Az Önismeret kiválasztott téged 2020 -ban

 

Hogy mivel foglalkozunk egy adott évben, hónapban, héten, napon a valódi önismeret útján, nem a reklám hadjárat dönti el nálam. Ez tudományos, és szakmai.

Mivel abban hiszek, hogy az önismeret szinte mindenkinél egyéni, és nem lehet struktúrákba beletaszigálni embereket, technikákkal kezelni olyat, amihez semmi köze, így szükségem volt egy egy új irányra, amihez mindenki csatlakozni tud, az egyéni útján.

Problémákat oldunk meg, életeket mentünk meg és változtatjuk át. A teljes személyiséget átalakítjuk, ahogy rombolunk és építkezünk. Egymást támogatva, hol együtt, hol magányosan elvonulva. De mind végig tudjuk, nem vagyunk egyedül. Ez a közösség, egyre erősebb lesz, és egyre csak nőni fog. Mert az igazság, az alázat, az őszinteség a valódi értékek nem tehetők versenyre.

Én mindig is hittem, hiszem és örökre hinni is fogom, amiben ekkora nagy a szeretet (elfogadás, megbocsátás, elengedés, megértés, őszinteség, tiszta kommunikáció ) nem múlik el soha.

És amióta az Antares 3.0-ás csapat a szülinapomra ültetett egy OtthonFát, szimbolikusan örökre megpecsételődött a sorsunk.

Mert az OtthonFa a szívünkben fejlődik. Jelképezi az ősi önismereti tanításokat, amit régen csak kiváltságosok ismerhettek. Ma pedig az OtthonFások alap tanítása lett: az önismeret egy életforma. A kiváltságosok titkos erénye.

És mi így élünk, mint anno a fáraók, a titkos társaságok magiszterei, a mágusok, varázslók. Ismerjük, értjük, használjuk a nagy titkot: az önismeretet, és annak hatalmas és teremtő erejét.

Ma már nem nagyon vannak titkok. Az önismeret kiválasztott téged.

És ez jó!

Mert a tudatlanság háborút hoz. A tudatosság békét!

 

2020 önismereti tanítása, kihívásai, csodái

Míg 2019 energetikája, dinamikája, hatásai a mentális intelligencia fejlesztését kívánták meg a valódi önismeret útján, 2020 az érzelmi intelligencia fejlesztésre hoznak kihívásokat, tanításokat, lehetőségeket.

Minden azon fog dolgozni, hogy érzelmileg kibillentsen, hogy fejlődj. Nagy buli lesz odabent a szívünkben, az tuti. Már most imádom!

 

A következő dolgokra kerül a fókusz:

 

  • belső rend (belső béke, harmónia)  megteremtése, stabilizálása
  • utazás, kimozdulni a biztos pontból, új élet rendszer kialakítása
  • kezdeményezés, önfelvállalás
  • anyagi világhoz való érzelmi hozzáállásod rendberakása
  • belső erővel való kapcsolatod rendberakása
  • társas kapcsolatok rendberakása
  • gyors érzelmi rendrakás képessége
  • szeretet rendjének megfelelő élet
  • gyors érzelmi cselekvés (befogadás-táplálás-elengedés)

 

2020 “egyszóval”: Érzelmi biztonság megteremtése

 

Mit is jelent az érzelmi biztonság? Valójában a szívem szakad meg, hogy erről egyáltalán beszélnünk kell, és hogy az a 7 milliárd ember nagy része úgy éli le az egész életét, hogy fogalma sincs arról, mit is jelent ez a fogalom.

Sokan azt hiszik, ha anyagi biztonságban élnek, akkor az egyenlő az érzelmi biztonsággal. Tévedés. Mások azt hiszik, egyenlő a házassággal, amit papír kötelez. Tévedés. Még mások meg azt hiszik egyenlő a biztos állással, a jól fizető munkahellyel. Ez is téves. És még sokan azt hiszik, hogy az érzelmi biztonság egyenlő, a hétköznapok megszokott rutinjával. És a változás utálatos. Ez is téves.

Az érzelmi biztonság nagy titka, hogy nem köthető külső körülményekhez, (ugyan úgy mint az, ahogyan érzed magad, vagy a felelősségvállalás) hanem egy belső állapot, egy belső érettség, amit leginkább a kiemelkedően magas érzelmi intelligenciának köszönhető.

