Nem vagyok sem jós, sem kuruzsló, sem jövendőmondó.

Mégis előre lehet jelezni bizonyos „önismereti trendeket”, ahogyan az üzleti életben és a divatban is előre lehet jelezni jövőbeni változásokat.

Ebben az adásban pontosan ezt tesszük meg közösen, hogy felkészülten vághass bele a jövő évbe.

Ám szeretnélek megnyugtatni: nem valami őrült mágia az, amit az adásból kapni fogsz.
Helyette megalapozott előrejelzés, és gyakorlati tippek. Ahogy mindig, úgy most is varázslatok és mellébeszélés nélkül 😉

Szeretnél ott lenni az élő adáson?
Érdemes, hiszen az élő varázsának élvezezetén kívül kérdezhetsz is a műsorban.
Kérj értesítőt az élő adásról a Facebook Messengeredbe itt: https://otthonfa.hu/messenger-ertesito

Hangfelvétel (MP3) formátum:

[smart_track_player url=”https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/of-public/Hanganyagok/Onismereti33/2017-12-18_Szinte+minden+amit+2018-r%C3%B3l+tudnod+kell+-+%C3%96nismereti+el%C5%91rejelz%C3%A9s+Bogit%C3%B3l.mp3″ title=”Szinte minden amit 2018 ról tudnod kell” artist=”Kárpáti Boglárka – OtthonFa” hashtag=”önismeret,önismereti33,előrejelzés2018″ twitter_username=”otthonfa” ]

Kapcsolódó anyagok:

"Mintha szupererőd lenne, pedig csak kommunikálsz"

TRÉNING: „Konfliktusból megegyezés, avagy az asszertív kommunikáció elsajátítása”

"Célkitűzés gyomorgörcs nélkül, célmegvalósítás egyszerűen"

Azt hihetnéd ez valami vágyálom, pedig ez az Önismereti Évindító Nap. Nézd meg a részleteket, kattints a gombra!

Transcript (videó legépelve)

Szinte minden, amit 2018-ról tudnod kell – „Önismereti előrejelzés” Bogitól

Sziasztok OtthonFások! Szeretettel köszöntelek benneteket a mai Önismereti 33 élő Facebook műsorban, ahol megoldásokat kaptok varázslatok és mellébeszélés nélkül. Juhuuuuu! 2017. december 18. van, ez igazából egy teljesen felesleges információ. Viszont nagyon-nagyon fontos és érdekes, izgalmas információkat hozok neked arról, hogy mi vár rád 2018-ban. És ugye a műsorunk címe: Szinte minden, amit tudnod kell 2018-ról – Önismereti előrejelzés Bogitól! Nagyon fontosnak tartom, ez 2015 óta, mióta az első Évindító Napot megtartottuk, azóta folyamatosan, közösen készülünk itt OtthonFások a jövő évre, hogy leginkább, legszuperebbül ki tudjuk aknázni a jövő évi energiákat és ezáltal ki tudjuk maxolni mindazokat a rejtett képességeket, amelyek bennünk vannak, amelyek segítik a saját magunk legszuperebb énjének a megélését. Úgyhogy sziasztok, hello! Írjatok egy hellot, egy sziát a videóhoz, a hozzászólásba írjátok meg, hogy honnan nézitek a műsort, hogy a világ mely pontjától figyeltek engem. Illetve osszátok meg a videót a kedvenc csoportotokban, az idővonalatokon, hiszen nagyon-nagyon fontos lesz, egy nagyon összegző, egy nagyon esszenciális információt fogtok kapni 2018-ról.

Közben én is megkeresem a videót és akkor én is megpróbálok oda belépni, hogy lássam a hozzászólásotokat. Juhuuuu! Itt vagytok! Pátkai Ádám, Kertész Anna, Fodor Dorina! Sziasztok, sziasztok, sziasztok! Egyre többen. Azt hiszem, hogy ezt egy kicsit lejjebb veszem, hogy jobban átlássam, hogy ki ír. És látom, hogy váááóó, egyre többen vagytok. Juhuuuu! Nagyon jó!
Na, akkor vágjunk is bele a mai műsorba, hiszen rengeteg információt hoztam nektek, és tollat, papírt elő, hogy tudjatok jegyzetelni! Érdemes lesz majd ezt a műsort utólag is visszanézni és mindenféleképpen pozitív beállítottságot, pozitív attitűdöt kérek szépen tőled, hiszen törekszünk a legjobb dolgokat kiszedni az évből. Ugye mindig azt tanítjuk itt a valódi önismeret útján, hogy ragadd meg az erősségeidet, fejleszd fel és azzal lovagold meg a lehetőségek és a csodák hullámait. Úgyhogy 2018-ról.

Kezdjük először a negatívumokkal, amik várhatóak. És ezeket azért mondom el, mert rengeteg írást találtam az interneten, 2018-as előrejelzést. Számmisztikait, asztrológiait, asztrozófiait, ugye a Maja naptárt, aztán mit tudom én, asztroszkópot, kínai naptárt, meg ugye egyéb csajokkal, gurukkal, tanácsadókkal dugtuk össze a fejünket és egyeztettünk, hogy ez a sok-sok írás, ugye ebből mennyi valódi tényleg, mennyi szakmai írás és hogy mi az, amivel foglalkozni kell. Úgyhogy már a 2018-as Évindító tervező-fejlesztő füzeteid is ugye ennek a szellemiségében készítettem el. És ugye 2017 nyarán, amikor először kezdtünk el foglalkozni, tehát azért ez egy hónapok eredménye, ahogy így készülünk a következő évre itt, az OtthonFánál, akkor láttuk azt, hogy „Hujujjjj! Ez egy nagyon kis dögös év lesz!” Azt hiszem, hogy ez a legjobb szó rá, amit lehet mondani. És hát elárulom a titkot – ugye minden évnek adunk egy nevet 2015 óta, mióta az első Évindító volt -, úgyhogy figyelem, 2018 a sorsfordulás éve lesz! Egy igazi sorsfordító év, úgyhogy mindenféleképpen a legjobb helyen vagy, hogy foglalkozol valódi önismerettel, hiszen a belső változás az, ami eszközölni tudja a külvilágban lévő változást. Úgyhogy adj hálát magadnak, hogy foglalkozol önismerettel, mert azt gondolom, hogy akik foglalkoznak önismerettel, azoknak a jövő évük tele lesz lehetőségekkel és csodákkal.

