Tudatos Pihenés módszertana

Az elengedés után, mindig nagyon fáradt vagyok. Rengeteg múltbéli dolog feltör a tudatalattimból, és a velük való szembenézés elképesztően sok energiát kivesz belőlem. Felszabadítanak ezek a felismerések, mégis az őszinteség önmagammal, néha a kegyetlen, radikális tükrök, össze tudnak törni.

Tulajdonképpen az egom elhiteti velem, hogy milyen nehéz mind ez a transzmutáció, és milyen fájdalmas, hiába a tisztánlátás, akkor is elfáradok. És ez teljesen természetes dolog. Hiszen a lélek is sokat dolgozik ilyenkor, és a régi paradigmák kapcsainak kitépése, az általuk okozott sérülések begyógyítása, bizony finomanyagi szinten is megdolgoztatja az embert.

Nagyon nehezen tanultam meg a tudatos pihenést. Rabszolga hajcsár paradigmáim, elhitették vele, hogy nem tehetem meg, hogy végig alszom egy napot, hogy pihenjek, hogy semmivel se foglalkozzak csak legyek. Mint egy őrült „dolgozó” a hangyabolyban, bolyongtam és nagyon frusztrált voltam. nem éreztem magam hasznosnak, sem fontosnak, és őrjítő lelkiismeret furdalásom volt, míg mások teszik a dolgukat én nem csinálok semmit.

Legalábbis akkor még azt hittem, hogy a tudatos pihenés egyenlő a semmivel.

Aztán elkezdtem „pihenni”.
Persze nagyon elfáradtam benne. Az aktív pihenések(séta, kirándulás, bulik, alkohol, zabálások, shoppingolás egy bevásárlóközpontban, mozi, feküdni a tv előtt és bambán nézni) csak még jobban elfárasztottak. Azonban ha nem szeretsz egyedül lenni, ezekhez a kompenzációkhoz nyúlsz. Legalább csinálsz valamit… Ám ez nem pihenés….

Én szeretek egyedül lenni. Mindig is bátran szembenéztem önmagammal. Ám az akkori egyedüllétben való pihenésem mindig, agyalásba ment át, és estére vagy depressziós lettem, vagy szomorú, mert addig bántottam magam, amíg jól lehúztam a saját energiaszintemet.

Utáltam ezt, hogy nem tudom kipihenni magam, és ezáltal a teljesítményem és a boldogságom sehol, az önfeledt örömről már ne is beszéljünk!

Nem haladtam, nem fejlődtem, nem voltam jól, elhanyagoltam magam, az egészségem, az emberi kapcsolataim, a párkapcsolatom.

Szürke zombi voltam, és még sajnáltattam is magam….

És amikor már minden bajom volt, megtanították nekem miért fontos a tudatos pihenés és mi az, és a legfontosabb, hogy kell ezt a furcsa dolgot jól csinálni.

Amit ma tudok:
– ha nem pihensz, nem vagy jól
– ha nem pihensz, nincs rend a gondolataidban
– ha nem pihensz, nem tudsz mikor töltődni
– ha nem pihensz, türelmetlen vagy
– ha nem pihensz, könnyen kibillenhetsz a belső békédből
– ha nem pihensz, nem kívánod a szexet
– ha nem pihensz, nem jönnek a kreatív teremtő gondolatok
– ha nem pihensz, nem veszed észre az univerzum üzeneteit
– ha nem pihensz, nem hallod meg az intuíció halk hangját
– ha nem pihensz bedarál a mókuskerék, és tele leszel megfelelési kényszerekkel
– ha nem pihensz, csökken az önbecsülésed, mert fáradt vagy és emiatt alárendeltnek érzed magad
– ha nem pihensz, nem tudsz nemet mondani, és hatnak rád az érzelmi zsarolások
– ha nem pihensz, szétforgácsolódik a fókuszod, így az energiád is
– ha nem pihensz, nem lehetsz sikeres (én a sikert nem a látszatra értem, hanem arra, amikor az illető jól is van, nem csak mutatja)

Durva, igaz? Nem tudom rád mennyi jellemző, rám szinte mindegyik az volt, és ez nagyon fájt.

