Hogyan szakítsak úgy, hogy ne okozzak neki fájdalmat?
Mik azok a belső folyamatok, melyek nehézzé teszik a szakítást?

Ha esetleg gondolkodtál már a szakításon, vagy ismersz olyat, aki ép szakítás előtt áll, érdemes elolvasnod és tovább küldened neki is ezt az írást. Garantálom meg fogja könnyíteni a szakítási folyamatot, ha az alábbi 3 lépést felhasználva történik meg a párkapcsolat lezárása.

Hogyan is néz ki a szakítás előtti pár perc?

Minden pillanattal nőt a feszültség benne. Szinte zilálva vette a levegőt, ahogy közeledett a bejárati ajtóhoz. Remegett a keze, ahogy elgyengült ujjai a kulcsát keresték. Egy pillanatra megállt. Behunyta a szemét és vett egy nagy levegőt. „Képes vagy rá. Meg tudod csinálni. Ezt akarod. Ez a jó neked” győzködte magát a sötét folyosón.

Hideg volt, a lehelete is látszott, ahogy nehézkesen kiszenvedte magából a levegőt. A lába kezdett elgyengülni, mintha már nem bírnák el testét. Hideg veríték futott végig a hátán, kirázta a hideg és közben egyre jobban forrósodott fel ő maga, szűkülő testébe zárva.

Mintha kivégzésre menne. Mintha most mondanának róla végítéletet a bűnei miatt. A program benne zakatolt. „Ne bánts meg mást!” Érezte, hogy kezdi elhagyni akarata. Egyre rosszabb ötletnek tűnik ez a szakítás. Végülis jó neki itt. Jó neki így. Minden bűne az, hogy új életet akar kezdeni. Miért olyan nehéz ezt meglépni?

Egy olyan életet akar, ahol szabadon önmaga lehet.

Ahol nem kell megfelelnie, és nem kell szerepeket játszania. Ahol olyannak szeretik, amilyen ő valójában. Ahol bátran elmondhatja legrejtettebb vágyait anélkül, hogy kinevetnék, megbírálnák. Azt akarja érezni, hogy támogatják legörültebb ötletében is. Elfogadják, és pont azt imádják benne, amilyen ő valójában.

Ettől mindig sírnia kell. Ahogy végig gondolja az önfelvállalás felszabadító érzését, mindig meghatódik. Így akar élni. Mert csak így képes alkotni, szolgálni.

Érzelmi, mentális, spirituális rabságban ez lehetetlen. Mind ezt tudja jól már évek óta és eddig még sem volt képes kilépni egy lehúzó kapcsolatból. Igen szereti őt, és sokat köszönhet neki, de még sem adhatja fel a jövőjét a múltja miatt. Nem adózhat egy életen át, és nem elégedhet meg a kényelem biztonságot sejtető illúziójával.

Minden sejtje tiltakozott az őszinteség ellen. Ő mégis, mindennél jobban akarta kifejezni valódi gondolatait, érzéseit. Rettegett döntésének következményétől. A veszteségtől való félelem tombolt benne. Vallatta, hogy elbizonytalanítsa szándékában: „Megőrültél? Mindent elveszíthetsz? Mind azt, amit eddig elértél feladnád? Kidobnád az elmúlt évek erőfeszítéseit és mindent újra akarsz kezdeni, már megint?”

Érezte, hogy elgyengítik félelmei.

Önértékelése, önbizalma kezd meginogni és pár pillanattal ezelőtti határozottságát lassan ledöntik félelmei által keltett kételyei. Tudta, hogy céljaira kell fókuszálnia a figyelmét. Arra kell gondolni, amit akar. Azt a pozitív jövőképet kel látnia, ami vár rá. Ez képes csak erőt adni ilyen nehéz pillanatokban.