De nézzük akkor a negatívumokat is! Ugyanis minden energiának, minden dinamikának, hullámnak van egy alacsony és van egy magas minősége. És nagyon könnyen bele tudunk csúszni ebbe az alacsony minőségbe, hogyha nem használjuk azokat a, a, az információkat, nem ültetjük át a gyakorlatba, nem cselekedjük meg, nem használjuk fel a tudásunkat arra, hogy éljük a mindennapjainkat és könnyedebbé, lazábbá, nyugodtabbá, boldogabbá tegyük a mindennapjainkat. És erre nem vagyunk tudatosak, nem törekszünk erre minden nap, nem csináljuk az esti, reggeli dolgokat, akkor bizony nagyon könnyedén el tud menni az ember fókusza. Miért? Mert a külvilágban mindenki üvölt és kiabál a figyelmedért, hogy figyelj rá, adj neki figyelmet. Ugye ezzel tudod tölteni őket energiával. És hogyha elveszel, ha nem vagy tudatos, ha nem figyelsz oda, akkor egészen biztos, hogy néha bele fogunk csúszni ezekbe a negatívabb minőségekbe és ilyenkor jó, hogyha bekapcsol majd a sárga lámpa a fejedbe, hogy veszély, veszély, veszély!

Na, és akkor ugye a hozzászólásokat köszönöm. Látom, hogy Svájcból, Inárcsról, Toronyról, rengeteg helyről írtok nekem. Ezt nagyon-nagyon szépen köszönöm, ez engem nagyon motivál és inspirál. És feltétlenül írjatok kérdéseket, hogyha valami nem lesz egyértelmű azzal kapcsolatba, amit mondok. Ez tök fontos lesz, az Évindítón is nagy hangsúlyt fektetünk erre, és a tervező és a fejlesztő füzetekben is, ezért is fejlesztő füzetek, mert törekszem rendezni a gondolatodat a feladatokkal kapcsolatban. Tehát nagyon fontos, hogy a lehető legtisztábban tudd befogadni ezeket az információkat, mert akkor fogod tudni átültetni majd a gyakorlatba. Na és akkor, ugye a kérdéseket feltétlenül írjátok itt a videóhoz hozzászólásba, hogyha lesznek, hogyha valami nem egyértelmű. Illetve hogyha utólag nézed, akkor is írd, mert én azt látni fogom és fogok rá válaszolni, mint ahogy eddig is mindig tettem.

Na, és akkor kezdjük a negatívumokkal, ahogy ígértem. Ezen nagyon gyorsan végigszaladunk, hiszen nem ez lesz a lényeg. Minket ez igazából csak azért érdekel, hogy ha esetleg belecsúszunk ebbe az alacsonyabb minőségbe és ezeket a, a, a dinamikákat éljük meg, akkor tudjuk azt, hogy „Oké, oké, állj, állj, állj, állj! Jó, most szarul vagyok, rendbe van. Akkor most rendeznem kell a gondolataimat, hogy vissza tudjak ülni a hullám tetejére.” Na és amikor ezeket tapasztalod magadban, akkor feltétlenül kérj segítséget majd.
Na, nézzük! Először is ugye nagyon intenzív érzelmi állapotok lesznek jelen 2018-ban. A női minőséghez tartozó érzelmi túlfűtöttség mindenkinél elő fog fordulni. Férfiaknál, nőknél egyaránt, erről majd fogunk beszélni később is. De amire figyelj, hogyha ezeket tapasztalod, akkor azonnal kérj segítséget, vagy azonnal állj meg és azonnal rendezd magad.
Az első és legfontosabb a szeretetlenség. Hogy előfordulhat, hogy azt fogod érezni, hogy nem szeretnek, nem vagy jó, nem ismernek el, nem becsülnek, nincs helyed a világban. Tehát jönnek ezek a teljes őrületek. Aztán folyamatos lesz a múlt visszahúzó ereje. Nagyon sok lehetőséget fogunk kapni, ahogy már idén ősszel is tapasztaltad, hogy egy csomó mindent el kellett engedni, le kellett vágni, meg kellett fejlődni, meg kellett ugrani, felül kellett rajta emelkedni. Ez jövőre is abszolút jelen lesz, csak egy kicsit lágyabb minőségben, de ilyen, ilyen, tudod, ilyen sunyi, gusztustalan, alattomos módon majd becsúszik, és egyszer csak azt veszed észre magad, hogy ’aaaa’, így vagy. Tehát ezért nagyon fontos, hogyha azt érzed, hogy jön a múlt, régi párkapcsolatok, régi munkahely, régi fájdalmak, régi szenvedések, akkor mondd azt, hogy „Oké, oké, oké! Kiestem a jelenből. Visszalépek a saját pályámra és gyerünk tovább!” Az érzelmi túlfűtöttség, az egészen biztosan jelen lesz egész évben, 2018-ban. Ugye, de leginkább majd az év második felében fognak így kiömleni ezek az érzések, aminek egyébként abszolút pozitív vetülete az, hogy már sokkal fejlettebb vagy, hiszen foglalkozol valódi önismerettel és így fogsz tudni vele bánni. Elő fog kerülni rendszeresen az ego, a hiszti és ez az agresszív fellépés. Ugye attól függ, hogy kinek melyik védekezési mechanizmusa lesz majd az erősebb, ezekkel próbálja majd bevédeni magát, és amikor elfáradsz, leesik az energiaszinted, mert nem töltődtél fel, akkor le tudsz csúszni ebbe az állapotba. A szétesés és a kétségbeesés is abszolút jelen lesz jövőre! Juhuuu! Úgyhogy ennek nagyon örülünk, de semmi baj, hiszen rengeteg gyakorlati lehetőséget hoztam most is arra, hogy hogyan kell ezt kezelni.
Igen, és jövő ősszel egy általános, ilyen negatív, szar hangulat fogja majd felütni a fejét, és így hullámzik. És hát most így hadd ne mondjam, hogy mi hullámzik a víz tetején. Körülbelül azt fogod érezni és ugye az lesz a dolgod, hogy kiemelkedj ebből az egész őrületből. És ehhez persze minden segítséget megkapsz. Na, ezek voltak a negatívak önismereti szempontból.