Az érzelmi biztonság a szabad érzelmeket jelenti, amikor megfelelő érzelmi önfegyelemmel rendelkező szabad emberek, a szabad akartának köszönhetően, tudatosan dönthet, tudatosan elfogadhat, tudatosan elutasíthat, tudatosan kiáraszthat érzéseket szabadon, anélkül, hogy ezt másik ember, környezet, körülmény, befolyásolhatna.

Az érzelmi biztonságban elmondhatom szabadon mit akarok, mit nem akarok, mit akarok csinálni, vagy nem csinálni, mit akarok dolgozni, venni, élni, lenni, és érzelmileg független vagyok a visszacsatolásról.

Csak az hat rám, amiről úgy döntök, hogy hathat rám.

Az érzelmi biztonság tehát magas érzelmi intelligenciának köszönhető csak, amikor az érzelmi önfegyelem, az érzelmi tisztánlátás, az érzelmi befogadás, az érzelmi elutasítás-határmeghúzás, tudatos döntésből származik. És ez a tudatos döntés a céljaimat szolgálja.

És nem az önkorlátozó hiedelmeimet, a paradigmáimat, az önszabotáló mehcanizmusaimat, a megfelelési kényszereimet. Jó esetben, már nincsenek is ilyenek, ha végre valaki eléri az érzelmi biztonság szintjét.

Jöhetnek konkrét példák?

Akkor érzem magam érzelmi biztonságban:

  • ha őszintén beszélhetek a céljaimról a páromnak, és ezért a párom nem néz hülyének
  • ha elmondhatom a szüleimnek hogy akarok élni, és ők nem kezdenek el bennem bűntudatot kelteni
  • ha elmondhatom a saját terveimet, és nem kezdenek ezért érzelmileg zsarolni
  • ha nemet mondhatok a szexre anélkül, hogy utána duzzogást látnék a másikban
  • ha nem élek hatalmi drámák között, ahol folyamatos játszmázással energiát akarnak tőlem rabolni
  • ha nem kell elfogadnom mások hazugságait
  • ha nem támadnak be azért, aki vagyok

stb…

 

2020 az érzelmi biztonság megteremtésének az éve, tehát meg fog mutatkozni hol kell fejleszteni az érzelmi intelligenciánkat. És egyértelmű, az érzelmi intelligenciát nem lehet fejleszteni önismeret nélkül. Csakis a te valódi önismereti úton lehetséges fejlesztened az érzelmi intelligenciádat.

 

Hiszen az önismeret fogja neked megmutatni:

  • milyen érzelmi kódoltságot hoztál otthonról 
  • milyen hatalmi drámákat játszol
  • mennyire torzult a szeretetnyelved
  • milyen az érzelmi énvédő mechanizmusod
  • mennyire tudod befogadni és kiárasztani a szeretetet
  • mennyire szereted önmagad
  • hogyan kapcsolódsz önmagaddal és másokkal
  • hogy félelemből vagy szeretetből élsz
  • mennyire könnyedén tudsz elengedni

 

Az érzelmi intelligencia területei az önismeretben 2020 -ban

 

TIPP: Ha már megvásároltad az Antares Online Önismereti tréningemet, akkor feltétlenül nézd meg, vagy nézd újra az Érzelmi Intelligencia modult. 

Ha még nem vásároltad itt tudod megvásárolni: Antares Online Önismereti Tréning

 

Kb 1000 oldalas könyvet kellene írnom, ha mindent el akarnál olvasni az érzelmi intelligenciáról.

Egy évünk van mindent megtanulni és gyakorlatba ültetni. Lépésről lépésre érdemes csak haladni, különben a sok adat, és információ miatt kialakult káoszba nem fogod elérni az érzelmi biztonságot, de még az érzéseid tisztánlátását sem.

