A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint minden harmadik magyar ember depressziós. 

Nagyon fontos és égető feladatnak érzem, hogy ne a melankólia, és a depisek, öngyilkosok országa legyünk.

Ám leginkább azt tartom fontosnak, hogy a gyógyszeres kezelés, a zakkant spiriség, illetve a hamis hurrá optimizmus helyett, vegyük észre, micsoda lehetőségünk van magunkon és a környezetünkön segíteni, ha egy kicsit tudatosabban állunk a depresszió kérdéséhez.

Én abban hiszek és azt is cselekszem, hogy a depressziósoknak hatalmas segítségre van szükségük. Ám egy kicsit másként, ahogy eddig a történelem során kezelték őket.

Mi a depresszió?

Betegség, vagy teljesen másról van szó?

Mit ír a pszichológus- pszichiáter szakma által támogatott „szakirodalma”:

A depresszió pszichiátriai megbetegedés.
A klinikai pszichiátria megkülönbözteti a depresszió különböző fajtáit: a súlyos depresszív zavar (Major depressive disorder) más néven klinikai depresszió, az unipoláris depressziót valamint az unipoláris zavart is.

A depresszió megnevezést a köznyelvben gyakran használják többféle (külső szemlélő számára szembetűnően lehangoltsággal járó) pszichiátriai megbetegedés megnevezésére. Így: Mint neurózis, A reaktív depresszió az a depresszív állapot, amit valami lelki megrázkódtatás (katasztrófa átélése, egy közeli rokon halála, stb) okozott.

Mint pszichózis (elmezavar) esetén megjelenő unipoláris zavar néven ismert olyan hosszan tartó elmeállapot, más klinikai néven melankólia (búskomorság), aminek jellemző tünetei: lehangoltság, szomorúság, veszteségérzet, elesettség, apátia, vagyis érzelem hiánya.

A pszichotikus depressziót gyakran kíséri halálvágy, öngyilkossági késztetések és jellemzője, hogy a beteg teljesen elveszti a kapcsolatot a valósággal, makacsul ragaszkodik az érzelmeihez és nem látja be, hogy beteg.

A pszichotikus depresszió egyik formájában egy homlok egyenesen ellenkező hangulati állapottal párosul, és azzal periódusosan váltakozik. Ennek a csapongó hangulattal jellemzett betegállapotnak a neve bipoláris zavar (angolul bipolar disorder) vagy mániás depresszív állapot (manic depressive disorder). –Wikipedia

Csak apró kiegészítésként.
A gyógyszer lobbi: orvosokat pénzzel, hogy az ő termékeiket írják fel a betegnek, ezért nagyarányú pénzbeli jutalékot kapnak. Ennek a szörnyű állapotnak a látszatkompenzálására, köteles a gyógyszerész a gyógyszertárban hasonló hatóanyagú, de olcsóbb gyógyszert felajánlani, de a betegre bízza a döntést, hogy melyiket választja.

„A depresszióba sűrített meg nem értések”

Tünetek és állapotok a „depresszió kalapba” dobva

A katatóniát is a depresszióhoz sorolják, ami egy teljesen inaktív állapot. Hallottam már olyat, hogy aki poszt traumatikus stresszben szenved, az is depressziós.
Igazából ha nem vagy a társadalmi normáknak megfelelően normális, nagy valószínűséggel „depressziós vagy”.

És az orvostudomány mindent elkövet annak érdekében, hogy visszaállítson téged a „normálisak” közé.

Na és akkor mi van azokkal, akiknek biológiai agyi elváltozásuk van? Valami nem úgy alakult az agyukban, ahogy egy „normális” embernek. És a társadalmi normákhoz képest mások.

Például a Beépített Tudat című filmben a főszereplő, akit fegyházban láncon tartanak fogva, kíméletlen gyilkos. Gyerekkorában annyira megverték, hogy a homloklebenye megsérült, nem tudott rendesen kifejlődni, így nincs semmilyen érzése. Nagyon kemény. Aztán egy fiatalabb fickónak áttöltik a tudatát az agyába, és elkezd érezni. Illetve a beépített tudat érzéseit érzi. És teljesen megváltozik.

