– Miért a barátok? Miért bírálnak? Miért bántanak? Ha nem változnék, minden olyan lenne mint régen! De nem tudok, nem változni, mert hív a szívem! Hajt a vérem! Mennem kell tovább! Ők miért? Ők miért ítélkeznek, somolyogva nevetnek, legyintenek és elfordulnak, kibeszélnek, véleményeznek? Miért? Miért teszik? És miért fáj ez ennyire, hogy a lelkem kiszakadni készül?

– Mert közös utatok véget ért. El kell őket engedned, nagy hálával és szeretettel a szívedben. Köszönd meg nekik viselkedésüket, mert megmutatták, hogy mi a dolgod. A harcos nem áll meg. Megy tovább a szíve útján. Van aki elkísér egy darabon, van, aki hosszabb ideig tart veled. Hagynod kell őket is a saját útjukat járni. Kérdd meg őket, hogy bírálat, ítélkezés nélkül engedjenek el téged, hogy te is járhasd a saját utadat.

– Az életem gyökerestül megváltozott. Azt mondják, már nem az vagyok, aki voltam. Már nem szeretnek, mert nem olyan vagyok, mint régen.

– Dehogynem szeretnek. Csak nincs közös témátok. Te erre, ők arra. Teszik a dolgukat, ahogy te is teszed a dolgod. Annyi változott csupán, hogy más energiában vagytok. Másra helyeződött figyelmetek fókusza. Nem ugyanaz érdekel már benneteket. Nincs közös nevező.

– Nagyon hiányoznak.

– Ugyan miért? Hiányolod az érzelmi identitásuk energiáját, mert már nem kapsz belőle? Ők hiányoznak, vagy csak az az energia, amit tőlük kaptál. Most már mások vagytok. Változtok. Ha igazán szeretnétek egymást, nem számítana ki, mit, csinál, mire figyel, mit tesz nap, mint nap és azt hogyan teszi. Mert nem ez lenne az értékmérő. Amíg olyan emberekkel veszed körbe magad, akik lekicsinylően beszélnek rólad és a barátaidnak hazudják magukat, és te szomjazol az energiájukra, folyamatosan szenvedni fogsz.

– Mester, ez fáj.

– Persze. Mert nem ezt szoktad meg. A simogatást, a szeretet fröccsöket. Amíg úgy viselkedsz és olyan vagy, ahogyan az nekik jó, megkapod. Ha már nem tetszik nekik a változásod, megvonják ezt. Ezt szenveded el, mert az energiaszálból, mely kapcsolódásotok révén élt, nem áramoltat több energiát. Ennek a hiányát érzed csupán.

– Mit tehetnék?

– Tudatosítsd magadban, hogy olyan lelkekhez kapcsolódsz, akik már nem támogatják szívbéli utad, teremtésed, alkotásod, hanem csak hátráltatnak. Döntened kell. Őket választod, vagy magadat. Okosan dönts! A fejlődést megszakítani nagyon veszélyes, mert nem csak lerombolod mind azt, amit eddig felépítettél, hanem még mélyebbre visz az őrvény, mint előtte. Felelősséggel tartozol, elsősorban magadért, de mindenkiért is, aki hisz benned. Nem fordulhatsz vissza, mert csak még több fájdalmat és szenvedést fogsz megélni.

– Ez elég rémisztően hangzik.

– Csak az első lépés miatt félsz. Mert nem tudod, mi lesz ezután. Gondolataid félnek a jövőtől, és megpihennének a múltban. Neked a jelenben van a helyed. Itt kell felelősséget vállalnod gondolataidért, érzéseidért, tetteidért. Most már nem állhatsz meg. Abba beleszakadna a szíved.

– Jaj ne már, ez nem lehet ennyire komoly! Mindig azt mondod, Mester, hogy ne vegyem túl komolyan az életet. Játsszak, tegyem a dolgom szeretettel, te meg itt rémisztgetsz, félelmet keltesz bennem. Nem is értem, miért csinálod?

– Tehát nem kell túl komolyan venni az életet?

– Mindig erre tanítottál, hogy a jelen pillanatot vegyem komolyan, és azért tartozok 100%-os felelősséggel.

– Igen, valóban ezt tanítottam. Azt is tanítottam, hogy magadat se vedd túl komolyan?

– Igen, azt mondat Mester, hogy a szeretetre fókuszáljam a figyelmem, lássam tisztán az érzéseimet, a gondolataimat, cselekvéseim motivációját. De ne görcsösen, ne akarással, hanem szelíd megengedésben spontánul.

– Ha egy külső esemény hatására, fájdalom keletkezik benned, amitől szenvedést élsz meg, mi történik veled az adott pillanatban?

– Hát, nem vagyok jelen. És …jaj.. túl komolyan veszem magam?

– Én értem.

– Azt akarod mondani, hogy csak azért van bennem fájdalom a barátaim elvesztése miatt, mert túl komolyan veszem magam?

– Én nem akarok neked mondani semmi ilyesmit. A kérdés az az, hogy te mit mondasz magadnak?

– Csendre van szükségem. Elfelejtettem, hogy csak az egom késztethet fájdalomra, félelemre. Isteni esszenciám a szeretet létállapotában az egységben lélegzik. Ott nem veszíthetek el soha senkit, hiszen a végtelen térben, az időn túl, mindig egyek vagyunk. Egy vagyunk.

– Örülök, hogy tudod. Mikor éled meg végre?

– Úgy döntöttem, hogy mostantól élem mind azt, amit tudok, cselekszem, mind azt amit tudok.

– Mit tudsz?

– Hátra lépek és hagyom, hogy a szeretet vezessen utamon.

– Értem. Akkor most elárulod, hogy mi a bajod? Mi van a barátaid elvesztésével, bírálásaikkal, ítélkezéseikkel és az ezek által elszenvedett fájdalmaiddal? Mi van az elengedés nehézségével?És mindig a legfontosabb kérdések!

MILYEN TÜKÖRBE NÉZTÉL BELE?

MIRE AKAR TANÍTANI TÉGED EZ A SZITUÁCIÓ?

“Nincs elengedés…”

– Értem. Minden belőlem születik! Nincs elengedés, hiszen nincs birtoklás sem. Vajon melyik barátom változása zaklatott így fel? Mester, sétálunk egyet, gyönyörű a természet. Igyunk egy teát is, és közben csak hallgassunk a csendet. Remekül érzem magam!

– Köszönöm, hogy beleköltöztél a szívedbe. Ép itt volt az ideje!


Az elengedésről Mini Videósorozatot találsz az OtthonFa youtube csatornáján!


Kárpáti Boglárka on Facebook
Kárpáti Boglárka
Kárpáti Boglárka
Szia! Kárpáti Boglárka vagyok, az Önismereten alapuló problémakezelés specialistája, az OtthonFa társalapítója, író, vlogger és az OtthonFa Önismereti Blog szerzője. Célom az emberek tudatának felszabadítása. Köszönöm, hogy az én írásomat olvasod. Hiszem, hogy Neked is segít.

Pin It on Pinterest

Read previous post:
Hála létállapota a legnagyobb Teremtő Erő

Végtelen lehetőségek terében, a Hála létállapotában vagyok és csak az történik velem, ami számomra a legjobb Persze csak akkor ha...

Close