Az ember egy rendszer és igen bonyolultan van összerakva.

Aki képes átlátni és megérteni e rendszer müködési mechanizmusát, az ura lesz az életének.
És azon kevés emberek közé tartozhat, akik megtalálták a belső békéjüket.

Hogy eljuthass ide, ismerned és kontrollálnod kell a védekezési mechanizmusaidat.

Mik is a védekezési mechanizmusok?

A pszichológiai szakirodalomban a védekezési mechanizmusok vagy (el) hárító mechanizmusok tudattalan lelki működések. Funkciójuk megakadályozni az „én”-t személyesen negatívan érintő, az önértékelést fenyegető, szorongáshoz, stresszhez vezető felismeréseket. Miközben az énképet jótékonyan védik a hibáival való bántó szembesüléstől, eltorzíthatják a valóság megfelelő érzékelését.
Anna Freud (1895-1982) az elhárító mechanizmusok kifejezést azokra a tudattalan stratégiákra alkalmazta, amelyek segítségével az egyén a pszichés feszültségeit csökkenteni, megszüntetni igyekszik.

A teljesség igénye nélkül, néhány leleplezhető védekezési mechanizmus: Tagadás, Disszociáció, Projekció, Intellektualizáció, , Fantáziatevékenység, Izoláció, Hasítás, Passzív, Agresszió, Acting out vagy kiélés, Leértékelés, Elfojtás, Introjekció vagy bevetítés, Racionalizáció, Regresszió, 
Reakcióképzés, Szimpatizmus vagy sajnáltatás, Helyettesítés, Szublimáció, Eltolódás, Testi szomatizáció
Humor – Wikipédia

Összegezve és egyszerűbben:
Egy mentális program, mely öntudatlanul működik és meggátolja az egyént abban, hogy azt vonzza be az életébe, amire vágyik.

Ami a legszörnyűbb az öntudatlanul működő mentális programokban, hogy a valóság eltorzításával az egyén képtelen a tisztánlátásra, önámító életet él.

Egyszóval: ZOMBI.

Hogyan rombolják az életed a védekezési mechanizmusok?

Inkább csak hallgatnád a videó tartalmát, vagy letöltenéd MP3-ban? 
Használd ezt:

[smart_track_player url=”https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/of-public/Hanganyagok/Onismereti33/V%C3%A9dekez%C3%A9si+mechanizmusok.mp3″ title=”Hogyan rombolják az életed a védekezési mechanizmusok?” artist=”Kárpáti Boglárka – OtthonFa” hashtag=”önismeret,önismeret33″ twitter_username=”otthonfa” ]

Hogyan tudnak megölni a védekezési mechanizmusaid?

Két módon. Vagy lassú öngyilkossággal, vagy azonnali halállal.

A lassú öngyilkosság kifejezés azt jelenti, hogy egész életében az ember e programok rabszolgájaként éli le az életét.

Nem konfrontálódik, nem harcol, nem fejlődik. Szinte nap, mint nap ugyan azt teszi és éli meg. Robotpilóta üzemmódban van. Teszi, amit elvárnak tőle.

Eredménye depresszió, szegénység, alárendeltség, alacsony önbecsülés, határozatlanság. Nem vállal felelősséget, és mindig más a hibás az életében történtekért. Sokszor válik belőle zakkant spiri.

A pszichoszomatikus és autoimmun betegségek tüneteit produkálják. Én ide sorolnám a deviáns és Alzheimer kóros eseteket is. Legsúlyosabb esete a rák valamilyen tünete lesz.

A hirtelen (azonnali) halál esetén, minden előzmény nélkül valaki meghal.

Talán voltak intő jelek. Magas cukor szint, stroke, szívproblémák, súlyos balesetek. Ám változtatás nélkül az ember sodródik az egyirányú utcába.

Tehát a védekezési mechanizmusaink képesek megölni az embert. Csak azért, hogy megvédjék egy esetleges jövőbeli negatív esemény átélésétől.

És ez valójában azt jelenti, hogy beleragasztják a komfortzónába és az ember nem él, csak túl él, vegetál.

Szívfacsaró ez.

Az én „harcom” a védekezési mechanizmusaimmal

Természetesen nem szabad harcolni ezen mentális programok ellen, mert akkor csak egyre erősebbek lesznek.

Fel kell őket ismerni. Őszintén bátran be kell vallani, hogy léteznek. Hogy futtatjuk őket. És meg kell tanulni kezelni őket.

A történet 2008- 2009-ben kezdődött.

Az addigi életem legnagyobb sikerét értem el, és majdnem belehaltam. 
Miért?
Mert arra voltam kódolva, hogy a sikeres-gazdag emberek rosszak, hazugok, átverik a szegényeket.
És én nem akartam rossz ember lenni.
Jó ember akartam lenni.