Vagy mi van az autistákkal, Asperger szindrómásokkal, Alzheimer kórosokkal, skizofréniásokkal?

Igazából azt hívjuk betegségnek (mondjuk én nem), aki nem a társadalmi normáknak megfelelően van jelen a világban.

Na most azok, akik biológiai elváltozások nélküli depresszióban szenvednek, betegek, vagy sem?

Mindig is szörnyű kísérletezéseknek voltak kitéve a depresszióval diagnosztizált emberek.  Elektrosokk terápia, hidroterápia, elzárás, agyi műtétek. De valójában az összes szörnyeteg kísérlet semmit sem ért.

Amiről tudunk, az is sok borzalmat rejt, és akkor mi van azokkal a módszerekkel, amiket nem is hoznak nyilvánosságra?

A depresszió, Önismereti megközelítésben

Mi is valójában a depresszió?

Ezt a kérdést fontos megválaszolnunk, hiszen ha ismerjük  valódi problémát, akkor valódi megoldást is találhatunk.

Ez most egy kicsit erős lesz, de pont azért hogy akinek inge, öltözködjön fel.

Én is voltam depressziós, és ha most az lennék, a következő saját „definícióért” valószínűleg lelőném magam és mélységesen fel lennék háborodva magamra, hogy lehetek ennyire tapintatlan és érzéketlen genyó- disznó.

Végtelen nagy szeretettel mondom, hogy az agyi elváltozást nem mutató depressziós:

 

Negatív énképpel és gondolkodással rendelkező, mentális és érzelmi önfegyelemmel nem rendelkező, teljes önismereti hiányban, önsajnálatban és önámításban áldozati szerepet játszó, céltalan, unatkozó, energiavámpír ember.

Értéktelennek, feleslegesnek érzi magát. Nem találja a helyét a világban, mert senki sem érti meg. Nem érzi magát fontosnak és nem érzi magát képesnek, hogy bármi hasznosan csináljon.

Nyűg és teher számára a szerettei -gondolja ő-, mert annyi elvárást támasztanak felé, hogy beleroskad, és már nem bírja a megfelelési kényszerek súlyát.

Hogy van-e köze a környezetének ahhoz, hogy ő depressziós? Természetesen van, ám a felelősség mindig az övé. Hiszen a választás és a döntés joga… azaz nála a tudja… 😉

Videót is készítettem erről, amit érdemes megnézned:

Hangfelvétel (MP3) formátum:

Y generációs depresszió

„…elmondta zokogva, hogy nem tudja miért jött hozzám. Igazából öngyilkos lesz”

Egyszer jött hozzám egy Y generációs (1979-1995), aki tényleg nagyon nem volt jól. Bipoláris depressziót diagnosztizáltak nála. Mellette persze drogozott, ivott, hedonista életet élt.

Nárcisztikusan viselkedett, és elképesztő önbecsülés hiányban és szégyenben elmondta zokogva, hogy nem tudja miért jött hozzám. Igazából öngyilkos lesz, csak az anyukája miatt, gondolta tesz még egy utolsó kísérletet.

Mondtam neki, hogy megoldjuk. De előtte döntenie kell. Most.
Vagy elmegy az Obiba, vesz egy kötelet, és felakasztja magát.

Vagy amellett dönt, hogy szarik a világra, és kihozza magából azt a kreatív csodát, aki benne van, és minden képességét és tudását, annak a szent célnak szolgálatába állítja, amit titkon érez magában már gyerekkora óta.

Csak nem volt támogató közege, ami segített volna neki ezt kibontakoztatnia.

 

Tehát válassz. Vagy most mész és megölöd magad, vagy közösen önmagadért, felépítünk egy szebb világot, ahol élhetsz. A másodikban tudok segíteni. A döntésedért a felelősséget neked kell vállalni. Győztes akarsz lenni, vagy vesztes? Nos?

