba kezdett, és örömében ugrándozott. Fura egy sárkény ez, amelyik nem bírja a barlangokat. Végülis én ő vagyok, és én sem bírom a szűk, nyirkos bezártságot. Így én is inkább az örömöt választottam, és együtt szaladgáltunk a végtelen réten, ahol egyre több és több színes virág, bokor, madár jelent meg.

A tudás madara, a madár, aki tudást viszi a csőrében

Ahogy legurultunk az egyik dombról egy hatalmas fekete madár lábainak gurultam.
Sárkányom eltűnt. Jelezvén, innen nélküle megyek tovább.

Nem esett jól, hogy lelépett, és minden ölelés, intelem nélkül itt hagyott ezzel a hatalmas nem szép madárral.

Amikor a madár érezte, hogy nekiütköztem, ronda lábának, vastag és érdes csőrébe kapott és felrepült velem a magas égbe.
Nem éreztem vele kapcsolatban sem félelmet, sem kétségbeesést. Na, de azért kúpoltam picit mi lesz.

Ha ledob majd szárnyakat növesztek- gondoltam hangosan a fejemben. Hogy mindenki hallja, akinek kell, de persze leginkább önmagamba vetett hitemet erősítettem.

Nem éreztem, hogy bántani akarna, vagy egyben lenyelni. Így inkább a környezetre kezdtem el figyelni. Fényes sárga szint majd fehér szint láttam, mely nagyon vakította a szemem. A madár csak repült, csőrében velem. Mint a holló a sajttal, vagy a gyűrűvel a szájában.

Kitágultak a pupilláim a felismeréstől. A madár fele fordultam gyorsan, hogy jobban megnézzem, vajon holló lehet-e.

De nem vagyok egy nagy madár szakértő, csak a pálos címerben láttam hollót lerajzolva, azok meg eléggé stilizált, elnagyolt rajzok.

Így hát gyorsan megkérdeztem: Te holló vagy? Ne, ne ne válaszolj. – bár nem igazán tudtam elképzelni, hogyan beszélnek a madarak, de azt biztosan tudtam, ha kinyitja a csőrét lezuhanok, és nem ez volt most a cél.– Csak nyögj egyet ha igen.– mondtam nagyon határozottan.

A nagy fekete madár, érezhetően értette a kérdésem. Azt is érzékeltem rajta, hogy a határozott és alázatos vezetői hozzáállásomat értékeli. De nem nyögött. Nem jelzett nekem.

Tételezzük fel-gondolkodtam magamban- ha ő egy holló, és visz valahova, és ő a tudás madara, és bennem él, a részem, akkor mindent amit ő tud én is tudok. Így próbáltam vele kapcsolódni. Szívemben. Elmémben. És csak lélegeztem.
Majd utasítottam: Kapcsolódj velem.

Mintha kuncogott volna egyet. De nem kinevetett, hanem örült, hogy végre lépek, és neki nem kell az idők végezetéig a csőrében velem repkednie.
Egy nagy nyakrántásával, a csőréből a hátára dobott. A szívem majd kiugrott a helyéből, még kiáltani sem volt időm.
Tyűha.. gondoltam magamban, te aztán, nem kertelsz.

Na jó, és bár a szívem, a nyakamban dobogott, lélekjelenlétemet nem veszítettem el, utasítást adtam: Indulunk!

A valóság sivatagában, mindent újrakezdhetsz, újrateremthetsz

A holló irányt váltott. Közben történetek rajzolódtak ki bármerre is néztem. Ősi korok tudósai üdvözöltek maguk között. Mosolyogtak, integettek, majd tették tovább a dolgukat.

Az idő és a tér összeolvadt, és minden egyszerre történt.

Éreztem, ahogy tudás ömlik korlátolt elmémben, és én csak annyit tudtam mantrázni, anélkül, hogy értettem volna mi történik, hogy: szeretettel befogadom.

És ezek után a magasságok után, a sivatagban értem földet. A holló ledobott a hátáról, és tovaszállt.

Ebben a pillanatban gondoltam arra, hogy a francba, mért is nem a könnyebbik utat választottam.