És most nézzük a sokkal konkrétabb csodákat, amik várnak ránk a 2018-as sorsfordítás évében! Közben pedig ránézek, hogy jöttek-e kérdések. Sziasztok, sziasztok, hello, hello, sziasztok, sziasztok, hello, hello! Oké, nem nagyon látok kérdéseket. Köszönöm a sok bejelentkezést. Ne felejtsétek el, lájkoljátok le a videót, imádjátok le, hogyha tetszik és osszátok meg mindenkinek, hogy ne csak a, a fura, misztikus, sokszor érthetetlen információ terjedjen a neten, hanem hogy kézzel fogható, gyakorlati, egyszerű, racionális dolgok is terjedjenek, amik segítik a mindennapokat boldogabbá tenni.

Na és akkor nézzük, hogy 2018-ban milyen csodálatos dolgok jönnek! Először is rengeteg lehetőséget fogunk kapni arra, hogy gyönyörűen megéljük a női és gyönyörűen megéljük a férfi minőségünket. Ugye a nő, az a befogadó minőség, a férfi pedig a kiáradó minőség. És hogyha te nő vagy, akkor meg fogod tanulni azt a szelíd befogadást, amitől leginkább nő tud lenni egy nő. Tehát hogy nem ez a harcos ’aaaaa’, nem ettől lesz egy nő nő, hanem attól lesz, hogy azzal a bölcs, szelíd befogadással tudja szemlélni a világot. A férfiaknál pedig abszolút meg fog jelenni az a fajta békés harcos férfi attitűd, amit egyébként tök sokan hiányoltak. De hát ezt tudjuk, hogy leginkább azért, mert a nők kasztrálják a férfiakat és most lehetősége lesz a férfinak lerázni magáról ezeket a láncokat. A nőnek is lerázni magáról ezeket a láncokat és nincs is annál csodálatosabb, amikor a nő meg tudja élni őszintén a nőiességét, a férfi meg tudja élni őszintén a férfiasságát, és ebből a kapcsolódásból csoda dolgok tudnak születni. Mint az OtthonFa például. És ebből kifolyólag óriási szerepet fog kapni jövőre az emberi kapcsolatok területe. És az emberi kapcsolatokon belül pedig a párkapcsolatok területe. Főleg 2018 második félévétől. És azért lesz ez különleges és másabb, mint, mint az eddigi párkapcsolat gyógyítás és tisztítás, mert most egy teljesen tiszta szintlépésre lesz lehetőség, amikor egy olyan szenvedélybe, egy olyan, olyan magas minőségbe tudod majd emelni a párkapcsolatodat, ami eddig úgy hiányzott, aminek így a hiányát élted meg eddig, az most jövőre meg fog jelenni.
Aztán egész ősszel mit gyakoroltunk? Azt gyakoroltuk, hogy urald a rendelkezésedre álló energiákat. Ugye ez azt jelenti, hogy vannak képességeid, készségeid, rejtett erőid, szaktudásod, különleges látásmódod. És ezeknek az erőknek és az összes személyiségednek neked kell lennie a kapitánynak. És ugye ezt gyakoroltuk egész ősszel, hogy urald az energiákat, tartsd kézben az energiákat, ne menj bele hatalmi drámákba. Ne, ne hisztizz! Törekedj asszertíven kommunikálni. Légy, légy megegyező az emberekkel! És ugye ez, ennek a nyomógombjait nyomogatta az egész ősz 2017-ben. És most 2018-ban egy kicsit más szempontból, de ugyanezek az energiák fognak visszajönni. Mit jelent ez? Ugye idén ősszel, 2017 őszén, rengeteget gyakoroltuk a koncentrációt, a figyelmet, a csendet, a meditációt. Éppen azért, hiszen ahhoz, hogy uralni tudd az életedet, uralni tudd az energiáidat, ahhoz igazából mit kell tudnod uralni? A mentális teredet. Ugye? Ezt a szellemi teret itt! És hogyha ezt megtanulod jól uralni, akkor igazából – és ezt úgy hívták így a, a tanácsadói csapatomban a csajok, hogy – ez a művész mágus előtörése fog jönni! De csak és kizárólag akkor, hogyha kézben tudod tartani az energiáidat, hogyha nem vagy önsajnálatban, hogyha a minőségeknek nem az alacsony, hanem a magas minőségét tudod megélni.

