„Hogyan jöjjek ki a szegénységtudatból?”

Erre a kérdésre kapsz választ és mind 4 szintű megoldást ebből az írásból. Ha pedig nem csak csodapirulát vársz (ami nincs) és szóról-szóra végigolvasod az írást, a végén egy letölthető segítséget is kapsz hozzá. Ami magában kevés lenne, de a teljes írást végigolvasva már igazi segítség lesz Neked.

„Hogyan oldjam fel magamban azt a blokkot, ami visszatart attól, hogy pénzzé tegyem a szolgáltatásaimat?
Hogyan változtassam meg a pénzhez való hozzáállásomat?” – kérdezte Ildi és nagyon el volt keseredve

Az igazi problémád a pénzközpontú gondolkodás

Mutatom miért.

Ha felszabadult, önfelvállaló és önmegvalósító életet akarsz élni (naná, hogy azt akarsz!), akkor tedd meg az alábbi lépéseket minden áldott nap.

Ne értem, hanem a saját pénzügyi felszabadulásod érdekében.

„Jaj már annyi mindent kipróbáltam…. „ – mondhatod.

Igen. Ezért nem változik semmi. Nem kipróbálni kell, hanem csinálni.

Már Áprilisban foglalkoztunk sokat ezzel a kérdéssel az OtthonFa zárt csoportban, az Antares Önismereti Tréningeken (csoportos önismereti tréning 2014 óta), a Skypeokon, és igazából mindenhol.

Akkor azt mondtam:

Ha most nem kezded el megváltoztatni az életedet, és nem állsz át a pénzközpontú gondolkodásról az értékadó gondolkodásra, bizony nyár végén nagy sz…pás lesz.

Januárban az Évindító napon, arról beszéltünk, hogy az idei év az önfelvállalás éve, (vagy ahogy az asztrozófusok mondták az ANTARES éve) és ha önámításban maradsz, nagyon nem fini dolgok várnak rád.

Ahogy ZenTai Anna mondta: Állj bele a dolgaidba!

Sokan azt hiszik félelmet keltek, mikor ilyeneket mondok. Ám ez nem igaz.

Mert köztem és a hamis tanítók között az a különbség, hogy ő azt mondja neked, amit hallani akarsz. Én viszont az igazat.

Így sokan nem foglalkoztak a gazdagság tudat kialakításával. Most pedig érzik ennek a -negatív- következményeit. Elfogy a pénz stb.

És most, hogy itt az ☼☼☼ Antares Önismereti Élmény Tábor ☼☼☼ (ami egy prémium elitet képviselő önismereti tábor) döbbennek rá, hogy:
„TE JÓ ÉG! SZEGÉNYSÉGTUDATBAN VAGYOK.
NINCS RÁ PÉNZEM. NEKEM EZ TÚL SOK.”

És igen. Aki szegénység tudatban van, negatív-rögzült-probléma központú gondolkodással teremti az életét.

És most biztos, hogy anyagi problémái vannak. Ezért nem él önmagához méltó életet. Eddig beérte kevesebbel, mint amit megérdemelt. És nem csak a pénz területén, hanem élete más területein is

Nem tűzött ki önszeretetből célokat, nem önszeretetből döntött, és nem cselekedte meg, amit kellett volna.

Mert félt. És inkább maradt a „vacokban”.

Ilyenkor jön a kapkodás és „tűzoltá”: „Baj van, és valamit gyorsan tenni kell.”

Ez a gondolat, hogy „valamit gyorsan tenni kell” ragaszt bele leginkább a szegénységtudatba.

► Mert az örökös anyagi problémákra való tűzoltás, nem megoldás.

► A hitel, a kölcsönkérés, a zaci nem fog segíteni. Átmenetileg talán, illuzórikusan igen. De hosszútávon csak a bajt gerjeszti.

► A szülőktől való kölcsönkérés a legjobb módja az önértékelésed öncélú rombolásának. (kivéve ha még velük élsz) 

1. SZTORI:
Van egy skype tréningesem, aki havi 87.000,- ból él. Minden nap bemegy a munkahelyére és (eddig) hagyta, hogy megalázzák.
(Ja, amúgy jön az Antares Táborba. Mert kitűzte célul, eldöntötte, és folyamatosan cselekedett annak érdekében, hogy plussz bevételre tegyen szert. Sőt. Van aki nászút helyett jön az Antares Táborba. És én nagyon büszke vagyok rá <3)

No de térjünk vissza arra, hogy…

Hogyan számold fel végleg a szegénység tudatodat?

Most szólok, aki gyors megoldást akar, azt hagyja abba, nyugodtan az olvasását.

Mert a tudatalattidban futó önkorlátozó hiedelmeket, nem lehet egyik napról a másikra felülírni.
Minimum kell hozzá, fél év.

És egy egy napos bőség szeminárium nem fogja ezt neked megadni.

