Úgy 7 óra lehetett, mikor az utolsó utazó is elindult haza a tábor helyszínéről. Elcsendesült a tér. Kezdtem visszatérni önmagamba. Végtelen fáradtság, lassúság és öröm. Csak ültem az aulában, indulásra készen. A Kedves, meleg tekintete és a mosoly az arcán ébresztett a csendből. Elindultunk hát mi is hazafelé. Lassan és fáradtan beszélgettünk. Az élmények még nem törtek felszínre, csak néhány emlék és érzés kavargott bennünk.

Hazaértünk. Kedves első kérdése: Mit eszünk valójában! Én végig dőltem a kanapén és kacagástól és a testi fáradtságtól! (Ha nem voltál a táborban, akkor neked mesélem. A táborban  eredményes célkitűzés előadás is volt, és a Mit akarsz valójában? kérdéskörét boncolgattuk jó mélyen. Erre érkezett a Kedves kérdése)

Majd elolvastam a kitöltött kérdőíveket, megcsodáltam Anna gyönyörű rajzát, amit nekem ajándékozott, kezembe fogtam Marcsi ajándékát, horgolt angyalka. Végig gondoltam a résztvevők arcát, mi változott rajtuk a megérkezés és az elköszönés két pillanata között. Tompa volt a fejem, mégis tisztán láttam a mosolyukat, és a megtisztult szemüket.

Ahogy figyelek magamba, teljes a csend. Üresség. Nincsenek érzéseim. Látom az arcokat, érzem az érzéseiket, hallom a szívdobogásukat, hogy mit gondolnak valójában. Fáradtak, lelkesek, picit meggyötörtek a sok szembesüléstől. Van, aki kevésbé és van aki teljesen átadta magát az Antares energiájának.

Szinte lehetetlen leírni, mind azt, amin ez a 20 ember keresztül ment a két nap alatt. Az érzések teljes tárháza, ego harcok és a szív sebei törtek fel. Majd sírás, hol zokogás, aztán mély, tiszta szeretet. A szemekben, hol gyűlölet, hol a bennük lakozó gyermek félelmei gyúltak. A pokol legmélyebb bugyraiban, határozottan haladtunk együtt, egymást támogatva, legyőzve és megtisztítva a titkos szobákat. Majd együtt szárnyaltunk az öröm és megkönnyebbülés fényes tereiben, hogy erőt gyűjtve, alászállhassunk ismét.

A legfiatalabb táborozó volt 16 éves, a legidősebb 60.

Az egész élet néz velem farkasszemet! Milliónyi démon és angyal vár rám, hogy az őskáoszokból rendet varázsoljak. Szabadságra váró lelkek, boldogságért üvöltő szívek hangjai visszhangoznak a fülemben. Könyörgés, támadás, erő és energia tör ki belőlük a szoba terébe. 20 lélek várja tőlem a felszabadulást, a megszabadítást önmaguk rabszolgatartóitól. Ahogy összeadódik az egók ereje, ahogy félnek, hogy elveszítik hatalmukat, energia lövések cikáznak mindenfelől.

Gondolatok, érzelmi blokkok, mentális harcok, programok, kényszerek, félelmek próbálják eltakarni előlem a titkot a megsebzett emberben.

Érzem, ahogy erősödik bennem az Erő. A szeretet ereje.

Legyőzhetetlen és megállíthatatlan vagyok szent célom megvalósításában e szent harcban. Isteni energia érkezik, hogy erősítse fényünket, növelje energia és rezgésszintünket, hogy bátorságot adjon felismerni hazugságainkat, álarcainkat, kompenzációinkat, félelmeinket. Eggyé olvadtunk.

Az események csak történtek velem. Tettem a dolgom és ez áramlatba emelt. Figyelmem a jelen pillanaton. Figyelem az embert, a lelkét, a gondolatait, figyelem, hol veszett el elméjének labirintusában. Hol tart gondolatilag, milyen védelmi rendszert épített. Figyelem a testét, mit mesél nekem, az arcát, mit akar elrejteni előlem. Hol a rés a meggyőződéseiben, ahova bevilágítva a fényt, sikerül összedönteni a káosz hitrendszerét, hogy új és tiszta templom épülhessen benne.

Ép az erőszak mentes kommunikációról beszélünk. Kezdik felfedezni, hogy önmaguk elnyomott erőszakkal sebzett aspektusait felszínre kell hozni, hogy a szeretet alapú kommunikációt alkalmazni tudják. Látom a szemükben, hogy fájdalmas, ahogy kiabálok, ahogy agresszív és megfélemlítő magatartással törekszem kibillenteni őket a komfortzónájukból. Támadnak és védekeznek, hogy a rég eldugott titkaikat őrizzék. Nem adom fel!

Talán valaki látja azt, amit én látok bennük? A csodát, a fényes ragyogást? Kezdik érteni, hogy megadásuk a felszabadulásuk záloga?

Szombaton 10-től hajnali 1-ig tartott a szembesítés. Jó tükör voltam. Éreztem rajtuk a döbbenet és a fájdalom energiáit, ahogy tükrömben felfedezték önmagukat.

Túl vagyunk a múlt árnyinak felfedezésén, levágtuk magunkról a visszatartó erőket, gondolatokat és aludni tértünk. Holnap új nap lesz, építkezős nap!

Vasárnap délelőtt a  szexualitás őszinte és mély figyelmet kapott! Elképesztő dolgok kerültek napfényre. Losival (Kedves) teljes őszinteséggel és nyitottsággal felvállaltuk életünk legintimebb, részleteit. Hozzáállásunk egymáshoz, megdöbbentően hatott a férfiakra és nőkre egyaránt. Büszke voltam rá és magamra is, hogy törekvéseink, egy példamutató élet megteremtésére, most  tanításként szolgálhatott.

Hiszem, hogy az önismeret, egyik, ha nem a legfontosabb kérdésköre, a szexuális energiák megértése, megtisztítása, újrakalibrálása.

Ahogy felszabadultak a korlátok, magas térdemeléssel szaladtak át a komfortzónáikon! Életük területeire, hogy mit akarnak valójában, mi teszi őket boldoggá, tiszta erőként érthető vált számukra.

Persze nem mindenkinek. Valaki még szenvedni akar és élvezi, hogy Áldozat földön élheti az életet önsajnálatban, sötétségben, káoszban és lelket gyilkoló gondolatokban. Talán 2-en, hárman még nem készültek fel életük megváltoztatására!

Pedig semmi más nem történt, csak rendbe raktuk a hozzáállásokat és irányba állítottuk a figyelmük fókuszát!

Ahogy közeledett a tábor vége éreztem, hogy nehezen engedem el álmom megvalósulásának jelenét. Nem akartam, hogy vége legyen. Élni akartam tovább e csodát, ahogy teszem a dolgom, és általam szabadulnak fel tudatok, lelkek!

Hát elsírtam magam a búcsú beszéd megkezdésekor! Zokogtam. Erről talán még később írok, hogy mi minden zajlott le bennem, ebben a pár percben.

Akik részesei voltak az Antares Önismereti Tábornak, a mai naptól, egészen biztos vagyok benne, hogy megváltozott az életük pozitív irányba! Tudom, hiszen a szemük tiszta, arcuk szép, és fáradt, de őszinte mosoly mutatta az arcukon: GYŐZTEM!

És abban is biztos vagyok, hogy én is és a Kedves is megváltoztunk. És olyan csodák várnak ránk e közös úton, amit most még el sem tudok képzelni!

– Megcsináltam Mester! 

– Megcsináltad! Gyerünk tovább!

– Megyek Mester! Megyek!