Aki azt mondja, hogy öngyilkos akar lenni, de épp veled beszélget, tudd, hogy ez igazából segélykiáltás a részéről. Segítséget kér az élethez.

SEGÍTS ÉLNI!!!

Azért hogy szeresd, és mentsd meg. A fenyegetőzése, egy kétségbeesett próbálkozás, hogy valaki megértse azt, ami benne van, és segítsen neki megtanulni uralni azt a hatalmas erőt, ami benne van. Mert fél. Fél önmagától.

Mert soha senki sem tanította meg neki, hogy bánjon azzal a hatalmas potenciállal, kreatív energiával ami benne van.

El van veszve. Mint egy kidobott kiskutya, akit ott hagytak télen az út szélén. Magányos, védtelen és a legmélyebb szintig össze van zavarodva. Naná, hogy meg van borulva.

Érzelmei oly’ mélyek és érthetetlenek, hogy szétfeszítik belülről. Ez egy szar világ nekik. Korlátokkal, szabályokkal és sok ostoba emberrel.

Ez a történet -ameddig részese voltam- „happy end”-del folytatódott. Első körben egy közös Skype Önismereti Tréninget, majd egy Antares Önismereti Tréninget csináltunk végig. Nem lett öngyilkos, tehát egy újabb Y generációs, akit az önismeret mentett meg.

X generációs depresszió

A másik sűrűn előforduló eset az életközépi válságban szenvedők depressziója. A 38 és 55 évesek körből kerülnek ki. Már mindenük meg van.

És a keserves fényűzés megteremtésében folytatott harcban teljesen kiégve, irányt vesztve, elfeledve és eltakarva önmagukat önmaguk elől, megrogytak a látszatpolitikát fenntartó hazug élet alatt.

Ők nem akarnak öngyilkosok lenni. Csak nem tudják, és nem látják tisztán, hogyan élhetnének önfelvállaló életet úgy, hogy közben ne kelljen elveszíteniük mind azt, amit eddig elértek, letettek az asztalra.

A látszatpolitika és a keserves fényűzés foglyai. Minden rendben, látszatra. Belül meg a nagy hiány, a semmi, a szenvedés.

Házasság, gyerekek, egzisztencia, barátok széles köre tartja őt önmaga rabságában.
Szar ügy. 20 éven keresztül harcolt minden nap, hogy fenntartson egy megfelelési kényszerből felépített látszat életet, és egy nap rádöbbent, hogy nem is teszi boldoggá. Ki ne borulna meg ettől?

Naná, hogy a drog, a félrelépés lesz a menekülési útvonal. Közben meg szenved a szégyentől sé a bűntudattól, miközben a vasárnapi családi ebéden eljátszza azt a szerepet, amitől lassú öngyilkosságban tartja magát.

Mondtam neki, hogy csak akkor tudok segíteni, ha elköteleződik egy új jövőkép mellett, amit közösen összerakunk, és pici-apró lépésekkel felépítünk.

És tegye le az antidepresszánst, mert ez megakadályozza, hogy fejleszteni tudja, a mentális és érzelmi önfegyelmét. bízzon benne, tegye le, és az imponetciája, a nagyon súlyos kedélyzavarai és hangulat ingadozásai le fognak állni, ha kidobja a picsába a gyógyszert.

A pszichológus, akihez járt azt mondta, hogy nem foglalkozik vele tovább, ha lerakja a gyógyszert.

Szerinted, igent mondott nekem, önmagára? Általában, akinek már nagyon fáj, mindig akarja a változást, és hajlandó változtatni. Akinek még nem fáj eléggé, kicsit még sunnyog tovább, amíg valami nagy tragédia nem történik.

A depresszió mellé a pasiknál jönnek az impotencia és szívinfarktus bajok, nőknél a ciszták, miómák, stb.
Ja igen. Hiszem, hogy minden bajod azért van, mert nem mered bevallani magadnak, hogy nem a saját életedet éled.

