Jobban szeretsz olvasni?

A változás és tanulás 4 szintje önismereti videó gépelt változata:

A mostani videónk témája a változás és a tanulás négy szintje, amely rengeteget segít abban, hogy megértsd, hogy mi a csoda történik veled. De mielőtt ezen a négy szinten végighaladnánk, nagyon fontos azt tisztán látni – nem megérteni, tisztán látni –, hogy a gondolataid, az, ahogy felépül az életed, az hogyan is történik.

Mik is a gondolatok?

Ugye, a gondolatalattiak az agyunkban vannak. Az agy, az egy nagyon-nagyon érzékeny felfogó szerv, és születésedtől kezdve minden egyes gondolat, minden egyes paradigma, minden egyes szokás, amit a környezetből magadba szívtál a szüleidtől, a családtagjaidtól, a rokonaidtól, az ismerőseidtől, a bárkitől, azok ott vannak benned, és ezek segítik neked a védekezési mechanizmusaidat, hogy túl tudj élni itt a Földön. De ugye, nem ez a cél.

Az a cél, hogy a saját életedet tud élni, hogy a saját gondolataidat, a saját érzéseidet tud a világba kitenni, és az alapján tud az életedet megteremteni.

És a változásban ez az elengedés, ez egy nagyon fontos lépés, hogy felismerd, hogy melyek azok a gondolatok, amik hozzád tartoznak és melyek nem.

Mik az okai annak, hogy azok szerint a gondolatok szerint éled az életedet, amelyek nem tesznek boldoggá? És mindent ez alapján, a négy szint alapján tanulunk meg.

A 4 szint

Az első szint

Ott van például a kerékpározás. Amikor egészen pici voltál, és épp elkezdtél totyogni és járni, akkor még ugye, fogalmad sem volt arról, hogy a közlekedésnek van egy ennél hatékonyabb formája: a kerékpározás. Nem tudtál róla, hogy létezik, ezért vágy sem ébredt benned, hogy te meg akarsz tanulni kerékpározni.

A második szint

Aztán egyszer sétálgattál anyukáddal a kertben vagy az utcán, és elsuhant egy bringás gyerkőc, és akkor elindult benned egy vágy, hogy ezt te is akarod, hogy te is akarsz biciklizni, hogy neked is kell kerékpár. És akkor megkaptad – általában a húsvéti nyuszitól – a biciklidet, és hát, elindult a “kanosszajárás”, hogy megtanulj, biciklizni. Ugye, először négy keréken próbáltuk, aztán anyukánk vagy apukánk botot dugott be a biciklibe, és akkor rohangáltak utánunk az utcán, és akkor próbáltunk biciklizni. Ugye, ez volt a második szakasz — és elképesztő erőfeszítést, elképesztő összpontosítást igényelt az, hogy megtanulj, biciklizni. Hogy a pedált is tekerni kell, hogy van egy kormány is, amit irányítani kell, hogy mikor kell váltani, hogy melyik a fék a kormányon, melyik az első, melyik a hátsó, hogy kell jól kanyarodni, és minél többet gyakoroltad, minél többet tapasztaltad, annál jobban ment a biciklizés.

A harmadik szint

És elérkezett az az időpont, amikor már nem kellett arra figyelni, hogy hogyan is kell biciklizni, hiszen a sok-sok cselekvés, a sok-sok gyakorlás, a sok tapasztalás által teljesen rutinszerű, önműködő folyamattá vált.

És akkor nézzük ezt a folyamatot az önismeretre levetítve.

Ugye, abban az állapotban, amiben vagyunk a változás első szakaszában, annyit tudunk, hogy nem vagyunk jól, hogy valami nem kerek, hogy nem vagyok boldog, persze, úgy nagyjából minden rendben van az életemben, de akár lehetne jobb is. De nem ismerem azokat a forrásokat.

Ugye, nincs az agyadban gondolat olyan dolgokról, amelyeknek nem tudsz a létezéséről, és akkor jön hozzád valaki, és mondja, hogy „figyelj ide, te Drága! Hát, nem vagy te túl jól, és hogy látom, hogy nem kerek az életed, és hogy szerintem neked önismeretre lenne szükséged”.

