Az egyetlen kérdés

A világ megváltozott. A zsigereimben érzem.

Hosszú időbe telt, mire megértettem, a világ olyan, amilyennek én látom. Rögzült gondolataim, paradigmáim szűrőjén keresztül befogadott fény mennyiség mutatja meg nekem, hogy a világ szörnyű, nehéz és terhelt, vagy csodákkal teli, könnyű és boldog. A nehéz életben is vannak boldog és könnyű pillanatok, és a boldog életben is vannak nehéz és nagyon fájdalmas pillanatok. A világunk nem lehet vagy ilyen, vagy olyan. Ami biztos, hogy pont olyan, amilyennek látni akarjuk. Vagy amilyennek látni merjük.

És a felébredés pillanatáig, öntudatlan programjaink által generált döntéseink teremtik világunkat. És mivel akkor még a figyelem fókusza a múltban pihen, mert féli a jövőt és nem mer vele szembenézni így folyamatosan a múltat teremti újra és újra. Amiben a lélek hamar elfárad, és 60 év gyötrelem után feladja.

Világunkban sokkal több minden van, amit most látni vélsz belőle. No nem az angyalok seregére, vagy a varázslatok homályos, érzelmi káoszban fürdő teremtményeire gondolok. A tiszta elme, a könnyű szív magas minősége által teremtett világ sokkal tágasabb, és élhetőbb hely. Amit emberi szem és szív csak akkor fedezhet fel, ha előtte hisz benne, majd tudatosan törekszik emberi energiáit és rezgéseit egyre magasabb szintre emelni. Így láthat bele a csodák birodalmába.

A valóság teljesen másmilyen

Én sokáig nem hittem e csodákkal teli világban. Elmém annyira tele volt lehúzó gondolatokkal, hogy nem láttam túl fájdalmaim és szenvedéseim által teremtett világon.
Sajnálom azt a 20 évet, amikor alacsony minőségű érzelmeim áldozataként teremtettem egy szegény és bántalmazó világot, melyben folyamatosan csalódnom kellett. És csalódásaim eredményeként bezárkózva, utálkozva és kritikusként éltem az életem, szeretet, hála és alázat nélkül.
Nem hittem el, amit mondtak. Nem hittem abban, hogy bárki segítene nekem. Koldus voltam, ki szeretetre éhezett. És éhségem csak nőt. Nem szerettem magam, nem szerettem a világot. Nem volt jövőképem, csak féltem. És egyre jobban féltem mindentől.

Ám volt egy belső hajlam, egy késztetés bennem.. Ez hajtott, űzött tovább. Késztetett, hogy ne adjam fel. Táplálta bennem a reményt.
Akkoriban azt hittem a pénz a gyógyír minden bajomra. „ Ha lesz végre sok pénzem, minden problémám megoldódik majd”- gondoltam.
Oly sok éven keresztül arra koncentráltam az önismereti utazásomban, hogy a bennem lévő sötétséggel, félelmekkel, démonokkal, árnyék személyiségekkel szembenézzek. Minden törekvésem arról szólt, hogy tisztítsam magam és egyre tágítsam a tudatosságom. És ez idő alatt elfeledkeztem egy nagyon fontos személyiségemről. A bennem élő legjobb jóról, Istenről.

A harcnak vége

Ádáz harcot vívtam az önkorlátozó hiedelmeim feloldásáért, az egóm és a spiri egóm uralásáért. Minden nap arra törekedtem, hogy elfogadjam szörnyű programjaimat, és megtanuljam megszeretni őket. Egységbe forrasztottam harcosaimat, kitűztem közös célunkat, és sikeres vezetőként csatába hívtam őket a saját életem megteremtéséért. Védekező mechanizmusaimat is megreguláztam, és törekedtem az együttműködésre. Sok évig harcoltam, míg végre sikerült együtt működünk. Megértettem a sok felismerés által, hogy a szeretet az én legnagyobb “fegyverem”.