Közbe nézem, hogy jött-e kérdés. Pál Pityi írja, hogy „Azt szeretném kérdezni Bogi, hogy amiről azt érezzük most, hogy elengedtük, feloldottuk, de újra szembejön jövőre, akkor az lehet az, hogy még mélyebben is dolgunk van vele, vagy hogy inkább nem volt igazi a feloldás?” Ebben is szintek vannak, tehát ezt úgy képzeld el, hogy az életed, amikor haladsz a valódi önismeret útján, az olyan, mint egy felfele ívelő, táguló spirál. És ahogy a kicsiben, a nagyban ugyanazok a történések, minőségek fordulnak elő, csak te már egy sokkal magasabb szinten, kicsit felülről látod ezeket a dolgokat. És amikor valaminek az elengedésével dolgozol, akkor ugye ez azért nehéz, mert meg kell tanulnod levenni a figyelmed fókuszát arról a dologról. Le kell venni a figyelmed fókuszát a múltról, és a jelenbe és a jövőbe vetett céljaidra kell fókuszálni. És igazából ehhez mentális önfegyelemre van szükséged. És hogyha az nincs, akkor szívás van! Miért? Mert nem uralod a gondolataidat, tehát nem uralod az érzéseidet. Hiszen a gondolataid uralják az érzelmi irányító rendszert, aminek az lesz az eredménye – történik valami, átfut rajtad egy észrevehetetlen gondolat, az kivált egy érzést – és ’ááááááá’, és szenvedés van, meg nehézség van, meg őrület van. Ezért nagyon fontos a mentális önfegyelem gyakorlása. Semmi baj nincs azzal, hogyha újra és újra és újra előkerülnek ugyanazok a dolgok, tudod mi vele a dolgod, megcsinálod és gyerünk tovább. Jó? Oké!

Közbe nézem, hogy jött-e még kérdés. Jó, egyelőre nem látok többet. Tehát ugye ott tartottunk, és hogy Pityi nagyon jól belekérdezett ebbe az egészbe, hogy nagyon fontos lesz jövőre a, az uraláshoz, ahhoz, hogy kézben tudd tartani a saját energiáidat, nagyon fontos lesz a mentális és az érzelmi önfegyelem fejlesztése. Ugye a mentális és érzelmi önfegyelem arról szól, hogy uralom a gondolataimat, hozzájuk rendelek megfelelő teremtő érzéseket, amik aztán kisugároznak, adott cél irányába megyek előre, észreveszem a lehetőségeket, élek velük, ezáltal fejlődök és valósítom meg a céljaimat. És mentális önfegyelem nélkül igazából az ember csak sodródik, nincs semmi. Ugye két dolog nagyon fontos, hogy az ember tudja uralni az életét: a mentális önfegyelem és a célok. És ha a kettő közül valami hiányzik, akkor az, hát az, az szenvedés. Tehát hogyha valaki, akkor én azt tudom. Hát az posvány, mocsár, gödör, depresszió, öngyilkossági hajlamok, abba úgy minden benne van. Antidepresszánsok, nyugtatók, altatók szedése, szóval ez a, ez a, ez a hogyan nyírjuk ki magunkat az életből, ez a lassú öngyilkosság. És onnantól kezdve, hogy vannak céljaid, amiket el akarsz érni, egy állapotok, egy szolgálat, bármi, amit te szeretnél és akarsz, akkor elkezd belőled felébredni az a belső erő és az a rejtett képesség, ami szükséges ahhoz, hogy azt a célt meg tudd valósítani. De ha nincsenek céljaid, akkor nincs mihez csatlakoznia ennek a belső erőnek, akkor miért jöjjön elő. Akkor ő ott szépen elvan, és hogyha ő ki akar törni és te meg elnyomod, akkor szépen egy belső rombolásba is képes menni. Jó? Tehát hogy ezért lesz ez nagyon fontos.

Lőrincz Márton írja, hogy „mentálisan zavart vagy”. Hát, köszönöm szépen Márton, ezzel nem nagyon értek egyet, de minden véleményt fogadok.

Menjünk tovább! Ugye nagyon fontos lesz jövőre, hogy rakd rendbe az énképedet. Hogyha, ugye az énkép, az azoknak a gondolatoknak az összessége, amit saját magadról gondolsz. Ha folyamatosan negatív gondolatokat gondolsz magadról – hogy „de hülye vagyok”, „de béna vagyok”, „nem vagyok rá képes”, „félek”, „nem tudok kérdezni” -, tehát hogy folyamatosan ilyen öndegradáló, önszabotáló gondolataid vannak, akkor az önkorlátozó hiedelmeid így tombolnak benned és abszolút negatív lesz az énképed. Na most egy negatív énképpel, hogyha nem hiszel és nem bízol magadban, akkor nem fogod tudni az energiákat kézben tartani és uralni, sőt, a saját belső erődet sem fogod tudni uralni és kézben tartani, és jó szolgálatra felhasználni. Tehát ezért nagyon fontos, hogy, hogy foglalkozol önismerettel, ezt nem tudom elégszer elmondani. Tehát ahhoz, hogy valaki fordítson egyet a sorsán, ahhoz az kell, hogy belül fordítson a belső világán először.