„Szeretem magam.” Mantrázta magában, így tett rendet önmagában, így emelte önszeretet szintjét. Tudta jól, hogy a rezgésszint emelése mindig fontos egy nehéz helyzet előtt. Mert csak akkor képes az ember határozottan cselekedni, ha minél magasabb a rezgés szintje.

Bedugta a kulcsot a zárba. Tisztán látta, most már nincs vissza út. Az ajtón túl várja élete legnehezebb feladata. Véget vetni egy hosszú kapcsolatnak, ami már nem viszi őt előre. Már nincs mit tanulniuk egymástól. Megszokott életük inkább lehúzó, rutinná vált. Nincs benne szenvedély, izgalom, öröm. Csak a biztonság illúziója tartja össze őket, egymáshoz való ragaszkodás formájában.

Fordult a kulcs. Mintha lelassult volna az idő. Kiélesedtek az érzései. Hallható volt, hogy odabent megy a tv. Érezte a helyzet súlyát. Nagyon nehéz. Milyen érdekes. Hogy tud egy helyzet, egy szituáció ólomsúlyként nehezedni az emberre és összenyomni, mint valami szerencsétlen férget.

Kitárta az ajtót és belépet.

A szíve a fülében zakatolt, látása beszűkült. „Menekülj!” Kiabált belül egy hang. Ám ő már tántoríthatatlan volt. Már nem hallotta félelmei, védekező mechanizmusai hörgéseit.

Tudta mi a célja. Meghozta a döntés. És céljával és döntésével összhangban cselekedett. Megcsinálta.

Miért olyan nehéz szakítani?

Alapvetően nem nehéz, ha aki szakítani akar, tisztában van önmagával, és céljával. Mert így végtelenül egyszerűvé válik a szakítás. Ha most ezzel nem igazán tudsz azonosulni, mindenképpen olvass tovább, hiszen nagy szükséged van most erre az írásra.

[bts_restricted_content title=”Ez a doboz értékes extra tartalmat rejt” desc=”Ezt azonban csak OtthonFa Club Tagok (előfizetők) láthatják. Te még nem vagy OtthonFa Club Tag? Ugyan már! Regisztrálj most és máris olvashatod ezt a részt is. ” ]

Ha egyszer megszeretünk valakit, nagyon nehéz kidolgozni magunkból. – Helen Fielding

Szakítani nehéz, vagy felelősséget vállalni annak következményéért?

És bingó! Szakítani 2 pillanat! Ám beleállni a döntésünkbe, rendbe hozni magunkat és az életünket utána, már sokkal nagyobb falat. Vállalni a bírálatot, a sok jó tanácsot, a kételyeket ébresztő kérdéseket, mikor mi magunk is végtelenül sebezhetővé váltunk. Őrület!

És dolgozni a tovább lépésen, az elengedésen, kidolgozni magadból mindent, dolgozni az újrakezdésen.

Tök macera az egész. Kinek kell ez? ….

Önámítás, hogy szakítani nehéz? Az!

Hiszen csak egy okozat. Az Ok maga, hogy vállalod, vagy nem vállalod a szakítással járó felelősséget?

Mitől válik mégis ilyen piszok nehézzé ez a folyamat bárki számára?

[/bts_restricted_content]

Akkor lesz nagyon nehéz a szakítás folyamata, ha az illető nincs tisztában a belső folyamataival, nem uralja őket, és nem látja tisztán azt a pozitív jövőképet, ahova csak akkor tud eljutni, ha új életet kezd.

Összegezve:

Annak nehéz szakítani, aki nem ismeri önmagát és nem tudja, miért van itt a Földön. Ha az érzései uralják az életét, akkor elképesztően széjjeltépi a fájdalom. Konkrétan a megsemmisülés őrjítő fájdalma fogja maga alá nyomni. 

Önismeret hiányában nem látunk rá tisztán belső folyamataink rendszerére, gondolkodási módunkra, érzelmeink okozójára, és nem értjük pontosan mi motiválja döntéseinket, és milyen kód vagy program késztet cselekvésre.