 

Nézzük a területeket, amiket rendezni és fejleszteni szükséges 2020 -ban

Érzelmi irányító rendszer, érzelmeink hatékony kezelése,

Építő és romboló személyiségek (erősségek, gyengeségek)

Női és Férfi harmónia megteremtése

Asszertív attitűd és a hatalmi drámák

Asszertív kommunikáció, őszinteségre és szeretetre alapozva

A 4Ö (önszeretet, önbecsülés, önbizalom, önértékelés), az önazonos önfelvállalás

A társas kapcsolatok, generációk megismerése

Önjutalmazás, ünneplés

Csinálni a semmit 2020 -ban

Azt jelenti azt csinálom, ami a szívem vágya. Ahogy ezt már az ókori kínában is tanították a Wu-Wei, a nem-cselekvés cselekvése.

Csodás kis paradoxon, igaz?

Könnyű lesz megérteni, csak figyelj.

Azt tanították neked, hogy olyan nincs, hogy csak tétlenül legyél. Tessék tenni a dolgodat. És mivel mindig van dolgod, mindig csinálnod kell valamit. Nem lehet csak úgy leülni pihenni, mikor a feladat meg ezer. 

Azt a programot, paradigmát kaptad, hogy haszontalan és lusta vagy, ha nem nyüzsögsz egész nap és nem hiszed el és hiteted el másokkal, hogy annyi dolgod van, hogy majd bele rokkansz. És hulla fáradt vagy mindig, a hobbidra is alig van időd.

Mert nem tanították meg a tudatos pihenés fontosságát, az időtervezést, vagy hogy egáltalán hogyan szervezd és tervezd az életedet hatékonyan, hogy az boldoggá is tegyen.

JAAAAAAAAAAA, tényleg!

Mindenki utálja azt a szót, hogy boldogság. Mindenki boldog akar lenni, de senki sem tudja a boldogság definícióját, és azt meg pláne nem, hogy hogyan lehet oda eljutni.

Homályos, zagyvaságoknak immáron vége van! 

 

Itt az OtthonFa Önismeret Boldogság képlete!

És miközben fejleszted önmagad, a Boldogságodat, közben sokan azt fogják mondani neked: nem csinálsz semmit, azaz haszontala, lusta, értéktelen, hanyagolható!

Ne foglalkozz velük. 

A Csinálni a semmit azt jelenti, hogy nem a félelmeid által motivált egós nyüzsgésben, hatalmi drámákban szenvedd végig az életed.

Mert csak az ego hiszi azt, és akarja veled is elhitetni, hogy amikor a céljaidért cselekszel, és ez ép a tudatos pihenés, akkor azzal nem csinálsz semmit, tehát haszontalan vagy, értéktelen vagy, és ezért mások lenéznek és nem szeretnek-

Ez az eddigi életed legnagyobb hazugsága.

Amikor a szívbéli céljaidat valósítod meg éppen, az egod mindig azt fogja mondani: semmit sem csinálsz!

Könnyedén csinálni a semmit, azt jelenti igazából, hogy  a szívbéli céljaid megvalósításának szenteled az életed.

És ennél nemesebb célja nem is lehetne az életednek. 

Szívbéli célok

[bts_restricted_content title=”Ez a doboz értékes extra tartalmat rejt” desc=”Ezt azonban csak OtthonFa Club Tagok (előfizetők) láthatják. Te még nem vagy OtthonFa Club Tag? Ugyan már! Regisztrálj most és máris olvashatod ezt a részt is. ” ]

Ha ennek a füzetnek a szellemiségében, kitöltöd az Évösszegzőt, Évtervezőt, Céltervezőt meg fogod látni (ha bátran őszinte voltál magaddal végig), olyan fantasztikus és csodálatos célokat fogsz megvalósítani 2020-ban, amit most még el sem tudsz képzelni.

A többkötetes, önismeretre alapozott OtthonFa Céltervezési Módszertannak az a célja, hogy a valódi szívbéli céljaid kerüljenek a papírra. Ugyanis ez a céltevezés nem csak erről az egy évről szól, hanem a következő évtizedről is.

Itt van a kezedben a lehetőség, hogy a következő 10 év (ami így is, úgyis eltelik) csodálatos, boldog, békés, kalandos, izgalmas, felemelő, bőséggel teli legyen!

Nem hagyod csak úgy elúszni ezt a lehetőséget, ugye?