Közbe Anna is megjött. Hello! Oké, egyelőre nem látok több kérdést. Kérdezzetek! Na, és akkor menjünk tovább! Ugye 2018-ban, próbálom a lehető legegyszerűbben megfogalmazni, hogy ne legyen ilyen zakkant spiris, azt fogod érezni és tapasztalni, hogy mindamellett, hogy nagyon intenzíven rád törnek az érzések, folyamatosan, mint hogyha ilyen próbatételeken mennél keresztül. És ezeket a próbatételeket próbatételnek abszolút csak az ego érzékeli. Tehát nagyon fontos lesz megszelídítened az egódat, kialakítani vele egy szuperszonikus kapcsolatot és uralni őt és, és felhasználni őt a céljaid megvalósításának az érdekében. Ugye ez mit jelent? Tehát tök sokat foglalkozunk az egóval. Pontosan azért, mert el akarom venni az élét. Hogy képzeld azt el, hogy van egy nagy gömb, és az te vagy, és ebbe van egy icike-picike gömb, és az az egód. És azért gondolod, hogy ez ilyen nagy meg erős, meg tud rajtad uralkodni, meg azt csinál bent, amit akar, mert nem szelídítetted meg, nem beszéltél vele, nem zaboláztad meg. Őneki hatalmas ereje van, végtelen eszköztárral tud téged manipulálni, hogy megállítson, hogy védjen. És neked az a dolgod, hogy megegyezz vele, mint az anyukáddal, aki ugyanúgy védeni akar téged a csalódástól. Attól, hogy megfázol. Attól, hogy nehogy bajod legyen, hogy nehogy fájdalom érjen. Ugyanúgy az egód is meg akar téged óvni ezektől a negatív érzésektől. És ezekkel a, az énvédő, önvédő mechanizmusokkal, amik ugye azt jelentik, hogy a jövőbe kivetített negatív kép miatt megállít a cselekvéstől. Ugye vannak ilyen kérdések, hogy mi lesz, ha? Mi fog történni? Mit fogok veszíteni? Fogok-e ezen nyerni? kérdések. És ezekkel a kérdésekkel tud félelmet generálni benned, ezekkel a kérdésekkel állít meg téged. És hogyha te megállsz és elkezdesz gondolkodni, hogy „Jó, még nem jött el az ideje.” Meg „Nem vagyok rá felkészülve!” „Még nem tudok eleget. Még tanulnom kell, stb., stb.” Tehát bármilyen racionalizálás útján megállsz a cselekvésben, akkor az ego nyert. Mert ő azt akarja, hogy maradj bent a komfortzónádon belül, és hogyha te ki akarsz lépni a komfortzónából, ott baj érhet, ott elveszítheted a szeretteidet, és jön az összes ilyen dramatikus történetével. Oké? Tehát nagyon fontos lesz az jövőre, hogy tisztán lásd, hogy mikor vagy egóban és mikor nem. Ugye ehhez is mentális önfegyelem kell, hogy külön tudd választani azokat az érzéseidet, amelyek lehúznak, visszatartanak és azokat az érzéseidet, amelyek előrelendítenek, amelyek motiválnak, amelyek lelkesítenek. És lehet, hogy az is félelmet vált ki – hát mindannyian félünk az ismeretlentől -, de ez egy nem megállító érzés, hanem olyan, mint amikor ráülsz egy rakétára és ’vummmm’, így mész előre és tök izgi! És ilyen, ilyen pozitív izgatottság van benned. Jó?

Aztán nagyon fontos lesz jövőre, hogyha dédelgettél olyan álmokat, hogy tanácsadói tevékenységbe kezdj, vagy segítő tevékenységbe kezdj vagy, vagy bármi, ami, ami belőled születik, abból te egy üzleti tevékenységet akarsz létrehozni, akkor 2018 ezt nagyon fogja támogatni. Tehát minden, ami kiáradás, ami belülről születő csoda, ami, ami ugye példamutatással társul, ami szolgálja az emberek életjobbítását, ezeknek a, a, a rejtett erőknek az ideje eljött, hogy feltörjön belőled és hagyd! Tehát ugye az önismeret által, ahogy folyamatosan figyeled magadat, egészen biztosan érzed azt, hogy, hogy, hogy váltanod kell, hogy változol. És ugye a változás így is, meg úgy is megtörténik, tehát azt nem lehet megállítani. És sokkal jobb, hogyha együtt haladsz a változással, mint hogyha ellenállnál neki. A változással való együtt haladás sokkal kevesebb energiádba kerül, míg hogyha meg akarod állítani a változást. Így, hogyha haladsz a változással, akkor rengeteg erőd, energiád, figyelmed marad olyan tevékenységekre, amelyeket szeretsz csinálni. Jó? Tehát ez nagyon fontos lesz!

Na és akkor beszéljünk még egy kicsit arról, hogy, hogy, hogy mi lesz itt a párkapcsolatok területén. Mert az nagyon fontos hangsúlyt fog kapni jövőre, és hát ezt, ezt, ezt bizony rendbe kell tenni. És Pátkai Ádám írja, hogy „Bogi! Ez már most sok!” Jó, hát tudom, neked mindig sok. Azt írja, hogy „A jól meghatározott cél elég mindezeken felülkerekedni?” Esszenciálisan elég, de nem is a cél az, ami ki fog téged ebből hozni, hanem a céltudatos gondolkodás és akkor egy picit előreugrok a műsorban.

(Megszakadt a Facebook adás, ezért új adást indítottunk….)

Na sziasztok OtthonFások! Újra itt, egy kis technikai malőr után már folytatódunk is. És ott hagytuk abba, hogy Pátkai Ádám kérdezte, hogy elég-e a cél mindezen dolgok felülírásához, megugrásához és ezeken való felülemelkedéshez. Ugye 2018 a sorsfordítás éve lesz, és az Évindítónak a fő témája abszolút az az esszenciális információ és dinamika, ami támogatja neked leginkább, hogy a 2018-as éved a legjobb legyen, és ez nem más, mint a céltudatos gondolkodás. Ugye erről beszéltünk már jó sokszor, most mégis egy picit más szempontból közelítjük meg ezt a dolgot, hogy hogyan is állj hozzá ehhez az egészhez. Mivel ez egy gondolkodásmód, ez egy új szemlélet, ez egy új felfogás, ez egy új agyi kapcsolatokat eredményez majd nálad, hogyha elkezded gyakorolni. A céltudatos gondolkodás, az nem egy robotikus célőrületet eredményez majd nálad, hanem sokkal inkább egy laza, boldog, ilyen, ilyen könnyedebb életet tud eredményezni. Amikor tisztán tudod, hogy mi a dolgod, megszabadultál a mentális zajoktól és pontosan olyan tevékenységeket végzel nap nap után, amit szeretsz csinálni, ami feltölt, ami inspirál, ami, amibe ki tudod árasztani azokat a képességeket, készségeket és rejtett erőidet, amivel rendelkezel, amiért itt vagy a Földön.
Na, és akkor közben én is nézem, hogy akkor elindult-e a videó. Hogyha itt vagytok, akkor gyorsan lájkoljátok le a videót, hogy lássam, hogy be tudtatok-e csatlakozni a második részben is. És ha minden igaz, akkor valamilyen Facebook probléma lehetett, hiszen nagyon-nagyon-nagyon le van lassulva az egész Facebook. Én most már látom itt a videót, úgyhogy minden rendben van.

