A HAJNAL ELŐTTI UTOLSÓ ÓRA A LEGSÖTÉTEBB!

December 11-től december 20-ig, dinamikus, intenzív hatás, esemény, idegesítő inger teszi próbára a belső békédet és megpróbál kibillenteni a középpontodból! A félelem, a kétség, a hitetlenség, a plútónikus megtisztulás ideje jön el, hogy minden lehúzó energiát hátrahagyva a Világ Világosságává válhass!

A francba, hát sose lesz vége? – kérdezhetnéd.

Dehogynem, már rég vége van, csak régi paradigmáid miatt nem veszed észre, mennyire megváltozott minden! Ugyanis a Fény mindig győz a sötétség felett!

Nagyon fontos, hogy december 11-ig tervezd meg a 2016-os évedet, mert ez fog átsegíteni könnyedén a sötét időszakon. Ahogy őrződ a látomást a szívedben, úgy erősödik majd benned a fény!

Akik jelentkeztek az OtthonFa Önismereti Évindító Napra, azoknak ki fogom küldeni az ÉVTERVEZŐT, mert azt mind ezen információk szellemiségében alkottam meg, hogy a leginkább támogassa utazásod tovább.

MIRŐL SZÓLT A 2015-ÖS ÉV?

Most elmondom, mire készültünk egész évben, mire volt ez a sok gyerünk tovább, hova tartottunk, miért hajtottalak, toltalak egyre intenzívebben és voltam mindenben a segítségedre.

Ám előtte tegyük rendbe, mi minden vár még Rád, milyen lépéseket érdemes megtenned Drága utazó társam, a valódi önismeret útján!

Mindazon eseményeknek, amelyeken idén együtt keresztülmentünk, értelmük és céljuk volt!

A 2015-ös évet a Cselekvés évének aposztrofáltam, és milyen jól is döntöttünk, hogy rengeteget tettünk önmagunk és a világ fejlődéséért. Amiket most tapasztalsz és érzel, a belső békének a stabilizációja. Mindaz, ami az elmúlt egy hónapban történt, ezt a célt szolgálta!

Nem biztos, hogy a következőket engeded magadnak megélni, mégis arra kérlek, vedd észre a sorok olvasása közben, hogy igenis így van!

Eljutottál egy fontos körhöz, megérkeztél Belső Istenedhez, Valódi Önmagadhoz! Látod, hogy a szent célod a világ megmentése, hogy létezésednek értelmét és célját az adja, hogy Önmagadat a világod megmentésének szolgálatába állítsd. Már csak azt az eszközt kell megtalálnod, ami leginkább kifejezi azt, aki te valójában vagy! (erről fogsz szólni a 2016-os év)

Folyamatos tágulásban vagy, egyre inkább összhangban az Igazság Lelkével. Nincs több hazugság, ferdítés, önámítás, önbecsapás. A harmónia megélése segíti a tisztánlátásod fejlődését, hogy a szellemi változás berobbanhasson az őszinteség és a szeretet támogatásával!

Nagyon fontos, hogy figyelmedet  az új életed megteremtésére fókuszáld. Ne a problémákra, ne a megoldásokra, hanem ARRA, AHOGYAN LÉTEZNI AKARSZ!

A következő 17 nap arra készít fel, hogy BE MERD MAGADNAK VALLANI milyen tudással, képességgel, lehetőségekkel rendelkezel. Mindig ez az első lépés az Önfelvállalás útján, hogy önmagaddal tudsz-e őszinte lenni.

Mondok erre egy pár példát:

BE MERED MAGADNAK VALLANI, HOGY:

  • melyek a valódi vágyaid
  • díjat érdemel a mindennapi tevékenységed
  • megérdemled az anyagi bőséget
  • jár neked a boldogság 
  • valóban szerethető vagy 
  • vezetőnek születtél
  • az embereket nagyon érdekli miben tudsz nekik segíteni
  • értékesek a gondolataid
  • te vagy a következő miniszter elnökünk
  • a te ötleted fogja megmenti a tengereket
  • hihetetlen tehetséged nemzetközi figyelmet érdemel
  • csodás festő vagy
  • csodás író vagy
  • igazi gyógyító vagy
  • az Univerzum teljes bősége és lehetősége a parancsodra vár

Tehát be mered magadnak vallani végre azt, amit eddig sosem?

A TITKOS VÁGYAIDAT, ÁLMAIDAT, A LEGIDEÁLISABB ÉLETEDET?