Ah! Ez az! Önismeret! Meg kell, hogy ismerjem magamat, merthogy ez mindenre egycsapásszerű megoldást fog adni. És akkor mondja az illető, hogy „hát, az önismeret első lépése az az, hogy a figyelmet fókuszáld a külvilágra, azaz magadra kell irányítanod”.

Hogy mit csináljak? – kérdeztem anno én is, és rengeteg ember, akivel dolgozom.
Az mit jelent?
Tehát mi az, hogy befele nézek?
Mit kell ott figyelni? Mi az, amit látnom kellene?

És ugye, ez a szakasz – a tudattalan tisztánlátás hiánya –, amikor még nem ismerted azt, hogy ez segít ki téged a gödörből, hogyha figyelmet fókuszálsz, magadra irányítod. De amikor jött valaki és megosztotta veled ezt az információt, akkor máris átléptél a második szakaszba, a tudatos tisztánlátás hiányába, amikor már tudtad, hogy mit nem tudsz, és itt indul el a valódi változás, amikor felismered azt, hogy mit nem tudsz.

Hú, ez egy hihetetlen radikális és felszabadító állapot, amikor végre tudom azt, hogy mi a következő lépés, hogy merre kell továbbmenni. És a tudatos tisztánlátás hiánya az a szint, amikor az emberben megnyílnak az ajtók, amikor a cselekvések és a tapasztalatok által ugye, ahogy a figyelmet fókuszáltan magadra irányítottad, elkezded figyelni a belső érzéseidet, a belső gondolataidat, hogy hogyan reagálsz a külvilág eseményeire, és hogy ezek milyen érzéssel töltenek el, hogy hol cselekszel és gondolkozol megfelelési kényszerből, és egyre-egyre nő az önszeretet szinted.

És ahogy ezeket a gyakorlatokat végzed, nagyon nehéz az első lépés, tehát hogy tök sokszor van olyan, hogy azt érzed, hogy „ó, hát már megint elfelejtettem önmagamra figyelni”, hogy „hú, hogy eltelt úgy két nap, hogy nem is figyeltem önmagamra”, és akkor hívnak a többiek, mondják, hogy „jaj, Bogi, hogy akkor most ez, hogy van? Mit is kell csinálni?” Tehát, hogy a tudatos tisztánlátás állapotban még ez nagyon nehéz.

Tehát a tudatosodás útján, az rengeteg energiát kíván tőlünk, így is annyi dolgunk van, annyi mindenre kell figyelni, annyi feladatot kell elvégeznünk egy nap, és akkor még ezt az egészet egy teljesen más nézőpontból kell nézni. Szóval az elején ez igen-igen-igen kemény munka!

És ahogy egyre több tapasztalatot szerzel, ahogy egyre több ebben a cselekvés, átlépsz a következő folyamatba, a tudatos tisztánlátás állapotába. A cselekvés és a gyakorlatok által pontosan tudod, hogy mi az, amit nem tudsz, és pontosan tudod, hogy mi az, amit gyakorolnod kell, és közben rengeteg tapasztalat érkezik.

Tisztán látod már a saját belső folyamataidat, hogy milyen érzelmi irányítórendszered van, hogy mik azok a paradigmák, szokások, gondolatok, amelyek nem a tieid, kezded felismerni önmagadat, mert ugye, ez még egy nagyon-nagyon intenzív időszak, ez még rengeteg energiát igényel tőled.

De minél többet csinálod, ugye, az önismeretben, a technikákban mindig fontos a rendszeresség, mindig fontos a folyamatosság, tehát nem elég az, hogy „hú, megismerkedem egy technikával, megcsinálom egyszer, kész, pont, kész vagyok”. Nem! Az önismeret sem egy technika, hanem egy életforma, ami rendszerességet igényel, folyamatosságot igényel, folyamatos fejlődést igényel, és ezért nagyon fontos, hogy a tudatos tisztánlátás állapotában még nem vagy kész, itt még nem vagy stabil.