Tehát ott tartottunk, hogy esszenciálisan lesznek ezek a negatív erők – köszönöm, köszönöm, köszi a sok lájkot, juhuuuu -, tehát negatívan lesznek nehézségek, de hogyha pozitív szemlélettel, céltudatos gondolkodáshoz állsz hozzá a 2018-as évhez, akkor ezeket a lehetőségeket a lehető legmagasabb szinten fogod tudni megélni, egy pozitív attitűdben fogod tudni kezelni mindazokat a, az áramlatokat, amik jövőre meg fognak jelenni.

Na és a céltudatos gondolkodás! Ugye említettem már az előbb, hogy, hogy az „asztrozófiai” tanácsadóm úgy hívja így a jövő év emberét, amit mi majd fel fogunk építeni önismeret szempontból, hogy a művész mágus. Hogy ez mit jelent? Ez egy nagyon-nagyon erős személyiség, és hogyha magad elé képzelsz egy nagy mestert, egy felemelkedett mestert vagy egy nagyon sikeres vállalkozót, akkor rendelkeznek egy nagyon finom energiával. Hogyha ott vagy a közelükben, akkor azt érzed, hogy bármire képes vagy, bármit meg tudsz tenni. Nincs előtted akadály, szeretettel tudod felemelni az embereket, szeretettel tudsz feléjük hozzáfordulni, türelmes vagy megértő figyelemmel. És az ő energiája pusztán csak akkor átjön hozzád, hogyha ott ülsz mellette. Na és ez a művész mágus, ez egy ilyen személyiség benned is, ott van benned! És ehhez viszont az kell, hogy el kell sajátítani azt a szemléletet, azt a gondolkodásmódot, amit ezek az emberek képesek voltak eszközölni. És ez pedig nem más, mint a céltudatos gondolkodás. És szedd le az összes maszlagot, gyomorgörcsös érzést, business dolgot erről az egész sztoriról! Hálózatépítős, céltervezős őrületeket. Mert nem erről lesz szó! Hanem arról lesz szó, a céltudatos gondolkodás esszenciája igazából az, hogy a lehető legmélyebb szinten ismered magadat. Ismered a gyengeségeidet, az erősségeidet. Tudod, hogy milyen káros szokásaid vannak, milyen új szokásokat kell kialakítanod. Tehát a lehető legtisztábban le tudod teríteni magadat egy asztalra és tisztán látod azt, hogy mik működnek benned. Ez az első része. A második része pedig az, hogy törekszel úgy élni, olyan példamutató életet élni a gyerekeidnek, a szeretteidnek, a munkatársaidnak, az alkalmazottaidnak, a, a, a partnereidnek, a párodnak, bárkinek, akivel kapcsolatba kerülsz, egy olyan példát mutatni neki, ami megmutatja azt, hogy lehet boldogan élni, hogy, hogy, hogy lehet szépnek látni ezt a világot. És nem zakkant spiri módjára, ez nagyon fontos lesz jövőre. Hogyha valaki nem fejleszti a mentális önfegyelmét és nem uralja az érzéseit, akkor igazából ezek az erők ki fognak csúszni a kezéből, és ezért lesz nagyon fontos ezt a „művész mágust”, ezt az alkotóművészt megteremteni jövőre, mert ez nem a képzőművészetekről szól csak. Arról is, ugye a női minőséggel a művészetek is nagyobb teret fognak kapni. De leginkább arról szól majd, hogy önmagadban felszínre tudod-e hozni azt az életművészt, aki gördülékenyen éli az életét. Aki átsiklik a megoldásra váró feladatok felett. Aki könnyedén kezeli a problémáit és, és hogy tud támogatást adni azoknak, akiknek szüksége van rá. És ezt az alkotóművészt fogjuk egyébként majd kibontani az Évtervezőben. Ugye akik jönnek az Évindítóra, ők már nagyon várják a ma estét, hiszen ma este fogjuk küldeni, fél 9 és 9 óra között figyeld az e-mailjeidet, ugye a tervező-fejlesztő füzeteket, úgyhogy juhuuuuu, nagyon izgalmas! Tehát az Évtervezőben bontjuk ezt ki, ezt az alkotóművészt és éppen ezért rettenetesen fontos lesz a mentális önfegyelem, hogy össze tudd kapcsolni a jobb agyféltekédet, ezt a kreatívabb, intuitívabb, érzelmesebb agyféltekét a racionális agyaddal, ami struktúrákba szed, ami inkább statisztikákban gondolkodik. És ha ezt a kettőt összekapcsolod és uralni tudod a belső folyamataidat, akkor fogod tudni kibontani azt a kiáradó személyiségedet, amire a világnak szüksége van belőled. Úgyhogy a céltudatos gondolkodás az nemcsak azt jelenti, hogy cél-döntés-cselekvés, ugye ez az alapja, amit el kell sajátítani és meg kell tanulni, hogy ne állítsanak meg a, a döntés után a gondolataim, a félelmeim, hanem tudjam tenni a megfelelő lépéseket, tudjak, tudjak cselekedni, tudjak haladni a célom felé, hogy olyan emberré váljak, aki ezt a célt meg tudja érdemelni. De ez nem egy görcsös, robotikus, szűk látókörű gondolkodás. Ellenkezőleg! Ez egy kitágult, nyitott, szeretettel teli embert jelez, aki nincsen védekezésben, aki nem a védekezési mechanizmusai szűrőjének át engedi be a világot, hanem képes olyan energiákat felhozni magából, hogy a környezetében lévő embereknek tényleg példát tud mutatni.