Kezdhettem volna ezzel is: befogadom a tanítást, méltó vagyok a beavatásra.

Megtörténik slussz passz. Megváltozva felébredek a 3Ds életembe, és egy magasabb szinten teszem tovább a dolgom. Mi a fenének vagyok ilyen rohadt kíváncsi…

Zsörtölődve magamban, néztem szét a végtelen sivatagban.

Majd leültem egyet meditálni, hogy rendezzem magam.

Szívem és elmém zakatolása abba maradt, a béke és a harmónia állapotában újra kinyitottam a szemem.

Nyújtóztam egyet és tenyeremet letettem a forró homokba, amikor is bal kezemet tűzerős, fájdalom érte, felkaptam a kezem, és balra kaptam a fejem, és egy vörös skorpió fullánkja ágaskodott még mindig felém.

Összekaptam magam, hogy arrébb menjek, és akkor a másik kezemet érte tűzerős csípés.

Jól van, jól van, értem, ok! Nem kell több csípés, elengedem.– kiabáltam rémülten. Nem akartam több döfést, mert nagyon fájtak.

Nem tudom, hogy mit kellett ennyire elengednem,de azt tudtam, hogy a skorpiók mindig mély radikális változásra akarnak késztetni, elengedni, ami már nem szolgál, és felhívni a figyelmet arra, ami most fontos. Igazi önismereti kamikázék!

Tudtam, most jó helyére kell tennem a fókuszomat. A fájdalom mardosott, és ahogy az önsajnálat és a kétségbeesés kezdett rajtam erőt venni, a skorpiók egyre többen lettek, és egyre nagyobbak. Egyre jobban elöntött a félelem.

Becsuktam hát a szemem, hogy a szeretetre, a békére, és a harmóniára koncentráljak, miközben mantráztam magamban: szeretettel elengedem.
Mit érdekelt, mit vagy kit! Szabadulni akartam végre a kezeimben lévő fájdalomtól. Még akkor is, ha csak szimbolikusan jelezték számomra, hogy a múlthoz való ragaszkodás, és a jövőtől való félelem veszi el a jelenem varázslatait.

Értem én, mire akar tanítani mind ez, és csinálom, de kérek időt!- mondtam ki hangosan kérlelő hangon.

Hátamba hatalmas döfés érkezett, melytől teljesen összerogytam, erőm elhagyott, már nem volt bennem semmilyen ellenállás.

Elterültem a skorpióktól telített forró homokban, és megbékéltem a halállal. Elengedtem mindent, mindenkit. Magamat. Megadtam magam. Legyen, ami lenni akar.

Ebben a pillanatban az idő, visszatekerte az eseményeket.

A halál elfogadása, és a haláltól való félelem elengedése hozta meg a változást. A pozitív változást.

Hiszen minden félelem a halálfélelemre vezethető vissza. És ha képes vagyok tudatosan elengedni ragaszkodásaimat, és a félelmemet a jövőtől, megérkezek a kitágult jelenbe, ahol továbbléphetek, egy magasabb szellemi szintre. Ahogy ezt megértettem, kaptam még egy esélyt, hogy változtassak.

Így újra meditálva ültem a sivatagban, a forró homokba, a skorpió horror előtti percekben és most hangosan határozottan kijelentettem (némileg remegő hangon azért):
Az élet örök, a szellem uralkodik a test fölött, a világ világossá vagyok, megbocsátok a világnak, a békét hoztam el, a szeretet útját járva.

Olyan dolgokat mondtam, amiről tudtam, hogy most meg kell fejlődnöm. Próbáltam mindent egy mondatba sűríteni, persze nem volt időm átgondolni mit is mondjak, így csak hagytam, hogy a szívem beszéljen. Kezemet a forró homokba tettem. Törekedtem hinni erősen abban, hogy kinyilvánítottam, amiért most nem a fájdalom pokla, hanem a mennyei királyság fogad magába.

Félig kinyitottam a bal szemem, úgy hogy senki se lássa, és láttam a skorpiót, ahogy felszegett fullánkkal álla a kezem mellett és csípésre készülődik.