A sikerem, a tudatalatti programozásom szerint rossz emberré tett. Hiszen tisztességesen és becsületesen nem lehet valaki sikeres és gazdag.

Ezért az én védő mechanizmusaim, hogy ne kelljen átélnem ezt a szörnyű szégyent a családom és a barátaim előtt (hogy sikeres vagyok ezáltal rossz), ezért inkább likvidálni akartak.

Most azt hiszed, túlzok.
Nem.
Valóban így működünk.

2017 januárjában már sokkal érettebben és tudatosabban újra át kellett magamat préselnem ezen a nagyon mélyen gyökerező önkorlátozó paradigmán.

Egyenes út vezetett a februári eseményekhez 2016 őszén meghozott döntéseim miatt. Úgy döntöttem, hogy szembenézek a legnagyobb félelmemmel, és felvállalom, hogy Látok. 
Ehhez csak orrpolipokat kell lebontanom, hogy a tökéletesen nyitott harmadik szememmel eleget tudjak tenni földi küldetésemnek.

Az elmúlt években a fő önismereti feladatom az volt, hogy képességemet tökéletes tisztánlátásban tudjam alkalmazni. Túl az egon és az emberi kicsinyes játszmákon.

Olyan Mesterré váltam, aki úgy tud támogatást adni, hogy nem nyúl bele a másik szabad akaratába.
Sem tudatosan, sem tudat alatt, sem védekezésből, sem gőgösségből, sem spirituálisan.

Rengeteg technika, gyakorlat, mentális, érzelmi, fizikai, és spirituális intelligenciát fejlesztő fejlődésen túl, meg kellett tanulnom Uralni az erőm. Nem elfojtani, nem rombolásra használni, hanem tökéletes összhangban működtetni a szent célom kibontakoztatására.

Arra, hogy felszabadítsam az emberek tudatát a korlátolt programozottság alól. Hogy szabadon megélhessék a mindennapokban azokat a lehetőségeket és bőséget, melyek boldoggá teszik őket.

És ez a tanítás nem egy felszínes folyamat. Ez a valódi önismeret.

Tettem a dolgom.
És megértem arra, hogy újjászülessek. A sok gyakorlás, befektetett pénz, idő, energia, a sok munka, meghozta eredményét.
És csak 9 év kellett hozzá. 😀

Kórházba mentem
A nagy szmogriadók idejét éltük épp, és én már kezdtem érezni, hogy tudat alatt nagyon hat rám. Vagy én hatottam a szmogra. 😀
Asztmám fulladással bekerültem a kórházba.

Mivel nagyon erős mentális és érzelmi önfegyelmet alakítottam ki magamban, szinte tökéletesen tudom kontrollálni a légzésem. Akkor is ha a léghólyagocskák a tüdőmben már szinte semennyi oxigént sem képesek felvenni. Hiába volt szinte nulla a vérgéz oxigén szintje, és jól el tudok ilyenkor is beszélgetni az orvosokkal, nővérkékkel.
Ők meg csodálkoznak, hogy hogy vagyok tiszta tudatomnál. 😀

Egy hét ágynyugalomra intettek. Nem mozoghattam, nem beszélhettem. Nagyon vigyáztak rám.
Fontos volt bemennem a kórházba, mert egységként kezelem magam. Azaz spirituálisan, érzelmileg, mentálisan én meg tudok adni magamnak mindent, amire szükségem van a gyógyuláshoz- Ám a fizikai intelligencia szintjén szükségem van segítségre.

A holisztikus gyógyászatban hiszek. Azaz, egy nagyon finoman működő rendszer vagyok. És mind rendszer többszintű beavatkozásra van szükségem.

Mi is történt velem?

Asztma: Asztmás állapotban a légutakat a hörgő-nyálkahártya speciális gyulladása miatti duzzanat és a hörgők simaizomzatának görcsös összehúzódása beszűkíti. A nehézlégzést és fulladást a kilégzés nehezítettsége okozza. Ennek elnyúlása miatt a beteg nem tud friss, oxigéndús levegőt beszívni.
Az asztma a kapcsolatfelvétel elleni védekezés megnyilvánulása. Első lélegzetvételünkkor mintegy kapcsolatot létesítünk ezzel a világgal, s utolsó lélegzetünkkel az életet leheljük ki. Az élet szün­telen adás és elfogadás. Létünk természetében rejlik a kettősség: belégzés és kilégzés, elalvás és felébredés, élet és halál. Az egyik maga után vonja a másikat. Az élet létre hívja a halált, a halál viszont új életet teremt.

Látóként és sok mindennel nem akartam kapcsolatot teremteni eddigi életemben. Így védekező mechanizmuskánt létrehoztam az orrpolipot, ami számomra megfelelő módon lekorlátozta a harmadik szememet. 

Így könnyebb volt megkezdeni a tanulást, és kezelni ki-be kapcsolni képességemet.
Most jelenleg tiszta az orrom (műtét nélkül). És hát tudjuk mit jelent ez.