Na, és hogy jelenik ez meg a hétköznapokban, hiszen ez abszolút fontos lehet! Közben nézem, hogy jött-e esetleg kérdés. Nem látom. Szia mindenki, aki csatlakozott ide, a második felvonásba! A hétköznapok szintjén ez végtelenül egyszerűen fog megjelenni, szükséged lesz minden nap irányba állításra, amikor a gondolataidat irányba állítod. Azáltal, hogy megválasztod a gondolataidat, ezáltal hatással vagy az érzéseidre, ezáltal hatással vagy a hangulatodra, és ha jó hangulatodban vagy, akkor sokkal jobban, sokkal könnyedebben tudod intézni a feladataidat, a dolgaidat, tudod szeretni, amit csinálsz. Hogyha ez nincs meg, ez a reggeli rendbetétel, amikor kitisztítod a mentális zajt és ugye értelmes, előrevivő gondolatokkal töltöd fel magadat, akkor, akkor ez a mentális szétesés eredményeképpen előtörhetnek azok a negatív tapasztalások, amiket a műsor elején, az első felvonásban elmondtam.

A céltudatos gondolkodás magában hordoz egy nagyon-nagyon fontos összetevőt, annyira fontos, hogy erre egy egész külön előadást is szentelünk majd az Évindítón, ami nem más, mint a célzott kreativitás. És a célzott kreativitás, az azt jelenti, hogy, hogy ez az alkotóművész, ez a 21. században nem egyenlő a 18-19. századi nagy, művész embereknek az energiájával. Ők szenvedésből írtak verseket, alkottak képeket, öngyilkosok lettek, az egész életüket elszenvedték, ugye nagyjából 0 érzelmi energiával rendelkeztek. Viszont ma már a, az igazi alkotóművész az örömművész, ami azt jelenti, hogy úgy alkot, hogy élvezi az alkotás minden mozzanatát, pozitív érzésekkel van feltöltve és a csodákat, a világ szépségeit akarja megélni és megmutatni másoknak, és hogy láttatni akarja, hogy mennyire csodálatos dolgokat lát. És a célzott kreativitás, az azt jelenti, hogy akarok valamit elérni, akarok festeni egy festményt, magamat fejleszteni akarom, hogy a lehető legmagasabb szinten tudjam megélni a mindennapjaimat. Akarok egy vállalkozást. És a célzott kreativitás az azt jelenti, hogy olyan magas szinten uralom saját magamat, hogy képes vagyok ezt a hatalmas nagy kreatív energiát beletolni abba a folyamatba, amit én létre akarok hozni és meg akarok alkotni. Tehát nagyon fontos, hogy, hogy szedjük le a spiritualitást, szedjük le az ezotériát mindezekről az információkról! Miért? Jövőre ezt fogom szajkózni megállás nélkül, hogy akkor érdemes foglalkoznod spirituális tanításokkal vagy tanítás átadásával vagy ezoterikus tanokkal, hogyha ki mered jelenteni 100%-osan, hogy uralod a gondolataidat, uralod az életedet, uralod a 3D-s játékszabályokat. Tehát a Maslow piramis szintjei ki vannak pipálva és akkor tudod átadni tisztán az információt, a tudásodat más embereknek. Egészen biztos vagyok abban, hogy sokatokban van az az érzés, hogy segíteni, támogatni akarjátok az embertársaitokat, testvéreiteket, hogy egy jobb világot akartok létrehozni, ez bennem is bennem van. Csak nem mindegy, hogy hogy csinálod. És eddig az volt a tendencia, hogy mindenki azt gondolta, hogy akkor ő segíteni akar az embereknek. És ez egy nem jó motiváció! Azért nem jó motiváció, mert elveszíted a fókuszodat saját magadról, és rengeteg olyan tanácsadót ismerek, akik, akik nagyon jól értenek a szakmájukhoz, viszont a, a saját belső világukat nem rendezik napi szinten.
Mondok egy példát! Én rengeteget skype-olok, rengeteg csoportos tréninget tartok, és hazajövök és az első dolgom az, hogy végiggondolom a tükröket, hogy azok a nehézség, amik a tanítványaimnak nehézségek, hol jelenik meg az életemben. Ez egy nagyon kemény folyamat ám, tehát ez nagyon kemény, bátor szembenézést eredményez, és egy nap, mikor tartok 6-7 Skype konzultációt, akkor ugye ömlik felém azon megfejlődni való területek, amiket nekem még fejleszteni kell. És akkor ezeket szépen én írom össze és szépen építem be a saját önfejlesztésembe. Ez nagyon fontos lesz! És az a kérésem, hogyha tényleg van benned ilyen vágy, akkor biztos, hogy képes vagy azt a tudást átadni, ami benned van. Ebben semmi kétségem nincs, hogy csodálatos segítő és, és oktató leszel. Vagy bármilyen üzleti vállalkozást sikerre tudsz vinni, mert csak egyszerűen játszani kell a 3D-s játékokkal. De hogy te ezt hogy éled meg, hogy te közbe milyen emberré válsz, hogy lesznek-e anyagi nehézségeid, hogy bedarál a sok szenvedés, a sok fájdalom, ami az emberekből önt rád, na itt lesz nagyon fontos szerepe annak, hogy mennyire tudod megőrizni a, a mentális önfegyelmedet. Jó?
Na, és akkor Farkas Zoli írja, „Ezt már megéltem, úgy minden szökőévben. És mindig visszaesek. Hogyan lehet ezt tartósan benne lenni vagy megcsinálni?” Zoli, mire gondolsz pontosan? Mert annyi mindenről beszéltünk már, hogy nem tudom, hogy a kérdésed konkrétan mire vonatkozik. Kérlek, írd meg! „Kicsit, de csak egy picit csúszik a kép és a hang egymáshoz képest, de amúgy meg minden tök jó.” Köszi Gábor! Tehát hogy igazából profi csúcstechnikával dolgozunk, és arról nem tehetünk, hogyha a Facebook éppen most frissít a logaritmusán és akkor emiatt esetleg valami elcsúszik benne. Ez ugye rendszeres most a Facebooknál, rengeteget fejlesztenek, úgyhogy simán bejöhet 1-2 ilyen malőr, na de hát nem foglalkozunk ezzel, tesszük a dolgunkat. Gyerünk tovább! No érzés, no probléma! Nem csinálunk bolhából elefántot, tesszük a dolgunkat és ez a lényeg.

