Tiszta pillanat
Teljesen furcsán, és megmagyarázhatatlanul kerülnek helyére a dolgok, lebben a fátyol, és megszületik a Csend. Otthon vagyok.
Leesik az arc, csak energia marad. Határtalan Tér Eggyé olvad különállóságommal. Az idő és a Tér megáll, csak lüktet és dobban, rezeg.
Nem történik semmi, Rendezés integrál, szétfeszít a nagy sodrás, az élet. A Lét áramlik. Meghalok. Itt ülök a Mostban.
Hirtelen látom a falakat. Éhes vagyok és szomjas. Lélegzem, lélegzem. Először eltűnik az árny a falon. Árnyékba hullok, félelemben tart a sebesség. Lélegzem. Lélegzem.
Kétségkívül Tudom. Határtalan vagyok, és feltűnik a Fény, messze, de távolság nélkül. Hallom az erejét. Magába szippant, az anyagnélküli erő.
A Testem fáj. Lélegzem. Lélegzem. Iszom vizet. Írok. Gondolkodom. Beszélek. Határtalan Tér vesz körül. Eszem. Mozgok. Végtelen sebességgel utazom, közben itt vagyok.
Látszat mögötti látomásba réved a Szem. Tágulok, szűkülök. Beleszédülök. Testem jeges erő borítja, közben lihegek a melegtől. Szétszakad a dobhártyám, a szemem belső nyomástól ég, tarkóm zsibbad a nyomástól, fejem tetején eonok súlya.
Szeretet mozdulatlansága mélyít.
Most leteszek mindent.
Most vagyok.
Vagyok. . . .
0 hozzászólás