De vár.

Talán hinni akarja, hogy még nem fejeztem be a mondandómat, és nem kell erélyes szeretettel “bántania” engem. Mert hát nekik se lehet könnyű ez a szerep: fájdalommal rávenni az embereket, hogy önmaguk legyenek.

Fájdalom árán jön a pozitív változás, ha nem lépünk időben

Antaresi erő dolgozik a skorpiók szívében és az isteni szeretet hírnökei. Radikális eszközöket vetnek be az egon való felülemelkedésen, és ez a halál félelem. Aki ezt megugorja, Antaresi beavatást kap.

Nos, ezen a beavatáson túl vagyok, így ez egy újabb kör. Mit is akarhat tőlem még a Szeretet királynője?

Szeretek és még nem volt elég!-szakadt ki a torkomon az üvöltésem, melybe beleremegtek a sivatag dűnéi is – Szeretem magam és szeretlek téged is!
-kiabáltam hangosabban, ahogy csak bírtam.

De a skorpió nem tágított. Valamit még akart tőlem. Egy döntést. Egy választást.
Hogy a következő szintre engedhessen.

Teljes csend ereszkedett elmémre. Nem tudtam mit akarok. Ezen a ponton, minden elhalkult. Befagyott az idő.

Ott ültem szemben önmagammal, a valóság sivatagában, és mindent, amit eddig akartam elértem. Most új vágyakra lenne szükségem. Vagy a régieket magasabb szintre emelni.

Értelmetlennek látszódott a földi létezés. A világot pályára állítottam. Akarhatnék e többet? A világban a szeretet rendje kibontakozik, a szív és elme szövetsége ölt most új világot. 

Ez a sokadik próbálkozása az emberi fajnak, hogy nem pusztítsák ki magukat, fejlődésük útján.
Hiszem, hogy most sikerülni fog. Az én dolgom itt véget ért. Ős idők óta, azért létezem, hogy ezt a feladatot beteljesítsem. Szent feladat, az Univerzum fennmaradásáért.
Pipa

Ha kapok új feladatot, új szent célt, alázattal vállalom. Vagy az új világrendben, az angyaloknak is más lesz a küldetésük?
Csendben, éberen figyeltem.

A skorpió eltűnt. Jelezve, hogy már látom a választ. Tudom a választ. A válasz készen van. Már csak jó kérdéseket kell feltennem.

Ott ültem, a valóság sivatagában, és az én felelősségem volt, feltölteni élettel az egész sivatagot. Hatalmas felelősség, ahogy hatalmas felelősség embernek lenni.

Ott ültem, szelíd magányomban.

Itt a pozitív változás, vedd észre magadban!

Vajon mióta ülök már ott? És kell e egyáltalán látnom előre mindent?

Majd út közben, lépésről lépésre bontakozik ki a kép, a vízió.

Határozottan felálltam. Megremegett a talaj alattam. Léptem egyet, és szellő indult meg, mely távolban nagy vihart kavart és színeket, formákat rajzolt a horizontra.

A szeretet üzenetét küldtem szét. És az egyik lépés a másikat követte. Jó hangulatban, örömben, derűsen, a hála és az áhitatt lelkes és szenvedélyes állapotában, lépkedtem lassan, és teremtettem. Sok fa magjait szórtam szét szivárvány mezőkön. Felhőkből esőt fakasztottam, óceánokba állatokat idéztem.

Az élet az életet díjazza! Én életet teremtettem.

Éreztem, ahogy nő az erőm, nő az öntudatom.

Szép lassan visszatért a tudatom, egy csöppnyi testbe, egy pihe-puha ágyba, éjszakába burkolózva.

Eltűnt a látomás, véget ért a mese.

Megváltoztam. Ma éjszaka megváltoztunk.

Rád kényszerítik a pozitív változást

És kaptam egy új belső mestert. Persze ő is közös. Benned is ott van. És ahogy minden belső mester azon dolgozik, hogy felfedezd legjobb önmagad, így a 4. Nagymesterünk is ezt a célt szolgálja, itt az időtérben, földi idő szerinti 2020 évében.