Összefoglalva tehát 2018-as évben, amit írj föl magadra, tetováltasd magadra, hogy a legfontosabb, amit eszközölnöd kell nap nap után ahhoz, hogy így tudd venni a lehetőségeket jövőre is a párkapcsolatok területén, a hivatásod területén, az életfeladatod beindítása területén, az abszolút a céltudatos gondolkodás lesz. Úgyhogy tényleg jó hírem, hogy ez a sorsfordító év, ez úgy tud elindulni majd az Évindító-Önindítón, hogy ezt a témát fogjuk boncolgatni. Imádni fogjátok az előadásokat, és nemsokára érkeznek majd a tervező-fejlesztő füzetek! Ha esetleg eddig még nem jelentkeztél az Évindítóra, akkor tedd meg gyorsan, mert nagyon-nagyon-nagyon-nagyon fontos, hogy ott legyél.

Farkas Zoli közben írja, hogy a „bennünk élő mágusra”. Azért tudsz kicsúszni ebből az állapotból ide, mert elveszíted a fókuszodat. Nem magadon van a figyelmed fókusza, hanem mondjuk a mindennapi feladatokban, tevékenységekben elveszel. Bolhából elefántot csinálsz. És hogyha azt érzed, hogy bedarálnak a feladatok, hogy semmire nincs időd, hogy hajszolsz, teszed a dolgodat, de nincs eredménye, nem olyan az életed, akkor ilyenkor meg kell állni egy picit és végiggondolni azt, hogy hogyan tudsz ide felkerülni. És ide abszolút ezzel a, ezzel a tudással tudsz, hogy lecsendesíted magad, rendbe rakod a gondolataidat, újra feleleveníted a célodat és a céltudatos gondolkodás – cél-döntés-cselekvés, cél-döntés-cselekvés, cél-döntés-cselekvés – lazán, szenvedélyesen, szerelemmel ittasan haladsz előre az utadon. Úgyhogy mindenféleképpen kérdezzetek ezzel kapcsolatban majd, fogunk sokat foglalkozni a céltudatos gondolkodásmóddal. Előző Önismereti műsorokban is beszéltünk már erről, szerintem pont akkor is megszakadt az adás, milyen érdekes. És azokat is nézzétek meg! Kezdjétek el alkalmazni ezt a tudást és figyeljétek meg, hogy hol van benne nehézségetek, mert hihetetlen előnyre tesztek szert. Azért vagy itt a Földön, hogy miután elmész, jobb bolygót hagyj magad után. Mindenki ezért van itt! Mindenki valamilyen küldetéssel, életfeladattal érkezik ide a Földre. És az a csodája az önismeretnek, hogyha foglalkozol saját magaddal, akkor ahogy ez a felszínre kerül, az életed sokkal könnyebb lesz, sokkal szenvedélyesebb. Teszed a dolgodat, ami, ami jön, amit akarsz, amit imádsz. Mész előre, gyönyörűen meg tudsz belőle élni és mégis azt érzed, hogy „Úristen! Ez az élet, ez kevés lesz. Hogy nem 100 évig akarok élni, hanem 300-ig.” És sokkal több minden fog beleférni az idődbe, hiszen az idő uralása is fontos része lesz majd a jövő évnek, de azáltal, hogy uralod a gondolataidat itt bent, azáltal fog kitágulni az idő, és egy napba sokkal több minden belefér. Tehát akkor tudsz visszacsúszni, hogyha nem magadra figyelsz és nem a célodra figyelsz.

Foglalkozni fogunk a különböző intelligenciákkal is, hogy melyik intelligenciába mit kell ehhez fejleszteni. Ugye fontos szerepet fog kapni a, az érzelmi intelligencián belül a kommunikáció és a személyes motiváltság, hogy ne kívülről várd azt, hogy valaki pumpolja beléd, hogy „Gyerünk, menj, csináld! Gyerünk, menj, csináld!” Hanem hogy tisztán látod a célodat és ez fog téged motiválni, ez fogja azt az őrületes, végtelen, határtalan nagy erőt előhívni belőled arra, hogy a céljaidat meg tudd valósítani. És azt gondolom, hogyha valaki úgy tudja élni az életét, hogy megvalósítja az álmait és a vágyait és, és persze belerakja azt a munkát, ami szükséges ehhez, akkor azt gondolom, hogyha mindenki csak ezzel foglalkozna, akkor ez egy gyönyörű világ lenne. De mivel mindenki mással foglalkozik, hát azért így, ez egy kicsit így nehezíti ezt a dolgot. Van-e kérdésetek?

Mert közbe meg ugye foglalkoznunk kell a tervező-fejlesztő füzetek kiküldésével is. Hogyha nincsen több kérdés, akkor várom a tapasztalataitokat, várom a sikereiteket, várom a kudarcaitokat a céltudatos gondolkodásmóddal kapcsolatban. Töltsétek ki a tervező-fejlesztő füzeteket! És találkozunk majd 2018. január 20-án, az Évindító Napon. Hogyha még nem szerezted be a jegyedet, akkor tedd meg gyorsan, mert 135 jegynél lezárjuk majd a regisztrációt.

Találkozunk az Önismereti 33-ban egy hét múlva 7 órakor, ugyanígy, itt a Facebookon. Remélem, nagyobb Facebook támogatottsággal. Úgyhogy gyertek akkor is és haladjunk együtt tovább a valódi önismeret útján! Sziasztok!