A többlépcsős tervezésnek pedig még rengeteg előnye van. Például nem fogsz hiánycélokat, vagy megfelelési kényszeren alapuló célokat kitűzni. Nem a félelem fogja uralni már ezt az évtizedet, hanem a szeretet és a béke érzése benned.

Nem mások céljait fogod megvalósítani, hanem a sajátjaidat. Nem mások fognak megdicsérni, mg te szorongóvá válsz, és szomorúvá, mikor elérsz egy célt, hanem te leszel határtalanul boldog, mikor szívbéli céljaid megvalósulnak.

 

Amikor a szívbéli céljaidat felszínre hozod, és leírod a papírra, érzelmi irányítórendszer, az érzelmi önfegyelmed erősségétől függően, jelezni fog neked.

Ha még nem dolgoztál az érzelmi önfegyelmeden, akkor szívbéli céljaid gyomorgörcsöt idéznek elő. Ugyanakkor egos céljaid (hiánycélok, és megfelelési célok) pedig nyugalmat. És elégedett mosolyt.

Ha már fejlett az érzelmi önfegyelmed, szívbéli céljaid hatalmas felszabadulást, őrült kacagást, megható sírást, és némi izgatottságot fognak előidézni benned.

Az is lehet ( és ezt az Antares 3.0 sok szokták mondani, akiknek már eléggé fejlett az érzelmi irányító rendszerük) hogy be vagyok szarva, de nagyon élvezem!

Ha még az érzelmi intelligencia fejlesztés elején tartasz, és az érzelmi önfegyelmed még nem elég erős, akkor sokkolhat is a szívbéli célod. Lehet be is transzmutálódás picit, hogy a változást az új döntéseid miatt, megfejlődhesd.

Nos, minden rendben. Ez a valódi önismeret. Ez mutatja, hogy élsz, és nem csak egy ostoba robotpilotaként éled az életed,  mások hazug manipulálása alatt.

Ahogyan a szívbéli döntések felszabadítanak, úgy fognak a szívbéli céljaid is. Egészen addig a pontig, amíg el nem kezdesz azon agyalni, hogy ki, mit fig ehhez szólni.

Így kérlek, szard le, kinek mi a vélemyéne a céljaidról Már az elején, még a célkitűzés előtt határozd el, hozz róla döntést, hogy nem fog érdekelni, érzelmileg nem lesz rád hatással mások véleménye, irigysége, kötekedése, energiaszívása.

Mondd meg nekik bátran ezt akarod. És azért nem tudod még a hogyanokat, mert ez egy igazi cél. És az igazi cél olyan, amiről fogalmunk sincs hogyan fogjuk megvalósítani! Mert ha tudnánk, akkor az már nem cél lenne, hanem szokás lenne, feladat!

Azt az utat, amit pontosan látsz, azt az utat már bejártad. Ismered. 

De ahol még nem jártál, nem tudod mi vár ott rád. Nem ismered. Így nem tudod, hogyan fogsz rajta végig menni. 

Ilyenek a szívbéli célok is. Vállalni kell az ismeretlent! Járt utat járatlanért hagyj el. 

És akkor jön a legizgalmasabb rész.

A szívbéli céljaidat érzelmi biztonságban tudod felhozni. Gyomorgörcsösen, frusztrált állapotban, elkeseredve, melankólikusan, élet unott állapotban nem jönnek fel. 

És nem jönnek fel akkor sem, ha valaki szuper pozitív hurrá optimizmusban van. Az OtthonFánál úgy hívjuk önámításban. Azaz, elhazudja, hogy jól van, közben meg belülről rohad.

Valamennyire jó hangulatba kell kerülni, érzelmi biztonságban, vállalva az ismeretlen és leszarni ki, mit fog gondolni a leírt célokról.

Nem foglalkozva a múltbéli tapasztalatokkal, a jövőtől való félelemmel, örömben megélni a jelen pillanatot: ez a szívbéli célok előhívó állapota.

Nos, láthatod, senkinek sem tiszták, a szívbéli céljai, aki nem foglalkozik önismerettel. Vagy legalább csak kis százalékú szerencséseknek.

[/bts_restricted_content]

Üdv, az Új Világban!

Az új korszak első napján köszöntelek, 2020. március 20.