Mára már megváltoztam. Nem védekezek, nem védem le magam, hanem mindent hálával befogadok, mindent áldásnak tekintek a fejlődés útján. Befogadás után mindent átitatok a szeretet legmagasabb szintű minőségével, majd azonnal elengedem, had nőjön a szeretet ereje a világban.
Régebben, mindenhol arra figyeltem, mit kell meggyógyítani, felemelni, mi a hiba abban amit látok. Ezzel a negatív szemlélettel börtönöztem be magam a szenvedés birodalmába.

És jött egy nap, mikor azt éreztem elvesztem. Mert belülről meghallottam egy kérdést. Egy kérdést, melyet sosem tett fel nekem senki, mert én sem mertem, sohasem feltenni. Eldugtam magamba mélyre, hogy a legnagyobb félelmemmel sose kelljen szembenéznem.

A kérdés halk meghallása és felismerése, azonnal megrémisztett. A kérdés, mely mindig ott lapult benned. Ám mártír és bűnösnek hitt áldozat szerepem miatt, szándékosan nem vettem róla tudomást.
Elnyomtam, elrejtettem mélyre, mert ősi bűnös lényem, nem engedte a csendes béke felszabadulását. Harcra kárhoztattam magam, és nem engedtem meg magam, a kérdést.

A kérdés benned is ott van. És talán valamely változatát már te is feltetted magadnak. A hamis kérdés így szól:
Ha én jó vagyok, miért nem érdemlek bőséget, boldogságot, szerelmet és mindent, amire csak vágyom?

Ám a valódi kérdés nem ez. Mert a fenti kérdés, önsajnálatból születő, hisztis egós kérdés.
A kérdés, mely megváltoztatta az életem, és ez a valódi kérdés mely a te életedet is meg fogja változtatni, így hangzik:

Miért félek szembenézni a benned élő legjobb jóval?

A Világ Világossága

És amikor végre volt bátorságom feltenni, akkor égi mennydörgés rázta meg az elmémet. Az egész eddig életemben a sötétben harcoltam, a sötétség ellen. Ahelyett, hogy csak egyszerűen tekintetemet a fénybe helyeztem volna, és könnyed szívvel átléptem volna a Fényre, sárkányokkal démonokkal, egós hamis illúziókkal csatáztam. Magam állítottam értelmetlen megmérettetések elé. Minden értelmetlen volt.

Megdermedtem lefagytam megsemmisültem mikor ezek a kínzó kérdések feltörtek belőlem. Zokogni kezdtem és azt éreztem az egész eddig életem értelmetlen volt. Feleslegesen csatáztam és háborúztam, mert így talán csak több rosszat teremtettem e világra.
A kényszeres segítő hajlamom hogy mindenkinek segíteni akartam, és megküzdöttem a démonaikkal, teljesen felesleges volt?
Nem jól csináltam?
Elrontottam?
Mikor és hol veszítettem el a kapcsolatomat a bennem élő legjobb jóval?

A tiszta kérdés feltevés, még több kérdést hívott elő belőlem. A kérdésekben nem volt érzés. Nem volt ego. Csak tisztán és egyszerűen törtek fel a csendből:

Miért érzem, hogy bűnös vagyok és nem érdemlem meg a legjobbjó szeretetét?
Sok hibát elkövettem, és emiatt engem is sokat bántottak. Mit nem bocsátottam meg magamnak?
Miért érzem, hogy kicsi, kevés vagyok az ő figyelmére, hogy nem vagyok méltó őhozzá?
Miért érzem, ha oda állok az ő színe elé megsemmisülök?

Zokogás, és mély fájdalom jár át, amikor azt láttam, hogy a színe elé járulok. És egyre nagyon nyomás nehezedett rám. Éreztem itt az idő. Fel kell tennem a legvégső kérdést. A kérdést, amely akkor még teljesen értelmetlen és idegen volt a számomra.

Miért félek Isteni lényemtől?