Ezt egészen addig kell gyakorolni, és addig kell csinálni, amíg ez a folyamat önműködővé nem válik. Ugye, mint a biciklizés, amikor már nem kell figyelnem arra, hogy biciklizem. És ugyanez, amikor már nem kell figyelnem arra, hogy a figyelmet fókuszáltan önmagamra irányítsam, hanem úgy élem az életemet, és minden egyes döntésemet, minden egyes cselekvésemet az önszeretet motiválja, és az segít a döntésben, hogy én mit akarok, és nem azok a dolgok, amelyeket másoktól megtanultam.

Ezért “éri meg” a Valódi Önismeret

Úgy élem az életemet, ahogy én akarom, és nem úgy, ahogy mások azt elvárják tőlem. És ez a szint, ugye, már a kedvenc szintünk: a tudattalan tisztánlátás, amikor teljesen önműködővé válik az a folyamat, hogy a figyelem fókusza önmagamon van.

Ugye, itt még nagyon sokszor be tud csapni az ego és a spirituális ego. Vannak olyan emberek, akikkel már hosszabb ideje dolgozom együtt, és úgy hívnak fel segítséget kérni, hogy „szia, Bogi! Félrecsúszott a tisztánlátásom, szerintem nem látok jól, tudok egy pár percet beszélni”.

Felismeri már azt, hogy nincs tisztánlátása, de mire eljutott ebbe az állapotba, nagyon keményen keresztül kellett mennie azon a folyamaton, hogy fel tudja ismerni, hogy mikor van egóban, mikor van spirituális egóban, és mikor jön az a belső csendes, halk, lassú hang, aki valóban ő, az Isten eszenciája szól hozzá, hogy merre kellene menni, és mit kellene csinálni.

És ugye, ebben az állapotban, amikor már automatikussá válik ez a folyamat, akkor a legnagyobb csapda és a legnagyobb probléma a spirituális ego. Ez az az állapot, amikor az ember már nagyon-nagyon hosszú ideje jár az önismeret útján, rengeteg információja van, és abban az állapotban éli az életét, hogy ő tud. Nekem is volt ilyen okoskodó állapotom, hogy én mindent tudok, nekem már nincs szükségem egyéb információra, én már pontosan tudom, hogy hogyan működnek ezek a dolgok, nincs szükségem fejlesztésre.

Megyek, teszem a dolgom, mindenkinek leosztom az észt, hogy mit kell csinálnia.
És, hát, jöttek a pofonok. Nem is kicsi pofonok, hanem az óriási pofonok.

Jöttek a tragédiák, amelyek hála a Jóistennek, annyira megráztak, hogy visszajött a tisztelet, és rájöttem, hogy jaj, jaj, Bogi, hát, ez nem igazán jó út.

Rengeteg spirituális tanfolyam, és technika, és könyv, és mindenfajta előadás azt az állapotot eredményezte bennem és nagyon sokatokban, és talán benned is, hogy belenyugszol abba az állapotba, hogy te már mindent tudsz. És ez egy hatalmas blokk – mert ha ebben az állapotban vagy, akkor a beakadásod, az visszatér ide, a tudattalan tisztánlátás hiányához, bezárod az ajtókat, nem veszed észre az új lehetőségeket az életedben, hogy hogyan kellene továbbfejlődni, hogy mit kéne még csinálni.

Elindul egy nagyon intenzív önrealitás és önmagadnak hazudozás, mert a védekezési mechanizmusod nem akarja újra átélni ezt az egész folyamatot, amin keresztülmentél, és elhiteti veled, hogy kész vagy.

De hát, ez hazugság, és erre a problémára kell egy megoldást találnunk, hogy amikor az ember azt hiszi, hogy már kész van, mert a spirituális egója elhiteti vele, hogy ő már mindent tud, az ő életében minden rendben van. De hát, ugye, ilyen sosincs, mert a változás az örök. Visszasüllyed ebbe a mentális állapotba, és innen kijönni sokkal nehezebb, mint amikor az egész folyamat elindul.

Kattints az ingyenes értesítőért!

Pin It on Pinterest