Azt mondják, hogy a modern világ népbetegsége a depresszió.

Én meg azt, hogy van rá tartós megoldás…bogyók nélkül is.

Nem akarok orvost játszani, mert nem vagyok az.
Ahogyan nem akarok a “gonosz gyógyszerlobbi” jellegű okfejtésbe sem belemenni.

Egyszerűen van tudásom, rálátásom és tapasztalatom ebben a témában.
És persze olyan történetek, amelyek ennek az élő műsornak a megtartására késztettek.

Itt az egyik:

“Kb másfél éve, hogy felvettem veled a kapcsolatot.

Azt hiszem nem kell nagyon részleteznem az akkori állapotomat.

Tönkrement a házasságom, kénytelen voltam új helyre költözni hátrahagyva mindent, ami addig “biztosnak” tűnt. Pszichológushoz jártam, antidepresszánst szedtem, teljesen be voltam gubózva, szinte semmi önbizalmam nem volt.

Folyamatos félelem volt az életem.

Most…
Túl vagyok a váláson.

A feleségemmel jókedvűen, barátságban búcsúztunk egymástól. Remélem most már ő is látja és elhiszi, hogy megváltoztam.

Mivel mindketten a közösséged tagjai vagyunk külön köszönöm- az ő nevében is-, hogy mindvégig meg tudtad őrizni az objektivitásodat velünk kapcsolatban.

Nem lehetett egyszerű!
Köszönöm továbbá segítő útmutatásod!

Ki tudja merre tartanék most, ha nem veszel támogató szárnyaid alá!
Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!
Szabó Tamás”

Igen, ennyire hatékony az a módszertan, amelyet alkalmazok és tanítok.

Megj.: Mondanám, hogy ez a valódi önismeret (és az is), csak sajnos -nem szépítek- annyi kókler használja már az “önismeret” szót, hogy az már felháborító.

Hangfelvétel (MP3) formátum:

Kattints az ingyenes értesítőért!

Pin It on Pinterest