Általánosságban elmondható, hogy sokkal több érved van benne maradni egy kapcsolatban, mint kilépni belőle. És pont azért nem lépsz ki, mert racionális érveket gyártasz. Amikor felmerül benned a szakítás lehetősége, az már csak okozata a tudatalattidban rég lejátszódott folyamatoknak. A döntést a szakításról, már rég meghoztad. Lehet évekkel ezelőtt is.

Ám sokszor nem tudunk túllépni egy döntésen, ha nem értjük a miértjét. És ahelyett, hogy szívbéli döntésünkben erősítenénk meg magunkat, legtöbbször megnehezítjük annak megvalósulását. Félelmeink és programozottságunk hatására, kiagyaljuk magunkat a döntésből. Ilyenkor nyugalmat érzünk.

A nyugalom a biztos jele annak, hogy benn maradtunk a komfortzónában és életünk megint nem fog pozitív irányba változni. A szívbéli döntés tudatosítása és meglépése hatalmas erőket mozgat meg. Felszabadít és egyben meg is ijeszt. Hiszen a változással, a tudatos változtatással vállalnunk kell a bizonytalant, és bátran fejest kell ugrani az ismeretlenbe.

És ennek szinte minden porcikánk, programunk, védekezési mechanizmusunk, kondicionálásunk, racionális érvünk ellenáll.

Mik azok a belső folyamatok, melyek nehézzé teszik a szakítást?

„Jó Gyerek” szerep. 

Gyermekkorodban arra neveltek, hogy legyél jó gyerek. Viselkedj rendesen, köszönj szépen, fogadj szót, tartasd be a szabályokat, stb. Ha jó voltál jutalmat kaptál, vagy elkerülted a bántalmazást. Ha rossz voltál, bántottak és megvonták még inkább a szeretetet tőled. Így a túlélésedért, elkezdted játszani a „Jó Gyerek” szerepet, hiszen ez garantálta neked, hogy megkapd azt, ami a túlélésedet biztosítja.

Önmeghasonultál, de isteneid ezt várták el tőled, így megfelelési kényszerből teljesítetted az elvárásokat. Így elismerésben, szeretetben részesülhettél. És ami még ennél is fontosabb, nem szidtak le, nem kaptál pofont, nem ért semmi rossz dolog.

Felnőtt korodra megtanultad, ha „jó” vagy, az előnyökhöz jutatt. Így felnőtt korodban is betartod a gyerekkorodban beléd égetett szabályokat. Ilyen az is, hogy nem illik megbántani, bántani másokat. Így nem teszed. És benne maradsz olyan emberi kapcsolatokban, amíg nem tesznek boldoggá, csak ne kelljen konfrontálódnod, a saját túlélési programjaiddal.

Veszteségtől való félelem

Félelem attól, hogy elveszíted birtokaidat, otthonodat, anyagi javaidat, barátaidat, rokonaidat, ismerőseidet, munkádat, egzisztenciádat. Erőfeszítéseid által és a sok óra munka által megszerzett javaidat félted elveszíteni.

Elveszítheted azon emberek szeretetét, akik fontosak neked. És mivel nem akarsz ezekből egy csomó mindent elveszíteni, így a félelem hatására nem lépsz. Nem mersz cselekedni.

Bizonytalanság vállalása

Kiépített életed biztonságot ad neked. Legalább is jó ebben hinni. Van otthonod, valaki, aki hazavár, van dolgod, ami miatt fontosnak érezheted magad. Beléd égetett túlélési programod zakatol: a biztosat a bizonytalanért el ne hagyd! És amíg megfelelési kényszereid erősebbel a szabadságot vágyánál, bizony öntudatlanul fejet hajtasz és igent mondasz a védelemre. Nem hagyod el a biztosat a bizonytalanért. A járt utat a járatlanért.