A Titkos Vágyaidban rejtegeted a szent célod, a szent célod megvalósításának az eszközét. Ott, ahol az él, aki te valójában vagy!

VÁLLALD FEL VÉGRE A TUDÁSODAT!

Áraszd ki! Az információd visszatartása a szeretet ellen való tett. Valójában, amíg nem vállalod fel önmagad, hazugságban élsz, hazudsz magadnak, szeretteidnek, mindenkinek, minden pillanatban.

Pontosan tudod és érzed, hogy valami nem volt kerek az életedben. Érezted a belső hívó szót, és rengeteg lépést tettél, hogy fel merd vállalni végre azt, aki te valójában vagy!

A világunk megváltozott és óriásira nőtt a szakadék az önámító életet élők és az önfelvállaló életet élők között. 2016 az Önfelvállalás éve lesz, és aki nem hallgat a Belső Valódiságára, le fog maradni a minőségi dimenzió-ugrásokról! Hálás vagyok Neked, hogy közösen utazunk, mert így Te már biztosan lépdelsz a boldogabb életed felé!

Belső Erőd felébredt!

Megmutatta a Csodás Jövődet, beindult a jövővonzás! Ám ezt csak és kizárólag önfelvállaló-szeretet alapú gondolkodással teremtheted meg, összhangban a Valódi Önmagaddal együttműködve!

Add meg magad a problémáknak, csak így láthatod meg az ajtót, ahol a megoldások magasabb szellemi szinten megmutatkoznak. Ha bármilyen esemény félelmet kelt benned, menj bele, állj bele és csak figyeld meg!

Bízz és higgy magadban!

Te vagy a Galaktikus Univerzum közepe, minden azon múlik, képes vagy-e az őszinte szeretet erejével magasabb szellemi szintre lépni. Ne engedd meg senkinek, hogy elrabolja az álmaidat, és lebeszéljen a vágyaidról! Légy stabil, és aki nem támogató közeg a számodra, búcsúzz el tőle!

Az Önfelvállalás egy vállalás! Felelősségvállalás! Ami támogató közeg nélkül nem megy! Válaszd meg jól azon embereket, akiket beengedsz a bolygódra és bátran búcsúzz el mindenkitől, akik félelmet, rossz és negatív érzéseket keltenek benned!

KÉPTELENSÉG TÁMOGATÓ KÖZEG NÉLKÜL ÖNFELVÁLLALÓ ÉLETET ÉLNI!

Lehet azt érzed, küldetésed beteljesítése, mely elvezet a boldog életedhez, áldozatokat kíván tőled! Ha őszintén végiggondolod most, hogy mind az, amit elengedtél az életedben micsoda felszabadulást hozott, akkor te már pontosan tudod, hogy nincs olyan, hogy áldozat! Csak áldás van!

Az önámítás, a hazugság, a félelem csak gondolatok. Te sokkal Erősebb vagy a gondolataidnál! Bármit is gondolsz igazad van/lesz. Így válassz előre vivő, békés, szeretetteljes, harmóniát és bőséget teremtő gondolatokat. Olyanokat, melyek felszabadítanak és nem börtönbe zárnak. Hinned kell abban, hogy a 3D-s dolgok nem tudnak neked ártani, nem tudnak maguk alá nyomni.

[bctt tweet=”Képtelenség támogató közeg nélkül önfelvállaló életet élni!”]

Stabilitásodat, önmagadba vetett hited adhatja csak meg. Ne az egodba, spirituális egodba akarj gyökeret ereszteni (még ha ez könnyebbnek is tűnik elsőre) mert ezek olyan gyengék, mint a kártyavár. Az első nehezebbnek tűnő helyzetben összeomlanak. Valódi Önmagadba horgonyozd le az életed! Légy Egységben Önmagaddal, fogadd el és szeresd az összes aspektusodat. állítsd őket csatasorba vágyaid, céljaid megvalósításának érdekében! Légy laza, ne görcsölj, ne félj, csak éld meg a vágyaidat, hogy 2016-ban a legmerészebb álmaid is valóra válhassanak!

ERRE A NAPRA KÉSZÍTETTELEK FEL 

 „Minden Most kezdődik el, ahogy dobban a szíved. Minden Most kezdődik el, ahogy hinni sem mered!” – Ákos

Muszáj lesz elhinned. Hidd el! Itt van. Megtörténik!

