Vagy csak sajnáltatod magad?
-Ahogy hallgatlak téged, elszomorít, hogy lassan elfelejted, ki is vagy valójában. Megalkudtál az életeddel, nem vagy boldog, de nem mersz változtatni sem. Megteremtetted a keserves fényűző életedet és a lelked nyomorítod. Szíved lassan majd megáll dobogni, mert teljesen értelmetlen életet élsz. A párkapcsolatod egy gazdasági kapcsolat. Az emberi kapcsolataid látszatpolitikára épülnek. Nincs múltad, sem jelened. Így jövőd sem lesz. Nincs hivatásod. Éled a rutinszerű, szürke életedet, és nem érted, miért nem vagy boldog. Téged miért ver az Átkozott Istened? – kérdezed hatalmas önsajnálatban. Majd legyintesz egyet: ezt dobta a gép. Ezzel megnyugtatod magad, hogy nem is olyan szar az életed, lehetne sokkal rosszabb is. És hazudsz tovább…
– Most mégis mit vársz tőlem?
– Vagy kezdj el a változás irányába cselekedni, vagy ha minden marad ugyan úgy, ahogy eddig, hagyd abba a nyekergést. Panaszkodsz, de nem változtatsz. Csak szívod a környezeted energiáját. Mert nem élsz példamutató életet, nem teremtesz értéket. Csak túlélsz, de nem élsz. Ezért kár itt maradnod a Földön!
– Félek attól, hogy minden megváltozik. Hogy elveszítek dolgokat, embereket. Én csak jól akarok lenni! Miért nem lehet az, hogy végre boldog legyek, de a környezetem ne változzon?
– Mindent, ami körülvesz téged, te teremtetted meg, a belső világod kiárasztásával. Ha változol belülről, a külvilágod is változni fog.
– De miért nem úgy változik, ahogy én akarom?
– Mert a célod a boldogság. Boldognak lenni, csak őszintén lehet. Tehát minden hazugság el fog tűnni az életedből. Nem könnyű szembesülni azzal, ha emiatt változnak igaznak hitt dolgok, párkapcsolat, munkahely, barátok, szüleiddel a kapcsolatod. Te dönthetsz arról, hogy meghátrálsz, vagy mész tovább.
– Ez olyan félelmetes és nehéz. Úgy utálom ezt az érzést.
– A felelősségvállalás érzése ez. És az önfelvállalásé. Nézd én nem fogok neked segíteni a szenvedésben, mert ez nagyon jól megy neked egyedül is. Abban tudok segíteni, ha célirányosan cselekszel, nem hagyom, hogy elvesszen a tisztánlátásod. Akkor tudok itt lenni veled, ha döntesz, mert csak a döntésedben tudlak támogatni. Amíg csak tudod, hogy mit kellene megtenned, de nem cselekszel, addig szenvedni fogsz. És egyre szarabbul leszel.
Mindent le tudsz érvelni, hogy mit miért nem csinálsz meg. Megnyugtatod az egodat, hogy te akarsz változni, ezért csinálsz apróságokat és eljöttél hozzám. De nem teszel meg semmit, amit kérek. Azt hiszed, ha elmész valahová, azzal át is hárítottad a változásod felelősségét, és ha nem működik a másik a hibás, mert te nem változol?
HA NEM LÉPSZ KI A KOMFORTZÓNÁDBÓL, SEMMI SEM FOG VÁLTOZNI!
Van egy homályos célod, hogy mit nem akarsz, arról nincs, hogy mit is akarsz valójában! Nem döntesz, csak hazudod, hogy döntöttél a változásról. És persze csak kompenzációs cselekvéseket csinálsz, de célirányosat nem.
Mindig csak ép annyit lépkedsz, hogy ne fájjon. Lavírozol és mész a kisebb ellenállás felé. Majd elégedettlen vagy azzal, amit teremtesz. Behúzott kézifékkel, egyesben haladsz, ép csak érintve a gázpedált.
Te érted magad?
– Feldühítesz és hányingerem is van! Mindig csak rosszabbul vagyok, ha veled beszélgetek.
– Talán mert én vagyok az egyedüli az életedben, aki veszi a bátorságot és kizökkentsen a nihilből. Ja, hogy ez tünetekkel jár? Inkább vállalod egy életen át a semmit, minthogy 18 hónapig dolgozz magadon és vállald a változás körülményeit?
Hát jó! Én elfogadom a döntésed.
– És akkor most mi a francot csináljak?
– Cél-döntés-cselekvés!