Babyboomer depresszió

Korábban egy 63 éves hölgy jelentkezett be skype tréningre.

Nyugdíjas éveit tölti, és a barátai elmondása alapján nincs jól. Nem mosolyog, kedvetlen, nincs kedve sehova se menni.

Kevés a nyugdíj, és csak a tv maradt a legjobb barát. Olvasni nem tud, mert nincs pénz új szemüvegre.

Jár hozzá hetente egy szociális családsegítő beszélgetni, mert a férje és a gyereke meghalt.
A háziorvosa altatót írt fel neki, mert nem tud éjjel aludni. Az sztk-s pszichológus szerint időskori depressziója van, ami ebben a korban természetes. Aha…persze.

Elkezdtük a közös önismereti munkát és egyre jobban érezte magát.

Kiderült, hogy imád goblenezni, kötni, horgolni. Majd ezeket elvitte a helyi nyugdíjas klubba, és eladta őket. Boldog, elégedett volt, és teljesen rákattant, hogy jön a karácsony és milyen szép dolgokat fog ő csinálni, amivel megszépítheti más emberek lakását az ünnepekre.

Mi volt a baja? Depressziós volt? Nem volt célja. Az élete teljesen értelmetlenné vált, mikor eljött nyugdíjba.

Nem érezte magát hasznosnak, értékesnek, csak egy öreg (63 éves basszus, miért lenne öreg????) néninek, aki már nem akar másnak terhére lenni. Mikor megértette hogy van élet a nyugdíj után is, csodásan aludt éjszaka.

Bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna vele, ha nem keres fel.
És hogy mi lehet azokkal, akik -„szakértői” véleményre alapozva- természetesnek veszik ezt az állapotot és belenyugszanak, hogy így kell leélniük az életüket.

Én (1980) is voltam depressziós, és engem is az önismeret mentett meg.

Többször is. És bár egyre halványul az első kísérletemnek a nyoma a csuklómon, azon idők lenyomatait mélyen őrzőm magamban.

Két oka volt a depresszióimnak. Kurvára unatkoztam, és hagytam, hogy mások döntsenek az életemről, aminek köszönhetően, felelősséghárítóvá és életunttá váltam.

Öngyilkos is akartam lenni, mert utáltam, hogy nem találom a helyem a világban, és senki sem ismeri el, ki is vagyok valójában.
És, ami a legjobb, hogy az önszeretet szintem növelésével, és célok kitűzésével, meg rengeteg feladat kiadásával magamnak, egyik reggel arra ébredtem fel, hogy:
Jé, minden rendben.

Kellet segítség, egy mentálisan nagyon fejlett ember, aki nagyon tisztán gondolkodott, és olyan kérdéseket tett fel, hogy majdnem lerúgtam a fejét. (Nem volt pszichológus)

Elgondolkodtam mind azon, amit kérdezett, jól felbosszantottam magam, hogy mit szarakodok már, és elindultam.
Féltem, be voltam szarva, nagyon idegen volt minden, nagyon magányos voltam, akkor nagyon nehéznek tűnt, de töretlenül menetem előre tovább.

Nem voltam egyedül. Volt egy tiszta hang az életemben, aki az én belső tiszta hangomat segített felerősíteni.

Összegezve, és megértve a különböző generációk hangulat ingadozásait, könnyen látható, hogy valójában a haszontalanság, az el nem ismertség, a szeretetlenség , céltalanság és a korlátok miatt, egyre beszűkültebb életmód, depressziót okozhat. De semmiféleképpen sem betegséget.

Ha még idejében kezeljük a mentális és érzelmi elveszettséget, nem betegségként, hanem egy jobb élet reményében, a súlyosabb verziók, sokkal nehezebben tudnának kialakulni.

Miért az önismeretet válaszd a depresszió felbontásáért?

Azaz a depresszió „kezelése otthon”, távol a gyógyszerektől

Azért a felbontás szót használtam, mert olyan agyi szinapszisokat kell felbontani és újra építeni a gondolatok megválasztásával, amelyek alapjaiban megváltoztatják pozitív irányba a gondolkodásmódot.