Talán nem a dolgomat teszem? Nem azt teszem, amit megbeszéltünk, és félek attól, hogy csalódott lesz. Csalódik bennem?
Miért félek szembenézni vele, mikor már oly sok démonnal megküzdöttem?
Nem félek a sötétségtől. Csak a fénytől? Nem vagyok hozzá elég jó? Azt érzem nem érdemlem meg?

A sok kérdés, lassan az őrületbe kergetett és nagyon fájt, hogy nem vagyok elég jó. Sírtam, zokogtam, és összegörnyedtem a gyomromat szétfeszítő fájdalomtól. Szenvedésem legmélyebb bugyrai, annyira kimerítettek, hogy elaludtam. Sok óra m csendes elmével ébredtem. És ekkor már elég tiszta volt az elmém, és elég bátor voltam ahhoz, hogy be merjem magamnak vallani:

Félek tőled Istenem. Nem a büntetésedtől, hanem a feltétlen szeretetedtől.

Megsemmisültem. És akkor csend lett újra. Fülsüketítő csend. Az elmém elcsendesedett. Mintha kiégett volna. Újratöltődött.
És utána teljesen egyértelműen, logikusan megjelent a következő kérdés:

Egyáltalán Kicsoda Isten? És ki vagyok én?

Az Új élet hajnalán

1. lépés: a félelem helyett a szeretetet választom

„A fenyegetettség érzése az eredendő gyengeség tudomásulvétele; hit abban, hogy létezik olyan veszély, amelynek hatalmában áll a megfelelő védekezés kialakítására kényszeríteni téged. A világ erre az elmebeteg hiedelemre épül. Minden struktúrája, gondolata és kétsége, büntetése és nehézfegyverzete, jogi meghatározása és törvénykönyve,
erkölcstana, vezetői, és istenei mind azt szolgálják, hogy fenntartsák ezt a fenyegetettség-érzést. Hiszen senki más
nem sétálgat teljes fegyverzetben, csak az, akinek rettegés dúl a szívében. A védekezés ijesztő. . A félelemből fakad, amely minden újabb védelem elkészültével egyre nő. Azt hiszed, biztonságot nyújt. Ehelyett azt mutatja, hogy a félelem
valós, a rémület pedig indokolt. Nem furcsa, hogy miközben kidolgozod a terveidet, megvastagítod a
páncélodat, és megolajozod a zárakat, meg sem állsz megkérdezni, hogy mit védesz, hogyan és mi ellen?” – Csodák tanítása

Érdekes gondolat volt számomra, amikor először olvastam ezt.
Még zakkant spiri koromban, sokszor éltem a védelem varázslatával és nem értettem miért kapok mégis annyi támadást, fájdalmat.

Ma megértettem, hogy a támadás sosem kívülről érkezik, hanem a védekező ego alkot támadókat, hogy indokolt legyen félelemben tartania engem.

Hiszen mindenki tükör, mindenki én vagyok, a másik, csak egy másik én.
Miért támadnék hát saját magamra, és miért is tennék rosszat magammal?

Elhatároztam, hogy végleg leszámolok ezzel az őrülettel, és felszabadítom az elmém.

Évekbe telt, de nagyon megérte.

Eldöntöttem hát, hogy nem félek, hanem szeretek.
Összeírtam az összes félelmem, és amikor éreztem, megláttam, hogy jön, mindig azt mantrázta: a szeretetet választom, sebezhetetlen vagyok.

Idővel, szép lassan elgyengült az ego, így a félelem érzése is.
A céltudatos gondolkodás és a célirányos cselekvésnek köszönhetően, a félelem átalakult izgatottsággá, lelkesedéssé.

Mindenképpen fontos lenne, hogy kiűzd elmédből a félelmet, hogy megláthasd a valóságot mögötte. Azt, hogy ki is lehetsz, és mit is akarsz valójában.