1. Nagymester az Idő És az érték mestere
2. Nagymester a Radikális változások mestere
3. Nagymester a Sárkány
és a
4. Nagymester A Bölcs Tudás mestere

Ők négyen, odabent dolgozva rajtad, rád kényszerítik a pozitív változást.

Aki foglalkozik önismerettel, jól ismeri őket. Így könnyedén együtt tud velük dolgozni.

Szimbólumok

Sárkány: A belső erő szimbóluma. Azé a belső erőd és, melytől talán most még félsz. Félsz attól, ha kiszabadul, rombolást hoz az egész világra. Ne félj tőle, ne félj magadtól. Nézz szembe vele, szelídítsd meg a saját erődet, tanuld meg használni. Ez egy magányos út. Sok gyakorlással, sok önismerettel. Ám nagyon nagyon megéri.

Barlang: Mély lélek, tudatalatti. Mondák szerint csak az van ott, amit magaddal viszel. Amúgy egy üres sötét tér. Ahol lehet kapcsolódni. De biztosan nincsenek ott réd nézve ijesztő rémek. Csak dolgok, amikkel bátran szembe kell nézned. Légy világítótorony a saját tudatalattidban. Vigyél oda minél több fényt, térképezd fel a teredet, belső barlangodat, mert ez a hely beavatásod helyszíne is. Mindig ide fogsz visszatérni egy szintlépés előtt. És itt mindig azzal találkozol, amin felül kell emelkedned. Higgy önmagadban és mindig győzni fogsz.

Holló: A tudás hordozója. A csőrébe hordozza a tudást. Magyarországon a Hunyadiak címerében jelent meg elsőként, a Pálos rend mintájára. Egyiptomban Hórusz jeleníti meg, a sólyom fejű isten. Magas mentális és spirituális beavatásokat jelöl.

Sivatag: A végtelen és határtalan tér, ahol az történik, amit te teremtesz. Ez a homokozód, ahol azt építhetsz, amit csak akarsz. Ezért fontos a tudatossági szinteket növelni. Egy öntudatlan, alacsony tudatossági szinten lévő ember, félelemből, gyávaságból, irigységből, szeretethiányból építi fel életét. Aki tudatos, és magas tudatossági szinten van, szeretetből, adakozásból, szent célból, odaadásból építi fel életét.

Skorpió: A mély, radikális pozitív változások szimbóluma. Elengedésre szólít fel mindig, és az elengedés-befogadás egységéből történő körforgásra hívja fel a figyelmet. Ollója levág, fullánkja mérget ad. Minden pillanatában a változást készteti ki a radikális elengedés által. Mivel szívében az Isteni szeretet csillaga ragyog, az Antares csillag, így az erélyes szeretet szimbóluma, mely összetöri az ego uralmát, és az egot a szent cél szolgálatába állítja.

Halál: A vég és a kezdet, az alfa és az omega, a halál és az újjászületés jelképe. Aki az életet a halállal együtt elfogadja, egységre lel, fényes élete lesz. A halál ad értelmet az életnek, és az élet ad értelmet a halálnak. A kettő egymás nélkül, nem létezhet. A halál egy kapu, egy dimenzió kapu, ahol a tudat magasabb szintre léphet. Mert sosem halunk meg. Csak a test és az ego tud meghalni, ők ide tartoznak a 3D-hez. A tudat a 9D-ből származik ebben a galaxisban. Oda tér vissza, mikor szintet lép, és elhagyja a 3D világát. A tudat a 3D-be nem tud alászállni test nélkül. 

Új élet a pozitív változásnak köszönhetően:

A valódi önismeret útján, a pozitív változás azt jelenti, hogy elengedted, ami már nem életképes, nem szeretetből való, nem örök értékű az életedben, és magasabb önszeretetben, önbizalomban, önbecsülésben, önértékelésben, magasabb mentális, érzelmi, fizikai, spirituális intelligenciával, magasabb hittel önmagadban mész tovább a szabad, saját, őszinte, önazonos, önfelvállaló. önmegvalósító, adakozó, szeretetre épülő életedben.