2015.12.20-án az egész éves „kemény” munkád meghozza gyümölcsét! Mindazt az energiát (pénz, idő, figyelem, önnevelés, célkitűzés, döntések, cselekvés), amit beletettél az életedbe és fejlődésedbe a valódi önismeret útján, beérik, mert:

MEGNYÍLIK ANTARES KAPUJA!

Ezen a napon rengeteg különböző szeretet alapú energia kerül összhangba. Ha akarod, ha nem, ha hiszel benne, ha nem a SZERETET KORSZAKÁBA LÉPÜNK. Ez egy 28 évig tartó korszak lesz, mely elkezdődik ezen a napon, a Fény Ünnepén!

Antares az Isteni Szeret szimbóluma, a Galaktikus Akasha Krónika színhelye, a teljes és tökéletes szeretet minősége!
Az éter legyőzői az Antares-beliek voltak, akik ugyanazok mint akik a múltban a földre jöttek. A múltban megoldották a bolygóközi utazás nehézségeit, mivel ők voltak a legmegvilágosodottabbak a naprendszerükben. Az anyagon és a formán képesek voltak uralkodni. Az Egyetemes Anya által mindent, amit csak akartak meg tudtak teremteni az egy igaz szeretet energiájával.

Az önfelvállalós, igaz, őszinte, szeretet alapú élet időt-teret hódít az önszeretet által!
Az elfogadás, megbocsátás, elengedés lépcsőit megmászva érkeztél meg a Szeretet Létállapotába, hogy az igaz szeretet energiájával önfelvállalásod révén 100% tudatos teremtővé válhass!

Azt fogod tapasztalni, hogy nem tudsz nem igazat mondani, azaz képtelen leszel hazugságban, önámításban élni tovább! Küldetésed, szent célod egyértelmű lesz számodra, csak engedd meg magadnak, hogy megláthasd ezeket. Légy befogadó, megengedő állapotban. Légy bátor befogadó a minőségi változásokra!

Vágj bele, kezdd el élni valódi önmagad! Merj nagyban gondolkodni, merj nagyot lépni. Saját felemelkedéseddel, emelj fel mindenkit!

(Akik az elmúlt években sikeresen elvégezték az Antares Önismereti Tréninget, pontosan érzik miről beszélek!)

KARÁCSONYKOR, ŐRIZD MEG BELSŐ BÉKÉDET!

Te töltöd fel élettel az ünnepet, ne megfelelési kényszerből dönts és cselekedj, hanem önszeretetből, önmagadat 100%-osan felvállalva!

Be mered vallani magadnak, hogy számodra milyen a legideálisabb Karácsony? Fel mered vállalni ezt bárki és mindenki előtt? Be mered vallani magadnak valódi vágyaidat?

Itt kezdődik a Valódi Önfelvállalás!

[bctt tweet=”Te töltöd fel élettel az ünnepet, ne megfelelési kényszerből dönts és cselekedj, hanem önszeretetből”]

HAZAÉRSZ

December 25-én, a Telihold napján, lehetőséged lesz megérkezni belső otthonodba. A fájdalmas űr, ami egész eddigi életedben kínzott, el fog múlni. A valódi otthonod ugyanis odabent van, bárhol is legyél a 3D-ben, most már mindig otthon leszel.

December az emberi kapcsolatok hónapja nem véletlenül! Hiszen csak a szeretet által lehet kapcsolódni támogató embertársaiddal. Párkapcsolatod akkor lesz szenvedélyes szerelemmel teli, ha két szabad ember (akik külön-külön is kerek egészek), szabad akaratukból döntenek úgy, hogy együtt élnek egy magas minőségben, ahol egymást támogatva szabadon szárnyalnak az egyéni önfelvállalás felszabadító szárnyain!

A szeretet az, amikor Én és Te , Mi vagyunk, anélkül, hogy feladnánk önmagunkat! Csak így lehet megélni az Egységet, ahol az őszinteség felszabadító energiája emeli kapcsolódásunk egyre feljebb és feljebb.

Antares támogasson Belső Békéd és harmóniád megteremtésében, hogy 2016-ban az Önfelvállalás évében, szenvedélyes és lelkesítő eszközeid segítségével indulhass szent célod megvalósításának útján!

[bctt tweet=”A szeretet az, amikor Én és Te , Mi vagyunk, anélkül, hogy feladnánk önmagunkat!”]

Hajrá Önfelvállalás!

Gyerünk tovább, mert bizony rengeteg dolgunk van!