Nagyon büszke és Hálás vagyok Önmagamnak, Losinak és nektek OtthonFa Clubosok, hogy közös utazásunk elhízott a mai csodálatos naphoz.

2010 -ben fogalmaztam meg:
Álmodok egy szent, szakrális világról, ahol mindenki őszinte, önazonos, önfelvállaló, önmegvalósító élete él a szeretet törvényei szerint. Ahol az önismeret alap, az emberek adakoznak, támogatják egymást az önmegvalósításban, miközben a saját képességeiket működtetve, az életfeladatuk beteljesítését élik. Így szolgálva az egész világ fejlődését.
Ahol a kereskedelem nem cél, hanem végeredmény, és értékadás sál foglalkozik mindenki.
A mentális, érzelmi, fizikai és spirituális intelligencia tudatosság integrálása az önismeretre épülő fejlődésben.

Erre a vágyamra épült az OtthonFa, ahol a küldetésünk lett, hogy az önismeret segítségével rendezzük, felszabadítjuk az emberek tudatát, hogy megélhessék minden nap a boldogságot és a bőséget.

És ma az egész világ összefog egymásért.
Sajnos az ember a fájdalom ól tanul, és minél inkább később változtat annál nagyobb árat fizet érte.

Mára az egész világ megváltozott. 🙏

És már semmi sem lesz ugyanolyan mint előtte.

A te életed is megváltozott.
Vedd észre őket, és emeljék, hogy az életedben mind az ami értéktelen, nem életképes, nem szeretetből való, eltűnjön végre.

Sok sikert az új, szabad, boldog, bőséggel téli, tartalmas, élményekkel teli önmegvalósító életéhez, saját életéhez! Ahol felismerve és működtetve a különleges képességeidet, az életfeladatod megvalósításából bőségesen élve szolgáló a világ fejlődését!

 

💚Az új rend kialakításának lépései💚

Most kiderül, ki, mennyire Tudatos. 🥰

Elszenveded, vagy élvezed?

Mindenki rákényszerül a változtatásra. Már semmi sem lesz ugyan olyan mint régen. Nem fog visdzajönni a régi életed.

Van egy pár belső és külső változtatás, amit ha már ma mehozol, sokkal könnyebben fogod venni a nehézségeket.

Az egyéni felelősségvállalás ott kezdődik, hogy te legyél jól, hogy a környezeted re is pozitív hatással legyél.

Aki szarul van, negatív, romboló hatással van a környezetére.

Aki aggódik, retteg, fél, panaszkodik, pánikot kelt, hisztizik, agresszív, csak elszívja mások energiáját.

Önmagad jóléte van a kezedben. Legyél pozitív példa! Ezzel tudsz segíteni.

Nem azzal, ha egós nyüzsgésében mindenkinek segíteni akarsz, csak hogy önmagaddal e krlljen szembenézned.

Belső változtatások, amiket tegyél meg:
– legyél rugalmas
– legyél kreatív
– legyél laza
– legyél jó csapatjátékos
– gondolkodj pozitívan

Külső változtatások, amiket tegyél meg:
– új családi magatartás modell kialakítása
– párkapcsolati, családi protokollok felállítása
– családi időrend felállítása
– egyéni tudatos pihenések tiszteletben tartása
– motiválni, inspirálni a másikat
– szétosztani a feladatokat
– mindenki hajtsa végre felelősségteljesen a rá bízott feladatokat
– a legfontosabb a jó hangulat

A te jövőd 2020 -ra épül

Ahogyan most vagy
Ahogyan reagálsz
Amit teszel
Ahogyan teszed
Meghatározza a következő 10 éved.

A radikális változások éveiben vagyunk.
Most indul a következő 10 éved.

Most alapozod, most teremted a jövőd, azzal, ahogyan most vagy.

Válaszd a szeretetet.
Válaszd a józan észt.
Válaszd, hogy a Pozitív dolgokra koncentrálsz.
Válaszd a békét.

Minden lehet egy minőség szintemelkedés eszköze.

Élvezd az új életed és élj a lehetőségekkel.

Köszönöm Önismeret 🙏 hogy ezt megadod mindannyiunknak!
Gyerünk tovább a az OtthonFa, valódi önismeret útján!