Leginkább saját magamnak nem!

Amikor elindultam a saját utamon, és elkezdtem megvalósítani a szent célomat (akkor még nem tudtam, hogy azt csinálom) minden ember, aki körülvett, ilyeneket kérdezett:

– Mikor lesz ebből pénz? – Hogy fogsz ebből megélni? – Nem gondolod, hogy ez túl nagy falat neked? – Szerinted ez bárkit is érdekelni fog?

Még most is érzem a gyomromban a lehúzó görcsöt, amit ezek az emberek, a negatív gondolkodásukkal keltettek bennem.

Elbizonytalanítottak, kétséget ébresztettek bennem önmagammal szemben, egészen addig, amíg meg nem kérdőjeleztem az önmagamba vetett hitemet. Racionális hozzáállással, teljesen irracionálisnak tűnt, hogy álmom valaha is megvalósulhat.

Egy senki vagyok, miért is érdekelne bárkit, ami bennem van. Miért is kérni bárki azt, hogy segítsek neki. Már nem is éreztem magam különlegesnek, sem erősnek.

Visszabújtam a vackomba, elkezdtem önéletrajzokat írni, hogy mint más normális ember, keressek egy biztos állást, ami anyagi biztonságot adhat.

Nagyon szenvedtem. Éreztem, hogy ez nem igaz választás. Ez nem az én választásom. Nem az én döntésem, csak a félelmeimre hallgatok, a bennem harcoló és egyre erősödő, biztonságra törekvő paradigmákra.

Válaszokat akartam. Éreztem, hogy eljött a választás ideje. Én nem akartam rabszolgaként tovább élni. Nem akartam, hogy mások döntsenek az életemről, arról mennyit érek, mire vagyok képes.

Szabad akartam lenni!

Ám fogalmam sem volt arról, hogyan kezdjek neki, hogyan szálljak szembe az egész világgal. Sem erőm, sem pénzem nem volt és akkor még senki, aki támogatta volna szívem vágyát. Mélypontra kerültem.

Szepes Mária gondolatai forogtak a fejemben: a mocsár legalján lehet a legstabilabb gyökeret ereszteni.

Nem mentem el dolgozni. Napi 24 órában a vágyamra fókuszáltam. Vizualizáltam, hogyan akarok élni! Megerősítő mondatokat felvettem, a telefonomra és folyamatosan hallgattam. Törekedtem minél kevesebb negatív gondolatot beengedni az elmémbe. Elszigetelődtem. Tudatosan választottam az egyedüllétet és a magányt. Nem beszéltem senkinek arról, hogy mi zajlik bennem, hogy forradalmat indítottam. Pontosan tudtam, hogy másoktól kapott negatív gondolatok, csakis belőlem származhatnak, az én félelmeim és kétségeim köszönnek vissza belőlük a tükör törvénye alapján. Nem voltam még elég erős, hogy magyarázzam a döntéseimet. Olyan támogató közeget akartam, akinek már nem kell érvelnem, csak tervezünk, cselekszünk, és megyünk előre együtt.

Toltam a pozitív megerősítéseket, tervezgettem, írtam, reggel este programoztam, és minden cselekedetemet a célom megvalósításáért ajánlottam fel! Mert a cselekvés elengedhetetlen feltétele a változásnak. Tudtam, ha elmémet fókuszban tudom tartani, előbb-utóbb a tudatalattimban is felülíródnak a programok, és akkor a valóságom is a vágyaim szerint változnak. Csak türelmesnek és kitartónak kell lennem. Minden nap célirányosan cselekedtem a célomért. Küzdöttem, mint malac a jégen és ebből a külvilágom semmit sem vett észre. Azt mondták depressziós vagyok, nem mosolygok, fakó az arcom, nincs bennem életerő, kezdjek már végre magammal valamit. Nem jó irányba változom. És jöttek a további jó tanácsok. Nos, ezért van két fülem, hogy az egyiken be a másikon ki. 😀

Egyre erősödtem. Egyre határozottabban terveztem. A külvilágom a múltamra emlékeztetett a belső terem már a jövőmre. Nagyon nehéz volt ez a diszharmonikus állapot. Az egóm ezerrel tombolt, és nagyon fárasztó volt, állandóan fülön csípni.

Aztán egy napon, a végső elkeseredések hetei után, elkezdtek megjelenni belső harcom kivetülései a külvilágban. Emberek érdeklődtek valódiságomról, akiknek elmondhattam a céljaimat, és nem lehülyéztek, hanem biztattak, segítettek, ötleteket adtak, hogyan tovább. És én mentem előre, megállíthatatlanul.

Soha, semmilyen áldozatot nem kellett meghoznom azért az életért, amire mindig is vágytam. Mert minden elengedés felszabadított!

Még most is úton vagyok, és leszek egész életemben, mert az élet maga a fejlődés, azaz a változás!

Már tudom, soha nem fogom a biztonságot választani a bizonytalansággal szemben! Én vagyok a biztonság!

MAGAM VAGYOK A VÁLTOZÁS ÉS SZERETEM A VÁLTOZÁST! Mert ez ad belső erőforrásból hihetetlen lendületet és energiát, hogy méltó legyek arra, hogy a szent célom egyre jobban megmutassa magát előttem!

Most visszagondolva a múltra a szent célom mindig is jelen volt, csak nem mertem magamnak megengedni, hogy észrevegyem. nem tartottam még ott, nem hoztam róla döntést. És ma már pontosan látom, hogy a döntésem pillanatában kezdtek el a dolgok megváltozni.

Úgy döntöttem, hogy bátran meglátom és felismerem a szent célomat!

Azóta évek teletek el, és  soha, Senkinek sem engedem, hogy elrabolja az álmaimat! Leginkább saját magamnak nem! Gyerünk tovább!

Ha úgy érzed, te is válaszúthoz értél, egyedül vagy az álmaid megvalósításának útján, ha nehezen viseled a változás jeleit, bátran kérj segítséget!