Figyelj arra, hogy ne kezdj küzdelembe a félelemmel, mert ez csak problématudatos gondolkodás módban tart, és ha a figyelmed fókuszét a félelemre helyezed, egyre nagyobb lesz.

A szeretetre fókuszáld a figyelmed, mindig a szeretetet válaszd.

2. lépés: adakozás

Nekem teljesen sience fiction volt, amikor rádöbbentem, hogy nem szeretem magam, és nem adakozok magamnak.

Hatalmas felismerés volt, amikor megértettem végre, hogy a szolgálat, nem egy kifele irányuló energia, ahogy az adakozás sem.
Hihetetlen volt előszór számomra, hogy az adakozás az önmagamnak adott értékek (idő, figyelem, pénz, energia, szeretet) által növekszem, és csak akkor tudok igazán adni másoknak (másik önmagamnak) ha már bennem túlcsordulásig feltölt az energia (bármilyen formája is).

Rendeznem kellett magamban minden. Újrarendeződni mentálisan, érzelmileg, spirituálisan, fizikailag.

Zakkant spiri korszakomnak köszönhető torzulásaim miatt, bűnnek éltem meg az önmagamat első helyre helyezni.

A bőség törvénye, a rezgés törvénye, a szeretet törvénye így teljesen más értelmet kapott.

A vállalkozásomat is már ebben a szemléletmódban vezetem és építem, hogy minden adakozás.

Erre szuper visszajelzés volt a nemrég lezárt trénerképző, ahol a végzettek meghatódva mesélték, hogy mennyi tudást kaptak.

Ma már merek kérni, ám az adakozás törvénye értelmében mindig többet adok, mint amennyit kérek.
Magamtól is és magamnak is.

Az önmagamra való figyelem fókuszálása megnyitotta az elmém, és egy teljesen új világba léptem be.

Első lépések az adakozás útján

1. mentális szint:

Ahogyan magamról gondolkodom, azzá válok.
Gyiorsan megtanultam, hogy nem gondolok és nem mondok magamról (másik magamról) semmilyen negatív dolgot. Nem ítélkezem, nem bíráskodom, nem véleményezek, hanem elfogadok és szeretek.
Sokan furcsálták, hogy mindig csak és kizárólag pozitív hozzáállással beszéltem magamról. Sokan nagyképűnek, beképzeltnek, nárcisztikusnak tartottak.Ekkor döbbentem rá, mennyien nem értik az Univerzum működését.
Mindig csak és kizárólag pozitívan gondolkodom magamról és másokról is. Ez nem hurráoptimizmus. Azt teremtem, amit élni akarok. Hiszek az emberekben és szeretem őket. Ez nem azt jelenti, hogy önámításban szemlélném őket. Pontosan látom az egojukat, az ösztönénjüket, a sérült belső gyermeküket. És látom valódi énjüket, és törekszem megmutatni mindenkinek valódi önazonosságukat.
Mivel a támadások (félelemből) csak az ego szintjén valósulnak meg, így sosem reagálok egoból (legalább is nagyon törekszem ezt a szokást kialakítani) sem magamra sem másokra.

2. érzelmi szint:

Az önszeretet, önbizalom, önbecsülés, önértékelés szintemen sokat kellett dolgoznom.
M már nem haragszom senkire, sem magamra. Nem bírálom felül múltbéli döntéseimet. Sem másokét.
Asszertív attitüdben vagyok, és törekszem mindig is így kommunikálni.
Nincs bennem félelem, ha van, akkor ez legyen az ego baja. 😀
A céltudatos gondolkodás és az asszertív attitüd együtt segített a szeretet törvénye szerint megtanulnom élni.
Sosem állok bosszút, mert megbocsátásban vagyok. Mindig azt nézem, mire akar tanítani a helyzet, ember, és hol húzzam meg a határaimat, hogy én uralkodjak belső világomban.
Mindenkire tükörként tekintek az egység törvénye szerint.