Egy olyan kórházban voltam, ahol akár naponta meghal valaki.
Ott létem alatt is, a szobatársam.
Így bele a mély vízbe, és mind, amitől féltem, ott voltam az orrom előtt.

Nem volt félelmetes többé. Csodálatosan gyönyörű szép volt. Békés, nyugodt és végtelen csenddel, szeretettel teli.
Ugye érted, hogy nem a haláltól féltem. Hanem mind azt látni, ami van.

És most, hogy ez megtörtént, megérkeztem. Kerek egész lettem.

Ismered fel a saját védekezési mechanizmusaidat

Rakjuk össze jó? Elemezzük a helyzetet és Bogit. Mert hiszem ez alapján te is rengeteg védekezési mechanizmussodra fogsz felismerni.

Nekem a siker és a gazdagság azt jelenti, hogy 100%-os önfelvállalásban élem az életfeladatom és ezzel példamutató életet élek, mellyel hasznos értéket adok az emberiségnek, amiből bőségesen fenn tudom tartani magamat és a szeretteimet.

Tudatalatti szülői programozás:
Nem lehetsz sikeres és gazdag ember, mert akkor rossz leszel, és jónak kell lenned.

Védekezési mechanizmus:
Kudarckerülő magatartás, alacsony önbecsülés, kishitűség, mely meggátolja a sikert.
Könnyen feladó életmód, megalkuvó, bele törődő magatartás, semmire se képes hozzáállás.
Egyre fokozódó félelem a saját erőtől, hiszen azt felvállalva garantált lenne a siker, ám jónak kell lenni, így egy mártír-alárendelt szerep felvállalása. Ami azt eredményezte, hogy mellékszereplője voltam az életemnek. Másnak segítettem elérni a céljait. Én még célokat sem mertem kitűzni. Minek. Úgysem érdemlem meg, hiszen akkor rossz lennék.

2016 ban egy óriási és mély felismerés hatására, megborult világkép, átértékelt programozás. Új irány és élettervezés.
Egy új életet akartam felépíteni. Mert a régi, már nem szolgálta maradéktalanul az életküldetésem, és a vágyaimat sem.
Tehát megszületett a cél.
Meghoztam a döntést
Cselekedtem a döntésemnek megfelelően.
A két énem szoros csatát vívott. A régi meghalt, az új teret hódított.

Létünk természetében rejlik a kettősség: belégzés és kilégzés, elalvás és felébredés, élet és halál. Az egyik maga után vonja a másikat. Az élet létre hívja a halált, a halál viszont új életet teremt.

Hát ez történt velem az elmúlt két hétben.

A mindent elsöprő változás

[bts_restricted_content title=”Ez a doboz értékes extra tartalmat rejt” desc=”Ezt azonban csak OtthonFa Club Tagok (előfizetők) láthatják. Te még nem vagy OtthonFa Club Tag? Ugyan már! Regisztrálj most és máris olvashatod ezt a részt is. ” ]

Ahogy a Heti Gondolatrendezőben is meséltem, ha átpréseled magad a legszűkebb keresztmetszeten, miközben bátran szembenézel életed legnagyobb félelmével, olyan pozitív változást tapasztalsz, amit most még el sem tudsz képzelni.

És ha valaki, akkor te képes vagy rá.

Ha számba veszed a jelenlegi életedet, 99%-ban a komfortzónádon belül éltél. Olyan döntéseket hoztál, melyek nem vagy csak kevésbé frusztráltak. Biztonsági játékot játszottál, aminek pont az az eredménye, amit most tapasztalsz.

Naná, hogy sok mindent megléptél.  Pláne mióta együtt utazunk, ám pontosan érzed, hogy van ott még bőven mit megfejlődni.

Gondold végig az alábbiakat:

Hol alkuszom meg a félelmeit miatt az életemben?
Mely életterületen nem 100%-os az önfelvállalásom?
Miben működtetem az automatikus szokásrendszeremet, ami már nem visz előre?
Kikkel kapcsolatban nem merem felvállalni magam?
Miért szoktam még hazudni, ködösíteni?
És miért nem tartok ott az életemben, ahol tudom és érzem, hogy tarthatnék?

A fájó kérdések őszinte megválaszolása rá fog mutatni rengeteg védekező mechanizmusodra.

Akár listát is készíthetsz róluk, így könnyebb lesz majd fülön csípni őket.

[/bts_restricted_content]

A védekezési mechanizmus sebei örökre megmaradnak, hiszen a tudat alattiból nem tűnik el soha semmi.
A különbség annyi, hogy nincs hatalma felettem.

Végtelenül hálás vagyok, hogy ebben a csöppnyi életben, meg tudtam ugrani ezt a hatalmas korlátot. és még túl is éltem.

Szárnyalok tovább!
Köszönöm, hogy közösen utazunk!