Az önismeretben nem háríthatod a felelősséget másra. Sem egy technikára, sem egy szakemberre. Amikor az önismeret segítségével „kezeled” magad, elköteleződsz egy új szemlélet mód mellett.
És ez a szemléletmód nem más, mint az Önismeret maga.

És ez nem egy magányos út!

Az önismeret együttműködés.

Az önmagadban és önmagadon kívül felépített világban!

Az önismeret helyre állítja a/az :
– tisztánlátásodat
– önértékelésedet
– önbecsülésedet
– önszeretetedet
– önmagadba vetett hitedet
– pozitív életszemléletedet
– megoldás központú gondolkodásodat
– bátor, cselekvő énedet
– céljaidat
– képességeidet
– emberi kapcsolataidat
– párkapcsolatodat
– gyermekeiddel való kapcsolatodat
– pénzügyi helyzetedet
– stb.

Ha most azt érzed, hogy depis vagy, az leginkább azért van, mert nem a saját életedet éled.

Ahhoz, hogy a saját életedet tudd élni, tisztán kell látnod, ki vagy és mit akarsz valójában?

Tehát: Ismerd meg magad!

Ha a depresszió súlyos eseteit diagnosztizálták nálad, és jelenleg is klinikai szakpszichiáter kezelése alatt állsz, vagy visszaeső bipoláris depressziód van szeretném, ha egy dolgot nagyon mélyed a szívedbe vésnél:

NEM VAGY BETEG!

Csak nem szereted magad eléggé.
Kérj segítséget! 

A depresszió kezelése „önismereti eszközökkel”

5 hatékony lépés a depresszió megszüntetéséhez

1) lépés: Döntés, megváltoztatom az életem

Töröld a szótáradból, hogy depis vagy. Mert amíg azt gondolod magadról, hogy az vagy, az is leszel.
Igen, ez ennyire egyszerű. Apróságnak tűnik? Hülyeségnek tűnik? Csináld és tapasztald meg, hogy működik!

2) lépés: Mentális és érzelmi önfegyelem fejlesztése

Tegyél fel jó kérdéseket magadnak

Gondold végig, vajon, miért vagy lehangolt, életunt, miért nincs kedved semmihez, miért szenvedsz, miért kelsz fel szarul, miért veszekedsz folyton a szeretetteiddel?

Mi lehet igazából a bajod?

Hol siklott félre az életed?

Mik azok a tevékenységek, amiket szeretsz csinálni és miket nem?

Mik azok, amelyeket megfelelési kényszerből csinálsz, és milyen félelem miatt csinálod?

Milyen évek óta magaddal hurcolászott problémán nem tudsz túljutni?

Vajon, miért mész be arra a munkahelyre, amit utálsz?

Mennyire vagy tisztában a saját képességeiddel?

Ki, kik azok, akik folyamatosan döntenek az életedről?

Miért hagyod nekik?

Kitől kérsz segítséget? Ő hiteles abban, amiben segítséget kérsz tőle?

Milyen szerepet játszol a környezetednek?

Élvezed azt az életet, amit kialakítottál magadnak?

Mennyi időközönként ünnepled meg magad?

Mikor pihentél egy igazán feltöltőset utoljára?

Mikor lelkesedtél valamiért először?

Mennyire függsz a pénztől?

Mennyire játszol alárendelt szerepet a párkapcsolatodban, a baráti körben és a szüleiddel való kapcsolatodban?

3) lépés: Útkeresés

Kérj segítséget!
Ugye nem könnyű ezekre a kérdésekre, tiszta tudatosságból válaszolni. nem könnyű, de lehetséges. Pont ezt csináljuk az OtthonFa Club előfizetői tagságban.

Ám mégis arra kérlek, gondold végig ezekre a kérdésekre adott válaszaidat, és ha elakadnál, feltétlenül írd meg a facebook zárt csoportban. Beszéljünk róla. oldjuk meg közösen.