Minden pillanatban a szeretetet választom, és ezért tűnök mások szemében (akik egoban vannak) sokszor érzéketlennek. Mert nem szolgálom sem az egot sem a spiri egot többé.

Minden szeretetnyelv (ha tényleg ezt így külön lehet választani) fontossá vált nekem. Kérem is, és adom is. Nem korlátozom be sem magam, sem a másikat.

3. fizikai szint:

A 3Dben vannak működési szabályok. A spirituális törvényeket meg kell feleltetni a sűrű gravitációs időtérben is. Hiszen a törvények a határtalan tér és a nemlétező idő terében születtek.
Ezt volt a legnehezebb megtanulnom.
Rengeteg gyakorlás, és még több gyakorlás általi tapasztalások, felismerések, transzmutációk sora segített levetkőznöm a korlátokat. Nehezen tudtam elfogadni, hogy az emberiség mit művel magával. Azért volt nehéz, mert be kellett látnom én is ezt műveltem magammal, és mindent én teremtek, így 100%-os felelősséget vállalva, elfogadtam küldetésem.
Az életfeladatom nagy félelmet és terhet jelentett. Talán néha picit még ma is. Ismerve a sorsfeladatomat, látom hol tartok most, és hova kell megérkeznem, és vannak pontok, amikről fogalmam sincs, hogyan fogom megvalósítani. De minden nap pici lépésekkel megyek előre.
Én vagyok az első az életemben, mindenből magamnak adok elsőként, így tudok kifele is adni.
Minden sikerem megünneplem, és megjutalmazom magam valamivel.
Egyre több pénzt költök magamra, így tudok egyre többet költeni másokra is.
Törekszem csak a legjobbal beérni, és nem alkuszom meg. Soha többet nem leszek áldozat és alárendelt szerepben.
Nem foglalkozom a félelmeimmel. Foglalkozzanak magukkal.
Az életemet átalakítottam egy izgalmas játékká, kalanddá.
Amit magamnak veszek (étel, ital, ruha, stb) nem az árát nézem, hanem azt, hogy mit is akarok. Vagy csak úgy meglepem magam valamivel. Nem akkor, amikor szarul vagyok, mert ez ego, és nem akkor, amikor megérdemlem. Mindig megérdemlem, hiszen mindig teszem a dolgom.

Mindent akarok, mindenből a legjobbat, házhoz szállítva 😀

4. spirituális szint:

Sokat vagyok egyedül, Istennel.
A belső terem rendezése, a tudatos pihenés és feltöltődés nekem 50%-ban teszi ki az időmet.
50% marad minden másra.
Ilyenkor rendeződöm, meditálok, írok, művészkedek, vagy csak bámulok ki az ablakon.
Utazás közben is sokat vagyok csendben.
A döntéseimet is ilyenkor rendezem, és ezekhez igazítok mindent.
Szeretek magammal lenni. Ez az idő ad értelmet a 3Dnek is.
Ugyanannyi időt és energiát foglalkozok a belső teremmel, mint a külvilágommal.
Így teremtődik meg a bőség, harmónia és a béke.

Nem töltök időt ezoterikus dolgokra, és torzult spirituális eszmékre. Ezek csak felelősséghárító eszközök az én Univerzumomban.

Mi a feladatom?

Az idők folyamán megtanultam, hogy spirituális szellemként, nem ezek segítenek. Hanem a mentális szint növelése tud beavatni az emberi alkímia folyamataiba, törvényeibe.

Azt gondolom, nem csak lehetőségem boldognak lenni és bőségben élni, hanem kötelességem is. Ez az én feladatom.
Saját magam vagyok a feladatom.
Ezáltal úgy tekintek minden másik önmagara is, hogy a boldogság és a bőség mindenkinek a feladata.
És amikor eljut arra a tudatossági szintre, hogy ezt be merje magának vallani, akkor kezdődik (újra) közös utazásunk.