Jövőtől való félelem

Ősi félelem, félni attól, amit nem ismerünk. „Mi lesz ha:”… szóösszetétel mindig azt mutatja, hogy gondolataink a jövőt fürkészik és próbálják meglátni döntéseink következményét. Ráadásul, ha megfigyeled, ezt a kérdést „Mi lesz ha?” mindig negatív érzéssel társítjuk. Az esetleges történések latolgatása negatív állapotban félelemhez vezet. A félelem megállít, megakadályoz a cselekvésben.

Bírálattól való félelem

Vajon mit fognak szólni a barátok, szülök, rokonok, ha szakítasz? A negatív kritikától való félelem a becsmérléstől véd meg minket. Mindenkinek fontos, hogy elismerjék, nagyra becsüljék és ha ez nem történik meg, vagy esetleg negatív véleményezés áldozatai leszünk, azt bizony nagyon a lelkünkre tudjuk venni, és nagyon tud fájni. Védekezési mechanizmusaink védenek minden olyan helyzettől, döntéstől, cselekvéstől, amivel kellemetlen helyzetbe sodornánk magunkat.

És talán a legfontosabbat hagytam utoljára: „Képes vagyok?”, „Hajlandó vagyok”, „Van rá lehetőségem, hogy új életet kezdjek?” A védekezési mechanizmus most is hőzöng: „Már megint kezdjem elölről? Már megint kezdjem a nulláról?”

Látható, hogy a különböző védekezési mechanizmusok (blogbejegyzés) egyenként, ám akár összefonódva is mindent elkövetek azért, hogy ne lépj ki a komfortzónádból.

Miért is tennél ilyet. Hiszen ezért komfort zóna, hogy ott maradj. És a kényelem nagyúr!

Mind ezek ellenére, le lehet könnyedén és gyorsan zárni egy kapcsolatot. Természetesen ettől még érzelmileg lesz megborulás, ám közel sem fog annyira fájni, mintha évekig húzódna a dolog.

Hogyan szakítsunk kíméletesen?

Az természetes, hogy egy közös út lezárása fájdalommal fog járni. Kár azon agyalni, hogy lehetne úgy csinálni, hogy ne fájjon. Fog fájni. Jobb, ha ezt minél előbb elfogadod. A szakítás mindenkinek fáj. Annak is, akinek semmi köze hozzá. Ép ezért, neked csak magaddal van dolgod, a saját érzéseiddel kell foglalkoznod, és megkérni mindenkit, hogy ugyan ezt tegye.

Amíg a másikat akarod megmenteni a fájdalomtól, háttérbe szorítod saját céljaidat, saját életedet és megfelelési kényszerből fogsz benne maradni egy számodra romboló párkapcsolatban.

Amíg magadat akarod megmenteni a fájdalomtól, megint nem arra koncentrálsz, amit akarsz. Nem a megoldáson, hanem a problémán van a fókuszod. És ennek az lesz az eredménye, hogy a problémát addig növeled, míg nem fogod észrevenni a mögötte megbúvó megoldást.

Amíg a gyerekeidet, ismerőseidet, rokonaidat akarod megóvni a fájdalomtól, közben tovább hazudsz egy életet, ami nem tesz boldoggá, ezzel aknázva alá gyermekeid boldog jövőjét is. Hiszen azt tanítod nekik, hogy másokra való tekintet miatt, maradjanak benne egy olyan kapcsolatban, amiben nem boldogok. Felelősségteljes szülőként, tényleg magadra vállalod ennek a tehernek a súlyát? Boldogtalan életünk terhét?

A szakítás mindenképpen fájdalmas

Tehát, nem tudsz úgy szakítani, lezárni egy párkapcsolatot, hogy közben ne okozz vele fájdalmat. Ám a jelenlegi fájdalom elenyészik amellett, mint annak az életnek a leélése, amit boldogtalanul, áldozatként, alárendelt szerepben csinálsz végig.

Ne is törekedj erre. Sokkal inkább azzal foglalkozz, hogy csináld jól és gyorsan.