Szóval, ha még itt vagy, és

Határozott szándékod megváltoztatni az anyagi helyzetedet?

Ezekkel a lépésekkel kezd:

4 szintű folyamatos és rendszeres önmunka a gazdagság tudatod kialakításáért.

Ellőtte még:
– ha a gazdagság szótól irtózol, vagy a pénz szótól irtózol, mert szerinted a gazdagok szemetek, és felháborít, ha valaki luxus körülmények között éli az életét

– ha a gazdagság és az anyagi szabadság (függetlenség) szó helyett mindig a bőség szót használod

– ha szerinted a világban a pénz a szükséges rossz és szebb lenne a világ pénz nélkül (mert mások is megélnek nélküle)

és ezeken a gondolataidon nem akarsz változtatni, akkor kérlek, nyugodtan iratkozz le az OtthonFa oldalról.

Ha továbbra is

Felszabadult és önfelvállalós, önmegvalósítós életet akarsz élni, magas spirituális intelligenciával

(és nem zakkant spiriként), akkor tedd meg az alábbi lépéseket minden egyes áldott nap. Mindig, minden pillanatban, mindenkivel.

1. a spirituális szint

Hagyd abba a kuruzslást, a kérdéseket, a varázslást és a szenvedést.

Hiába raksz az asztalodra pénzzel teli kis tálkát a bőség sarokba, ettől még nem adtál értéket. Így nem is fog jönni a pénz eredményképpen.
Helyetted senki sem fogja megváltoztatni az életedet.

És hiába kérsz jeleket, nem tudod észrevenni őket, amíg szenved a lelked a szegénységtől, a rossz anyagi helyzetedtől.

Ja és a „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa…” és a „csak az juthat át a tű fokán…” minden negatív kicsengésű gondolatát is bátran dobd ki a mentális szemétkosárba.

Ez valójában azt jelenti, hogy a lelki terheltségtől (önámítástól, hazugságoktól, megfelelési kényszerektől, szegénységtől, félelmektől, nélkülözéstől) felszabadult lélek.

Ha az Univerzum bőséges, akkor ugye nem bűn, ha te is bőségben élsz? A Földön a bőségben benne van az anyagi jólét, gazdagság is.

Tehát a spirituális kiteljesedésedhez meg kell tudnod vásárolni a szabadságodat itt a Földön. Amihez pénzre van szükséged.

Tedd rendbe magadban, az elfordított zakkant spiri félrevezető hamis tanokat.
Mert bőségesen meg lehet élni a szent célodból, anélkül, hogy eladnád a lelked.

2.  a mentális szint

Ha valaki szegény, vagy anyagi problémája van, akkor a gondolatai, és ezáltal az élete a pénz körül forog. (Egy gazdag embert a pénz megnyugtat, így nem jár napi szinten a pénz a fejében. Azzal kell fel reggel, hogy milyen hasznos értéket adhatnék ma a világnak.)

Sok spirituális tanító, anyagi problémával küszködik. ( Elképesztő!!!!! )

Ezért nem meri elkérni a szolgáltatásának az értékét. Mert tévesen (és romboló módon), magából indul ki, hogy: az embereknek nincs pénzük.

Én kikérem ezt magamnak!  Soha nem mondanék ilyet rólad és nem nyúlnék bele -pláne negatívan- a (bőség)teremtésedbe.

2. SZTORI
Losi (a párom) edzéseket tartott. Az egyik edzőtársa (mármint aki maga is edzéseket tartott) mondta neki egyszer büszkén, hogy „Soha nem kérek olyat az edzettjeimtől, amit én nem tudok megcsinálni”. Szemmel láthatóan ezt jó és nemes hozzáállásnak tartotta. Losi csak ennyit mondott rá: „Soha nem hagynám, hogy a saját korlátaim hátráltassák az edzettjeimet”. 

Az a spirituális tanító aki ilyeneket mond, hatalmával egyre csak szegényíti az embereket.
Tehát gondolatilag tedd rendbe magadban, a pénz, a gazdagság fogalmát. Az értékadás és adakozás fogalmát. Hogy mennyit is érsz te valójában. Hiszen ha alulértékeled magad, az Univerzum, csak annyit mond rá:
„Kívánságod számomra parancs.”

3. az érzelmi szint

Az érzéseidet a gondolataid teremtik. Ezek a gondolatok lehetnek számodra ismertek és ismeretlenek is.

Ezért amíg nem rendelkezel megfelelő mentális és érzelmi önfegyelemmel, és önismeret hiányosan éled az életed, ne bízz meg az érzéseidben! Mert tévútra visznek.
Amúgy pedig hallgass az érzéseidre, leginkább az intuicíódra, ami a szabad kreatív elméből érkezik hozzád.

Hiába használod a megerősítő mondatokat, imádkozol, meg jársz mindenféle blokkoldásra. Csak akkor lesz hatásuk, ha a gondolataidban is rendet raksz.