4. lépés: Pozitív jövőkép felfestése

Ha jobban vagy, ne hagyd abba az fejlesztést, menj tovább, hogy szokásoddá tedd ezt a szemlélet módot.
Sokan, amikor kicsit jobban vannak, abba hagyják az önfejlesztést, és sajnos visszaesnek.
Az önismeret nem fájdalomcsillapító technika. Hanem egy életforma, amit egy életen át kell játszani.

5. lépés: Céltervezés-Célmegvalósítás

Tartozz egy támogató közösségbe, ahol számodra is fontos alapértékek mentén épül a közösség.

Mint például az OtthonFa közösség
Az OtthonFa alapértékei

  • Nem adjuk el a lelkünket
  • Elismerjük és támogatjuk a célzott kreativitást
  • Minden körülmények között felelősséget vállalunk és kihozzuk a helyzetből a maximumot
  • Mi magunk vagyunk a fejlődés
  • Megoldás centrikus és jövőbemutató gondolkodást képviselünk
  • 100% os őszinteséggel vagyunk jelen, minden pillanatban mindenkivel.
  • Érték*Ember= Eredmény, azaz nem az eredmény a cél, hanem az, hogy minél több embernek, minél több hasznos értéket adjunk, ezzel szolgálva fejlődésüket, és a világ fejlődését.

Jó egy ilyen csapatba tartozni, igaz?
OtthonFa Club Tagként ennek a csapatnak leszel a része.

És ezen az 5 lépésen fogsz haladni a felfelé ívelő megoldás-spirálon, hogy felvállalva önmagad, őszinte igaz életet tudj élni, melynek jutalma az a szolgálat, mely boldogságot és bőséget hoz neked.

Mivel a depressziós állapot „kezelésének” egyik sarokköve a támogató közösség, ezért kijelenthetjük, hogy az OtthonFa Club olyan természetes, önismereti antidepresszáns, amelynek részese kell, hogy legyél. Mellékhatása nincs 😉

A 21 század új drogjai, a különböző spirituális és ezoterikus technikák.

Az önismeret ősidők óta létezik.

Az önismeret összesíti és összefoglalja a különböző irányzatokat (vallások, okkultizmus, mágia, spiritualitás, ezotéria, pszichológia, pszichiátria, alternatív gyógymódok, holisztikus életmód, kvantum szemléletmód, azaz mindent, hiszen az embert egységnek és rendszernek látja.). Hiszen ezek mind az ember belső forrásából születnek.

Sajnos egy iskolánál, vagy vallásnál letett voks, mindig a szétszakítottság eredményezi. Pl.: Biológika, Théta, Ho’oponopono, Bach Virág terápia, Nadi, Reiki, Anygalmágia, Tarot, Acces Bars, stb…. Ezek csak technikák.

És nem globális szemléletmódok. Igazából úgy hatnak, mint egy fájdalomcsillapító. Megcsinálod, jobban vagy. Nem csinálod, szarul vagy.

Segít rövid ideig, de nem fejleszt. Nem tanítja meg, hogy urald az elméd, arra tanítanak a különböző technikák, hogy szokj rájuk.

Nem fura, hogy a misztérium iskolák 21 évig tartottak? Hogy egy főpap, vagy egy 33 szintű Mester a fél életét rászánta arra, hogy megismerje és fejlessze önmaga képességeit?

Ma meg elmegy valaki egy hétvégi tanfolyamra, és máris turkálhat felelőtlenül egy kiszolgáltatott ember agyában és energetikájában.

Ezért szeretem szenvedélyesen az önismeretet. Mert minden tudást (legyen az misztikus, vagy racionális/hétköznapi) magába foglal.

Hiszen minden benne van, ami az emberből való. És, ami emberből való, az Istenből való, tehát minden benne van, ami valaha volt, van és lesz.

Ha a saját életedet éled, boldog, kiegyensúlyozott, szabad ember vagy.

Életed fő célja a szabadság és a beteljesülés.

Csináld meg! Hajrá!