Ebben az értelemben az életem, nem csak az enyém. Hatással vagyok minden létezőre és kötelességem pozitív hatással lenni minden létezőre.

Elsőként magarma, másodikként a másik magamra, rád.

Amint láthatod, adakozni önmagadnak nem egy kipipálandó feladat, nem egy technika, hanem egy szemléletmód.
Kezd pici lépésekként, ügyelj rá, hogy minden szinten megtörténjen.

Mert csak azzal tudsz adni a szeretteidnek, ha magadnak adsz először.

És akkor meglátod, hogy adni és kapni, egy és ugyanaz. Aki kér, lehetőséget ad a másiknak, hogy adakozzon, így a kérés is adakozás. Aki kap, befogad, és azzal adakozik, hogy engedi a másikat adakozni.

És ez a bőség törvénye.

Mi a te feladatod?

Világunkban, Univerzumunkban rengeteg hatás és energetikai dinamika ér el hozzánk, melyek támogatják, hogy azzá válhassunk, akik valójában vagyunk, akik lenni szeretnénk.

Ahogy  megtanultuk, hogy az önadakozásunk révén léphetünk be a bőség áramlatába, a mai nappal el is kezdünk felzárkózni valódi önmagunkhoz, hogy egy nagy és fontos lépcsőt meglépve, azt az életet élhessük, amire igazán vágyunk.

Az önismeretnek köszönhetően, képesek vagyunk úgy formálni személyiségünket, hogy elérjünk az öröm, a harmónia, a béke és a szeretet állapotába.
Kiemelkedve az ego szenvedéseiből, és a gyötrelmekkel, félelemmel teli, korlátolt életből.

Lassan magunk mögött hagyjuk az érzelmi őrületeinket, és felléphetünk eggyel magasabb szintre, a mentális szféra kiegyensúlyozott szintjére.

A következő időszak, ami a most indul, az érzelmeink, érzelmi intelligenciák végső rendezéséről fog szólni.
Lassan véget ér az elengedős korszak (végre, mert már én is nagyon unom 😀 ), ami 2016-ban elkezdődött.

A következő időszakban minden olyan személyiség rész, amit magunk mögött kell hagynunk még offenzívát indíthat, hogy visszahúzzon. Ami még fontosabb, hogy kezdenek álmokban, képekben, bevillanásokban megjelenni az új életed előszele.

Sokszor meglepő, hogy mit sugall a lélek, mi is az igaz utunk, merre is kell mennünk. Lehet az ego kiakad rajtat: Na ezt én biztos nem fogom csinálni.
😀 😀 D

Ebből is látható, hogy az ego uralása nélkül, ami oly fontos megfejlődési terület idén, nem fogunk tudni magasabb szintre lépni.

Biztosan emlékszel, mikor megbeszéltük, hogy most fontos lesz nem bevonódni az érzelmek hullámaiba, ki kell alakítanunk az objektív érzelem mentességet, és a Világító toronyból figyelni az alattunk összecsapó hullámokat.

Intenzív időket élünk. Engem is néha elragadnak az érzéseim, sokkal többet kell meditálnom, elcsendesednem, mint eddig bármikor.
Hagyni és engedni a leválásokat, és közben engedni és hagyni az új életem felépítését.

A 2019-es Évindító Nap ezért is lesz rendkívül fontos.
Gratulálok a regisztrációdhoz.

Ma már tudod, mely személyiséged, én-részed hátráltat, és lassan kibontakozik előtted (mert végre kezded megengedni magadnak és tágult már annyit a világképed hogy megláthasd) mi is vár rád a következő 13 évben.

Maradj céltudatos gondolkodásban, célirányos cselekvésben, járt utat járatlanért hagyj el, légy mély kapcsolódásban önmagaddal (felettes éneddel, Istennel)l, higgy magadban, és élj a bőség és a szeretet törvényei szerint.

Már hosszú utat tettél meg.
Légy kitartó a végjátékban is.

Mindig van hova tovább, Gyerünk tovább <3