Hiszen az érzésed oka egy gondolat, és az érzés maga az okozat.
Ezért ha gondolatilag nem vagy rendben, nem leszel rendben érzelmileg sem.

A pozitív és szeretettel teli (nem lila ködös) gondolatok, hasonló minőségű érzéseket váltanak ki.

Ha alacsony a rezgés szinted, biztosan nem látsz tisztán. Akkor meg csak érzelmi áldozata vagy a saját tudat alatti teremtésednek.

A Földön minden energia, rezgés. Ezt nem csak én mondom, hanem a modern tudomány is. Így minden, mindennel összefügg. A pénz-energia mindenhol ott van. Ha szeretettel beengeded magadba, ott lesz.

Persze ehhez tenni is kell azért valamit. Mondjuk tenni a dolgod.

4. fizikai szint

„Tegyél meg mindent, ami tőled telik. A többi isten dolga.”
Ugye elolvastad az első mondatot is. Az jó, mert a zakkant spirik csak az „Isten dolga” részt hallják meg.

Ha el vagy veszve mentálisan a hogyanok keresésében, nem fogod látni a megoldásokat.
Legyen meg, a cél, a döntés, és csak utána fókuszálj a hogyanokra.

Mert amíg nem tiszta a célod, nem döntöttél, hogyan is segíthetne az őrangyalod, Istened, vagy a bárkid. Amíg te nem tudod, a spirituális erők nem fognak belenyúlni a szabad akaratodba. Megvárják, amíg döntesz. Ha ne döntesz várnak. Akár több életen át is. Rád.

Akkor tudod mozgásba hozni a belső és külső energiákat, ha a szívbéli célodhoz hűen döntesz, és lépésről lépésre megkezded a cselekvést.

Ha most megint azt kérdezted, hogyan… még mindig a félelmeid rabja vagy.

Azt kérdezd mindig: MI A CÉL?

Ha kész vagy a gondolat rendezéssel négy szinten,

ajánlom neked a blogon az alul felsorolt bejegyzéseket, amelyek segítenek lépésről lépésre haladhatsz a szegénység tudatból a gazdagság tudat felé.

És ne feledd.
Folyamatos és rendszeres önmunka kell, hogy változzanak a dolgok. Kitartás, hit, cselekvés és önfegyelem nélkül nem lesz változás.

És a legfontosabb:
Ha végre azt érzed, hogy sínen vagy, nehogy abbahagyd az önmunkát, mert akkor mélyebbre esel vissza, mint előtte.

Ezt egy életen át kell játszani!

Miért töltheted le mégis a lenti e-könyvemet ingyen?

Azért hogy mert ezzel járulok hozzá ahhoz, hogy összekapd magad anyagilag és könnyedén vásárolhasd meg a magasbb szintű és hatékonyabb tréningjeimet és anyagaimat.

Te egyre jobban vagy és egyre nagyobb bőséget teremtesz a segítségemmel. Így örömmel adsz ki még több pénzt -könnyedén- a segítségemért. Hát nem ez mindkettőnk közös érdeke? Dehogynem.

Tipp, én hogy csinálom:

Ha akarok valamit:
Célul kitűzöm, hogy ott vagyok.
Eldöntöm, hogy ott vagyok.

Majd megkérdezem:
„Milyen hasznos értéket adjak a világnak, hogy ott tudjak lenni, ahol akarok és amikor akarok?”

Majd ha kell, háromszor annyit dolgozom és minden tőlem telhetőt megteszek a célom érdekében. Néha többet is.
A többit pedig rábízom az Univerzumra.

Tehát, cselekszem.
MERT SOHA NEM FOGOK LEMONDANI AZ ÁLMAIMRÓL, PUSZTÁN EGY KIS NEHÉZSÉG, VAGY KONFRONTÁCIÓ MIATT.

És soha nem engedek a szegénység tudatnak sem, hogy azt mondjam:
– ez nekem túl drága
– nincs rá pénzem.

Amit gondolsz, azt teremted.
Válaszd meg jól a gondolataidat.

Blogbejegyzések Neked,

ha már nem csak olvasni, hanem cselekedni is akarsz.

► Hogyan tedd rendbe a pénzügyeidet fejben?
https://otthonfa.hu/hogyan-tedd-rendbe-a-penzugyeidet-fejben/

► Hello Pénz!
https://otthonfa.hu/hello-penz/

► Lehull a lepel a vonzás törvényéről!
https://otthonfa.hu/vonzas-torvenye/

► Bőség megteremtése 1. rész 
https://otthonfa.hu/boseg-megteremtese-1-resz-a-valodi-onismeret-utjan/

► Bőség megteremtése 2. rész 
https://otthonfa.hu/boseg-megteremtese-2-resz-a-valodi-onismeret-utjan/

► Bőség megteremtése 3. rész 
https://otthonfa.hu/boseg-megteremtese-3-resz-a-valodi-onismeret-utjan/