Megértettem, hogy nem elég ezerrel vágni a fát, néha meg kell állni megélezni a fejszét!

És akkor elkezdtem alkalmazni a Tudatos Pihenés Módszertanát. És akkor robbanásszerűen megváltozott az életem!

Tudatos Pihenés módszertana

A pihenést három szinten kell végezni, testi-lelki-szellemi szinten. A pihenőnapokon, nincs telefon, nincs e-mail, nincs tv, nincs háztartás, nincs semmi, nincs bevásárlás, csak és kizárólag olyan tevékenység, ami feltölt. Ha a pihenőnapodon dolgozol, ügyet intézel, vagy bármi olyat csinálsz, amit hétköznap szoktál, már nem pihenőnap!

És akkor nézzük a három szintet:

Szellemi szint:
– hétköznaponta 10 perc, hétvégi napokon 30 perc fekvés közben mantrázni a következőt: Lefekszel, becsukod a szemed, és mondd magadban, lassan, nagy szeretettel: Most pihenek. Három szinten pihenek. Pihen a szellemem, pihen a lelkem, pihen a testem. Pihenek. pihenek. Most pihenek, mert ez jó nekem.
– hetente egyszer egy intenzív testedzés
– ha villámlik kint, engedd be a villámlás energiáját
– naponta egy óra a napon

Lelki szint:
– feltöltő meditáció, vagy immagináció hetente
– természetben lenni legalább heti fél napot
– a szeretet és a hála érzése pihenteti a lelket, így érdemes  mindenkinek a tudtára adni, miért szereted és miért vagy neki hálás (nem számít, hogy fogadja, ne érte, ne azért, hogy jó fejnek tüntesd fel magad, hanem azért tedd meg, hogy a saját rezgésszintedet emelhesd vele.)
– ne tv-re aludj el

Fizikai szint:
– ha nem végzel semmilyen testedzést, akkor nagyon nehéz a testedet pihentetni. bármennyire is fura, a tested akkor él igazán, ha az izmaid, és a belső szerveid élnek. Ha tohonya életmódot folytatsz, és lusta vagy, akkor sajnos, csak kizsigereled a tested. Ne csodálkozz, ha nem működik együtt veled.
– napi fél óra fekvésre van szüksége az idegrendszerednek a pihenésre, ám ha nem éltetted a tested testmozgással, nem fogod ezt élvezni.
– Napi 8 óra alvás kell a szervezetednek, hogy tudjon regenerálódni.
– igyál sok tiszta folyadékot, szedjél vitamint, és természetesen a táplálkozás fontos (de ez nem ennek az írásnak a témája)
– naponta egy órát kellene a napon tölteni, ha ezt nem tudod megtenni, szedjél d-vitamint
– mivel a szervezet önmagától nehezen tud szerotonint és endorfint előállítani, érdemes olyan ételeket fogyasztani, amik serkentik a boldogság hormonok termelését


Huhhh, még rengeteg mindent tudnék írni erről a témáról! A legfontosabb alaplépéseket szedtem össze, amelyek rendszeres használata elképesztő változásokat tud eredményezni!

Ha járod a valódi spirituális önismeret útját, akkor feltétlenül meg kell állnod pihenni, hogy egységbe rendeződhess. Így kiküszöbölöd azt, hogy folyton szét vagy csúszva, késel, elfelejtesz dolgokat, rossz a teljesítményed, állandóan fáj a fejed, agresszív vagy, türelmetlen, stb…

Nem kell ahhoz semmi hókuszpókusz, hogy jól legyél, csak pihenj tudatosan és pihenj többet!

Ha bármi kérdésed van ezzel a témával kapcsolatban, kérdezz bátran!

Ohhh, arról nem is írtam, hogy a vállalkozók életében mi a legkülönlegesebb oldala a tudatos pihenésnek és miért a siker alapja a tudatos pihenés!

Na, majd legközelebb!

Addig is alkalmazd a leírtalak, tapasztalj és légy egyre jobban!

Hajrá!