Ha nehezen szakítasz vagy az ismerősöd, két dologban szükséges a fejlődés:

Ha nem látod, hova mész tovább, nem tudsz tovább menni. Mindenképpen szükséges célállapotokat, célokat tervezni és azokat kitartóan megvalósítani. Hiszen ez fogja a szenvedélyt és a végtelen lelkesedést elhozni az életedben.

Az önmegvalósítás folyamata a szabadság, béke állapotába visz el. Ám ehhez szükséges tisztán látni, hogy mit is akarsz valójában.

Ha nem tudod kikommunikálni magadból, mit is akarsz valójában, soha nem fogod tudni az akaratodat tisztán érvényesíteni. Maximum hatalmi drámákkal, érzelmi zsarolással, bűntudatkeltéssel. És nem túl kedves és szeretettel teli dolog, zsarolni és bántani azt, akit szeretünk, csak azért mert nem tanultunk meg kommunikálni.

A kommunikáció áthatja létezésünk minden pillanatát, így minden szempontból előnyős megtanulni asszertíven kommunikálni, hogy szeretettel érvényesíteni tudd az akaratodat.

Hogyan szakítsunk kíméletesen 3 lépésben?

1. lépés: CÉL

Tedd rendbe a motivációdat, lásd tisztán a célodat, pozitív jövőképedet. Szedd össze, mit nyersz a szakítással, és csak erre koncentrálj.
Milyen érzésekkel akarsz rendelkezni a párkapcsolatodban? Milyen legyen a párod gondolkodás módja? Hogyan éljetek? Hol éljetek?

Érdemes nagyon tisztán látnod, hogy milyen az a Párkapcsolati modell, ami valóban a tiéd, és maradéktalanul felszabadít és boldoggá tesz. Hogyan élj 21-dik századi párkapcsolatot?

Mind ezen kérdéseket érdemes végig gondolnod és összeírni mit is akarsz valójában.

2. lépés DÖNTÉS

Hozz határozott döntést arról, hogy szakítasz és kitartasz mindenáron a céljaid mellett.
A döntéseddel köteleződsz el a változás mellett. A döntéseddel hatalmazod fel a benned lévő és a téged körülvevő végtelen erőt, hogy a célodhoz igazítson mindent.

Tehát a döntéseddel adsz parancsot az energiának, hogy mivé alakuljon, és milyen valósággá álljon össze. 

3. lépés CSELEKVÉS

Cselekedj a céljaiddal és a döntéseiddel összhangban, gyorsan. Kommunikálj tisztán és asszertíven. Egyezz meg a lezárás menetéről, elválás feltételeiről. Mondasd ki vele is, hogy vége. Ne engedj az érzelmi zsarolásnak a bűntudatkeltésnek. Állítsd meg, ha hatalmi drámába kezdene.

És ne feledd soha:

A szakításban az a jó, hogy az élet térdre kényszerített. A bánat a fejed tetejére állított, és dühödten kiráz a lelkedből minden hazugságot, amelyben éltél.

Minden félelem, amit a szőnyeg alá söpörtél, elbagatellizáltál vagy letagadtál, most egyenesen az arcodba bámul; minden alkalom, amikor lemondtál az erődről, megtagadtad, amit belül nagyon is jól tudtál, valaki más érzéseit és szükségleteit helyezted a sajátod elé, vagy megelégedtél valami kevesebbel az életben.

Nincs hová bújni. Az élet erőszakkal felnyitott, és most kegyetlenül és könyörtelenül arra kényszerít, hogy továbblépj, fejlődj és növekedj. – Katherine Woodward Thomas

Egyszerűen csak állj oda elé és mondd meg neki, hogy vége. Most. Ne halogasd tovább, mert egyre rosszabbul leszel. És kezdd el magad rendbe tenni, kezd el kinyilvánítani milyen érzésekkel akarsz rendelkezni a következő párkapcsolatodban. Hogy legközelebb már sokkal jobb legyen. Hajrá!